Gödri Anita: Szivárványhegy

Szivárványhegy
Végre itt vagyok… Gondolta Léna és nehéz mozdulatokkal borult a kopott kis padra. Egy Régi vonatállomáson várakozott. Ma is vége az iskolának. Várta a vonatot, ami haza viszi. Lógatta a lábát, és közben megannyi gondolat a kis fejében – nehéz nap volt… És mennyi lecke vár még rám. Gondolta.
Ült ott szomorkodott, majd hallotta a közeledő vonat hangos dudáját.
-milyen érdekes vonat! – ez biztosan nem az én vonatom!
Tanakodott…
Miért ilyen színes? Várjunk csak! Kék, piros, sárga, rózsaszín… és az ott zöld?
Erre a hangosbemondóban megszólal egy kedves hang!
-A szivárvány hegy felé induló vonat öt perc múlva tovább közlekedik, kérem fejezzék be a be szállást!
-Akkor ez mégis csak az én vonatom… Léna fogta a súlyos iskola táskát, és felbaktatott, majd leült. A vonat ablakait szebbnél szebb virágok fonták körül… Az ülések olyan puhák voltak, hogy öröm volt rajtuk Ülni. Minden fényesen ragyogott. Léna csak ámuldozott alig hitt a szemének. Kinézett az ablakon és azt vette észre hogy a vonat vissza felé indul el… És csak látta távolodni a le pusztult állomást és haladt a varázslat földje felé. Az ablakból olyan varázslatos növények, állatokat látott, amiket az előtt még sohasem.
De hol is vagyok, mi ez az egész… Ahogy ez megfordult a fejében, valaki megszólította!!
-Szervusz Léna! Ez a Te legszebb álmod… Mert ugye tudod, hogy azok az álmok amiket nagyon szeretnénk mindig valóra válnak. Ekkor megpillantott egy ősz hajú, kedves mosolyú idős hölgyet akinek talán az arcát annyi ránc díszítette ahány éves volt.

-Az álmom? Hiszen épp haza indultam az iskolából… Ez valami varázslat Néni kérem?
-Így is mondhatjuk… Amikor ott a padon búslakodtál, tudtam hogy szükséged van rám!! Léna! Ez a vonat olyan helyekre visz majd el ahol nagyon sok kalandban lesz majd részed és nagyon sokat fogsz tanulni, egészen másképp, mint az Iskolában. Meglátod többé az az ütött kopott pad ahol várod a vonatodat soha többé nem fog szomorúvá tenni és ne aggódj a Szüleid észre sem veszik időben haza fogsz érni!!
A kedves hölgy a következő pillanatban már el is tűnt.
Ekkor Léna mellé leült egy kisfiú.
-Szia! Én Péter vagyok lehetek a barátod?
-A Barátom? Még sohasem láttalak, bízhatok benned?
-Tudod Péter, én az iskolából indultam haza és most annyi furcsa dolog történik velem.
-Azért vagyok itt hogy se mégis gítsek Neked, én minden nap ugyanazon a padon várakozom veled együtt, de Te észre sem vettél mindig csak szomorkodtál, de én szeretnék a barátod lenni, hogy ne legyél egyedül.
Ekkor a hangszóróban megszólal újra a hang :A következő megálló a“ galambdúc „a vonat holnap reggel tovább közlekedik.
-Velem tartasz? Kérdezte Péter
Léna kissé bátortalanul, de megfogta barátja kezét és el indultak.
Ahogy leszálltak egy köpcös kis egér Úr várta őket…
-Sziasztok én Vilmos vagyok. Aliz Mondta, hogy jönni fogtok! Velem kell hogy gyertek! Út közben mindent elmesélek! Az éjszakát itt a galambdúcban töltitek majd, talán nem a legszebb, de kényelmes ágyat készítettem Nektek szalmából és a feleségem finom ebédet készít.
-De egér Úr miért kell magával tartanunk ?

