MÓRA FERENC: A TÉLAPÓ HARAGJA

MÓRA FERENC: A TÉLAPÓ HARAGJA

mesék: A TÉLAPÓ HARAGJA

Mesék: A TÉLAPÓ HARAGJA

Régen történt biz’ ez, régen. Abban az időben, mikor még tűzön aszal­ták a jeget, jégre tették a meleget.

Az volt csak a jó világ, víg világ. Még akkor a só is sósabb volt. Virá­gosabb a tavasz, hosszabb a nyár, áldottabb az ősz. Hogy nagyot ne mond­jak, nagyobb volt akkoriban a búzaszem, mint most a mákfej. A mogyoró olvasva is elmehetett diónak. A diót pedig meg kellett törni a küszöbön, mert hajában nem fért volna be az ajtón.

No, hanem Télapó akkor is csak olyan goromba legény volt, mint mostanában. Akkor is csak olyan öreg volt már, mint az országút, s ha savanyú kedvében megrázta fehér szakállát, egyszerre beborult a víg világ, szép világ. Nem látszott ki egyéb a nagy hóból, csak a varjúnép­ség, az se tudott egyebet kiabálni, csak azt, hogy akármilyen kár, oda van a nyár.

– Bizony kár – sóhajtoztak az emberek -, mert többet ér egy nyár száz télnél.

– Ohohó, ohohó! – sikoltott mérgesen Télapó, hogy csak úgy csikorog­tak bele a száraz faágak.

– Ugyan minek is teremtette a jó isten ezt a gonosz telet? Virágtördelőnek, madárpusztítónak, emberek sanyargatójának?

– Hihihi, huhuhú, hahaha – kacagott be Télapó a kéményeken, hogy csak úgy borsózott bele az emberek háta.

– Hej, de nagy öröm lenne, ha egyszer megenné a farkas a telet! No, hanem erre már csakugyan megharagudott Télapó. Kapta magát,

vette a sátorfáját, s úgy elszelelt, hogy meg se állt, míg azok közé a magas, zordon hegyek közé nem ért, ahol a madár se jár. Ott ütött tanyát az égnek meredő ormokon, s onnan süvöltözött le nagy bőszen a világra:

– Megálljatok, majd hívjátok még vissza Télapót!

– Csak azt lesd! – nevettek az emberek.

Soha gazdagabb termést nem adott a föld, dúsabb gyümölcsöt nem hoztak a fák, mint abban az esztendőben. Alig győzték az emberek beta­karítani az istenáldást.

– Siessünk, emberek – biztatták egymást -, míg Télapó megint a nya­kunkra nem ül.

Bizony nem jött Télapó, kár volt tőle ijedezni. A napocska szüret után is csak úgy szórta a szikrát, mint aratáskor: nem volt, aki fellegfátylat terítgessen elébe. Tele volt virággal a mező, nem volt, aki letarolja. Tele dallal az erdő, hideg szelek nem kergették el a madarakat.

– Nini – örvendeztek az emberek -, nyilván csakugyan megette a farkas a telet. Nem nagy becsülete lesz az idén a kemencének.

Nem is kellett tűzrevaló után járni senkinek. Sütött a napocska úgy, hogy a fák már meg is sokallották. Leperzselődött, leégett róluk a levél. Nem bólingatott lágyan szelíden, mint máskor: csörgött, csikorgott, hogy szomorúság volt hallani.

– Szánj meg, szánj meg, Télapó – meredeztek a poros levegőbe sorvad gallyaikkal a fák -, mert elveszünk nálad nélkül!

Lesült a rét, kiégtek a mezők, meghasadozott a föld, s a csillagfényes, tikkadt éjszakákon föl-fölsóhajtott az égre:

– Könyörülj rajtam, Télapó, takargasd be sebeimet puha, fehér hótakaróval.

Bezzeg az emberek se áldották már a végtelen nyarat. Kicsorbult az eke a kiégett földben, nem lehetett szántani, vetni. Nagy kínnal, ha bírtak is itt-ott barázdát hasítani, hiába szórták bele a búzát. Nem vette gondjába Télapó, nem takargatta be meleg takaróval, puha, fehér hóval. Féreg kiet­te, egér elhordta, szárazság megölte a drága vetőmagot.

– Nincsen vetés, nem lesz kenyér! – sóhajtoztak az emberek, s re­ménykedve tekintettek a magas hegyek felé: hátha mégis leszáll közibük az a jó Télapó.

De nem szállt ám le, akárhogy könyörögtek neki. Abban az esztendő­ben nem látták a telet: de nem is ettek a másikban kenyeret. Lett olyan éhség, hogy hullottak az emberek, mint ősszel a légy. Akik megmaradtak, azok nem győztek hálálkodni Télapónak, mikor megint leszállt a földre fehér bundájában:

– Ó, Télapó, mit érne nálad nélkül a nyár?

Télapó jókedvűen nevetett és megígérte, hogy nem haragszik meg többet az emberekre, ha az emberek se ártják magukat az ő dolgába. Ha­nem, hogy emlékezetes legyen nekik a lecke: sose nőtt többet a dió olyan nagyra, mint azelőtt volt. Pedig ugye, kár?

mesék: A TÉLAPÓ HARAGJA

Mesék: A TÉLAPÓ HARAGJA

Vissza a mesékhez