Mikulás és a varázslatos éj

A hó csendesen hullott a kisváros utcáin, amikor a Mikulás szánja a csillagos égbolton siklott. A rénszarvasok orrlyukából apró gőzpamacsok szálltak fel, ahogy fáradhatatlanul húzták a szánkót. Rudolf, a csapat vezetője, időnként vidám szipogással törte meg a csendet.

„Mikulás bácsi, most merre?” – kérdezte Rudolf, miközben egy havas domb fölött suhantak el.

„A következő állomás a Kisdiófa utca!” – kiáltotta a Mikulás, miközben a zsákját igazgatta. A hatalmas vászonzsák alján még mindig rengeteg ajándék lapult.

Egy kis ház mellett landoltak halkan, hogy ne keltsenek zajt. Mikulás elővette a listáját, és sietősen átböngészte. „Lássuk csak… Anna kap egy babát, Péter egy kisvasutat.” Egy pillanatra megállt, majd bólintott. „Rendben is vagyunk!”

Amikor a kéménybe akarta helyezni az első ajándékot, váratlanul egy hang szólalt meg a ház mögül.

„Ki van ott?” – hallatszott egy vékony kisfiú hangja.

Mikulás megdermedt, majd óvatosan hátrafordult. Egy hétéves forma, csillogó szemű kisfiú állt előtte, pizsamában és egy pár bolyhos mamuszban.

„Te vagy… a Mikulás?” – kérdezte tátott szájjal a fiú.

„Nos, igen… de miért nem alszol, kis barátom?” – kérdezte Mikulás, és egy mosollyal próbálta enyhíteni a helyzetet.

„Nem tudtam elaludni. Hallottam a száncsengőket, és kijöttem megnézni, mi történik” – magyarázta a kisfiú.

Mikulás egy pillanatig gondolkodott, majd megvakarta a szakállát. „Nos, most már láttál. De nem szabad elárulnod senkinek, hogy találkoztunk! Ez a varázslat része.”

„Nem mondom el!” – ígérte a fiú. „De segíthetek? Olyan nehéznek tűnik az a zsák.”

Mikulás felnevetett. „Ez kedves ajánlat, de ez az én dolgom. Tudod mit? Ha segíteni akarsz, akkor adj egy puszit a mamádnak reggel, és mondd meg neki, hogy nagyon szereted. Az is nagy ajándék.”

A fiú elmosolyodott, majd egy újabb kérdést tett fel. „Milyen érzés repülni a rénszarvasokkal?”

„Fantasztikus, de néha egy kicsit hideg” – mondta Mikulás, miközben egy sálat húzott a nyaka köré. „De most már ideje, hogy visszamenj a meleg szobádba. Holnap reggel nagy meglepetés vár rád.”

A kisfiú bólintott, és visszaszaladt a házba. Mikulás mosolyogva tette le az ajándékokat a fa alá, majd visszaszállt a szánjára.

„Kész vagyunk?” – kérdezte Rudolf, miközben a patáival dobbantott a hóban.

„Kész!” – kiáltotta Mikulás, és meglengette a gyeplőt. A szán felemelkedett az égre, és hamarosan csak egy apró fénycsík látszott belőlük a távolban.

Az éjszaka csöndje ismét eluralkodott, de a kisfiú szíve tele volt boldogsággal. Tudta, hogy valami különleges részese lett, amit örökre a szívében őrizhet. A Mikulás pedig folytatta útját, hogy minden gyerek szívét megtöltse varázslattal és szeretettel.