ANDERSEN: A HAJDINA Ha nyári vihar után kimegyünk a határba, de sokszor látunk feketére perzselt szántóföldet! Olyan a föld, mintha lángfolyam ömlött volna át rajta, s a parasztok azt mondják: “beleütött az istennyila”. De mért ütött bele? Nekem elfecsegte egy…
Tovább olvasom
ANDERSEN: SZOMBAT – Mesélsz? – kérdezte a kis Hjalmar, amikor Ole Luköie lefektette. – Ma este nem lesz rá időnk – mondta Ole Luköie, és legszebbik esernyőjét feszítette ki a kisfiú fölött. – Nézd csak meg ezeket a kis kínaiakat!…
Tovább olvasom
ANDERSEN: PÖTTÖM PANNA Volt egyszer egy asszony, aki hiába sóvárgott gyermek után, pedig beérte volna egy pirinyóval is. Végül elment egy öreg javasasszonyhoz, és azt mondta neki: – Gyermeket szeretnék, ha akkorkát is, mint a kisujjam fele. Adj tanácsot, mitévő…
Tovább olvasom
ANDERSEN: AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki esztendők hosszú során át becsületesen ellátta hivatását, s akit végül nyugalomba…
Tovább olvasom
ANDERSEN: URASÁG MEG A KERTÉSZE Öreg udvarház áll egy nagy város határában, vastag falú, csipkézett bástyájú, tornyos udvarház. Itt tanyázott nyáridőn egy gazdag, nemes uraság: valamennyi birtoka közül ezt szerette legjobban, mert kívülről gyönyörűség volt a szemnek, belül pedig barátságos…
Tovább olvasom
ANDERSEN: A FÜLEMÜLE Kínában, ezt ugye ti is tudjátok, a császár is kínai, s a császár udvari emberei is egytől egyik kínaiak. Régi-régi história, amit most elmondok, de annál nagyobb figyelemmel hallgassátok, mielőtt feledésbe merül. A kínai császár palotája olyan…
Tovább olvasom
ANDERSEN: DÁN HOLGER Van Dániában egy öreg várkastély, Kronborg vára. Ott magaslik az Öresund partján, ahol naponta százával vitorláznak el a nagy hajók – angol, orosz, porosz hajók -, és ágyúszóval köszöntik az ódon várkastélyt: – Bumm! – És Kronborg…
Tovább olvasom
ANDERSEN: A BÉKA Mély volt a kút, hosszú a kötél, s nehezen forgott a kerék, ha egy-egy teli vödör vizet fölhúztak a kútkáváig. Olyan mély volt a kút, hogy a nap se láthatta meg benne fényes arcát, csak sugarai értek…
Tovább olvasom
ANDERSEN: MINDENT A MAGA HELYÉRE! Száz esztendőnél is régebben esett meg, amit most elmondok. Túl az erdőn, a nagy tó partján egy régi udvarház merengett, amit kastélynak tiszteltek a környékbeliek; sáncárkait fölverte a perje meg a sás. A kapujához vezető…
Tovább olvasom
ANDERSEN: A KÉT GYERTYA Volt egyszer egy szép szál viaszgyertya, aki nagyon is jól tudta magáról, hogy mit ér. – Viaszból teremtettek, formába öntöttek! – kevélykedett. – Szebb a lángom, mint más közönséges gyertyának, s tovább is égek: kristályüveg csillárban volna…
Tovább olvasom
A beteg király Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy király. Ez a király olyan nehéz betegségbe esett, hogy hiába hívták össze a világon amennyi csudadoktor volt, egy sem tudta meggyógyítani.…
Tovább olvasom
Mátyás és a bolond Ecce, mikó Mátyás király nagy vendégséget tartott, oszt ott vót az udvari bolond is, aszongyák neki, hogy mondjon lehetetlen dolgokat: – Lehetetlen – aszongya a bolond – fütyülve jajgatni, lehetetlen az ágyúgolyót pilulának lenyelni, lehetetlen a…
Tovább olvasom
Mátyás király udvari bolondja Mátyás király egyszer munkától fáradtan kikönyökölt a kertbe nyíló ablakán. Egyszer csak azt látja, hogy udvari bolondja sietve megy. – Hová-hová, fickó, ilyen sebbel-lobbal? – kiáltott le neki a király. – Téged akarlak meglátogatni, komám. –…
Tovább olvasom
Mátyás király a barlangban Hajtották Mátyást, hajtották. Erősebb vót az ellenség, mint ü vót. Ü vót a hollós sereg vezére. Ahogy hajtották üköt, nagyon hullott a nép. Nekihajtottak egy hegynek. Ottan gondolkoztak. Kiáltoztak. – Hegy! Nyílj meg! Nyelj el bennünket!…
Tovább olvasom
MÓRA FERENC: A TÉLAPÓ HARAGJA Régen történt biz’ ez, régen. Abban az időben, mikor még tűzön aszalták a jeget, jégre tették a meleget. Az volt csak a jó világ, víg világ. Még akkor a só is sósabb volt. Virágosabb a…
Tovább olvasom
CHRISTIAN ANDERSEN: A FENYŐFA Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők meg jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kisfenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg…
Tovább olvasom
ORGOVÁNYI ANIKÓ: ÜNNEP A zúzmarás réten innen, az üveghegyen túl, ott, ahol a hegyoldalak puha hótakaró alatt dédelgetik az apró erdőlakókat, szokatlan sürgés-forgás verte fel a délutáni csendet. Cserregve röpködtek a madarak, futkároztak az őzek, a szavasok, még a róka…
Tovább olvasom
CHRISTIAN ANDERSEN: A KIS GYUFAÁRUS LÁNY Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt…
Tovább olvasom
CHRISTIAN ANDERSEN: A HÓEMBER – Hej, de pompás hideg van! Csak úgy csikorog minden tagom! – kiáltott fel elégedetten a hóember. – Új életet lehel belém ez a jeges szél! De mit bámul rajtam az az izzó képű odafönn? –…
Tovább olvasom
FEKETE ISTVÁN: BETLEHEM A konyhában ültünk a földön és a tűzhely meleg fénye kiugrott néha meg-megsimogatván arcunkat. Hallgattunk, de magunkban megvallottuk, hogy a mű tökéletes, és nem is vettük le a szemünket róla. Tornya volt, ajtaja volt, ablakai voltak, ahol…
Tovább olvasom