-a Galambdúcban több, mint 100 galamb lakik, szebbnél szebb hófehér madarak, ahogy szállnak az égen mindenki csak csodálja őket, mindig együtt szállnak, soha nem hadják el egymást, de már egy hónapja nem hajlandóak repülni…
-ez meg hogy lehetséges kérdezte Péter
-A gazdák nagyon Kedves ember. Született a faluban egy gyönyörűséges kislány Anna a Neve, mosolya szebb, mint egy rózsa, fodros fürtjei lágyan omlanak vállára. Kedves, bájos teremtés és az én gazdám ígéretet tett ha 18 éves lesz Neki ajándékozza a legszebb galambját. Ez így is történt, csakhogy ez a galamb annak a galambnak a tubicája aki vezeti a többieket. Ő irányítja a repülést, csak rá hallgatnak, csak az ő szavát fogadják el…, de ő most végtelenül keserű, hisz a galambok életük során csupán egy párt választanak és Bele betegedett a szerelme hiányába.
Miután megérkeztek és jót lakmároztak Vilmos Felesége főztjéből a Kis egér körbe vezette őket. Lénát Nagyon Elkeserítette ahogyan a galambok szomorúan ültek a gerendákon. Azonnal el is Indultak Annához… Minél előbb Beszélniük kellett vele.
Becsengettek… A Házból egy csodaszép ifjú Hölgy lépett ki, majd csengő-bongó hangján szólt hozzájuk :- Szervusztok miben segíthetek? A Gyerekek illedelmesen bemutatkoztak , majd arra kérték Annát, hogy menjenek be, mert fontos dologról szeretnének vele beszélni…
Léna és Péter lágyan huppant a hófehér baldahinnel díszített ágyra. Az ágy mellett szép, díszes kalitkában ült egy bánatos galamb Hölgy.
Majd Léna :A galambdúcból Jöttünk, Anna segítened Kell tudjuk hogy Születésnapi ajándékként kaptad ezt a gyönyörű galambot, de a párja A Dúcban búslakodik és Nélkülük a többiek sem hajlandóak felszállni…
-Nagyon örülök hogy ide jöttetek az én galambom is nagyon bánatos azóta, gondoltam is hogy vissza viszem, de féltem hogy ezzel megértem Akitől kaptam. Mit tehetnénk? Gyermek korom óta csodálom ezeket a madarakat az égen és most mégsem tesz boldoggá.
-Na de Várjatok Csak! És ha vissza viszem és azt kérem ajándékba, hogy minden nap repüljenek el a házunk felett, így én is csodálhatnám Őket és Ők is újra együtt Lehetnének…
Ez Jó ötlet! Menjünk azonnal! Mondta Léna

A Gazda Nagyon meghatódott Anna Nagylelkű ötletén. A galambok pedig Újra Szerelmesen fonódtak össze az égen.
Olyan Boldog vagyok mondta Léna majd becsukta szemeit és Péterrel együtt álomra hajtották a fejüket.
Reggel megköszönték a vendég látást és vissza indultak az állomásra.
Aliz már Várta őket…
-Gyerekek! Lassan indul a vonatotok a következő megálló az otthonotok lesz, de ne felejtsétek el a barátság Drága kincs és nagyon sok Kalandot Tartogat nektek még ez a Vonat. Vár Rátok a varázs erdő a Csillag Palota és a Tavak Hangja ahol ismét nagy szükség lesz az önzetlen összefogásotokra!! Megtanultátok mennyi szép dolog vesz körül Titeket ha figyeltek azokra!!
Felszálltak a vonatra és megérkeztek Haza a Szivárványhegyre. Fáradtan Tele élménnyel borultak szüleik Nyakába.
Majd Léna :Apa ne haragudj, hogy ennyit késtem!
10 percet késett a vonat ezért igazán nem kell bocsánatot kérned… Léna elmosolyodott megfogta Apukája kezét, és haza sétáltak.