Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy elbűvölő birodalom, ahol varázslatos csillagpaloták lebegtek az égbolt legmagasabb pontjain. Ezek közül is kiemelkedett a szivárványos csillagpalota, amely az összes színt visszatükrözve ragyogott a világűr sötétjében. Ebben a káprázatos palotában élt egy különleges hercegnő, akit Csillának hívtak. Csilla nem csupán szépségéről volt híres, hanem szívének jóságáról és bátorságáról is.
A palotában élni minden gyermek álma volt, hiszen minden nap újabb csodákra lehetett bukkanni. Csilla hercegnő legjobb barátja egy kis csillagmanó volt, akit Picinek nevezett el. Pici vidám és játékos természetével mindig mosolyt csalt Csilla arcára.
"Egy napon mi leszünk a legjobb kalandozók az egész birodalomban!" mondta Pici, miközben Csilla mellett repkedett.
"Tudom, Pici, és addig is minden nap tanulunk valami újat!" nevetett Csilla, miközben az égboltot kémlelte.
A szivárványos csillagpalota titkai közé tartozott egy elvarázsolt kert, ahol a virágok éjjel-nappal nyíltak, és a szél lágy dallamokat játszott. Egy napon, miközben Csilla a kertben sétált, észrevett egy különösen szomorú holdvirágot, amely nem akart kinyílni.
"Mi bánt, kis virág?" kérdezte Csilla gyengéden.
"Hiányzik a nap melege" válaszolta a virág halkan.
Csilla megsajnálta a virágot, és elhatározta, hogy segít neki. Másnap reggel, amikor a nap felkelt, Csilla egy varázslatos követ helyezett a virág közelébe, amely a nap sugarait gyűjtötte össze és visszatükrözte a holdvirágra. A virág lassan kinyílt, és hálásan nézett Csillára.
"Köszönöm, kedves hercegnő" mondta a virág.
Csilla mosolygott, és örült, hogy segíthetett. A palota varázslatos történetei közé tartozott, hogy aki jósággal és szeretettel cselekszik, az mindig visszakapja azt. Csilla és Pici minden nap újabb kalandokba keveredtek a csodálatos csillagpalotában, ahol minden szikrázó csillag újabb mesét rejtegetett.
A palota lakói mindannyian tisztelték Csillát, nemcsak szívének nagyságáért, hanem azért is, mert különleges képességekkel bírt. Csilla képes volt látni a szív igaz vágyait, és segíteni másoknak elérni azt. Egy napon az egyik csillagmanó, aki sosem mert énekelni, Csillához fordult.
"Félek, hogy nem vagyok elég jó" mondta a manó szomorúan.
Csilla gyengéden megfogta a manó kezét. "Mindannyian különlegesek vagyunk valamilyen módon. Hagyd, hogy a szíved vezessen, és higgy magadban!"
A manó bátorságot merített Csilla szavaiból, és amikor énekelni kezdett, a csillagok táncra perdültek az égen. Mindenki ámulattal nézte a manót, és megértették, hogy a szeretet és a bátorság csodákra képes.
Így telt Csilla hercegnő napjai a szivárványos csillagpalotában, ahol minden nap újabb csodákat hozott, és ahol a szeretet és jóság mindig győzedelmeskedtek.
És így volt, igaz volt, talán nem is volt más, csak egy mese.
