ADERSEN: A PÁSZTORLÁNY MEG A KÉMÉNYSEPRŐ Láttatok-e valaha időtől megfeketedett, öreg-öreg almáriumot, faragott cirádákkal, levélfüzérekkel díszített ódon szekrényt? Hát ilyen almárium állt egy szobában; régi jószág volt, még dédanya hagyta örökül. Farózsák meg tulipánok és a legcikornyásabb faragványok ékeskedtek rajta;…
Tovább olvasom
ANDERSEN: BORSÓSZEM-HERCEGKISASSZONY Volt egyszer egy királyfi, aki hercegkisasszonyt akart feleségül venni, de nem ám holmi jöttment hercegleányt, hanem olyat, aki igazán trónra termett. Bejárta az egész világot, hogy meglelje a hozzá illőt, de minden választottjában talált valami kivetnivalót. Hercegkisasszony akadt…
Tovább olvasom
ANDERSEN: A RENDÍTHETETLEN ÓLOMKATONA Volt egyszer huszonöt ólomkatona, egytestvér valamennyi, mert ugyanabból az ócska ólomkanálból öntötték mindegyiket. Puskájuk a kézben, szemük egyenesen előretekint, piroskék egyenruhájuk pompázó szép. Amikor kinyitották a dobozt, amelyben feküdtek, meghallották az első szót ebből a világból:…
Tovább olvasom
ANDERSEN: BOLHA MEG A TANÁR Volt egyszer egy léghajós, aki nagyon megjárta: kipukkadt a léggömbje, ő pedig lezuhant, és összetörte minden csontját. Inasát, a léghajósinast, két perccel előbb küldte le ejtőernyővel, ez volt a fiú szerencséje, mert hajaszála se görbült…
Tovább olvasom
ANDERSEN: A REPÜLŐ LÁDA Volt egyszer egy gazdag kereskedő; annyi volt a pénze, hogy egy egész főutcát, s még egy kisutcát is kirakhatott volna ezüstpénzzel, ha úgy tetszik neki. De nem tette ám, mert okosabbra használta a pénzét: ha egy…
Tovább olvasom
ANDERSEN: AZ EZÜSTHÚSZAS Volt egyszer egy derék, jóravaló ezüsthúszas. Fényes ábrázattal került ki a pénzverőből, nagyot ugrott, és megpendült örömében – Most aztán rajta! Kilépek a nagyvilágba! Ki is lépett. Gyermek szorongatta meleg kis tenyerében, fösvény zsugorgatta nyirkos, hideg markában,…
Tovább olvasom
ANDERSEN: BODZA-ANYÓKA Volt egyszer egy kisfiú; aki egy nap megfázott: kiment az utcára, és átázott a cipője. Elég különös dolog volt, mert napok óta egy csepp eső sem esett. A kisfiút levetkőztette az édesanyja, ágyba fektette, s behozatta a teafőzőt, hogy…
Tovább olvasom
ANDERSEN: A KIS HABLEÁNY Messze kinn a tengeren kékséges kék a víz, akár a búzavirág szirma, s átlátszó, mint a legtisztább üveg. És mély, nagyon mély, a leghosszabb horgonykötél se ér le a fenekére; sok-sok templomtornyot kellene egymásra állítani, hogy…
Tovább olvasom
ANDERSEN: A VADHATTYÚK Messze tájon, ahová a tél elöl költözik a fecske, élt egy özvegy király. Tizenegy fia volt, s egyetlenegy leánykája. A tizenegy királyfi csillagot viselt a mellén, díszes kardot az oldalán, úgy járt iskolába. Gyémánt palavesszővel arany palatáblára…
Tovább olvasom
ANDERSEN: AZ ELCSERÉLT CÉGTÁBLÁK Réges-régen, öreg időkben, amikor még nagyapó is öklömnyi legényke volt, és piros nadrágban meg vitézkötéses piros zekében járt, és tollas sapkát viselt – mert az ő gyerekkorában ilyen volt a kisgyerekek ünneplő ruhája -, sok minden…
Tovább olvasom
ANDRESEN: A SZILÁRD CINKATONA Volt egyszer huszonöt cinkatona, kik mind testvérek voltak, mert mindannyian egy ócska cinkanálból születtek. Mindegyik vállához szorítva tartá fegyverét, s mereven maga elé nézett; és milyen gyönyörü egyenruhájok volt: kék és piros! Az első szó, mit…
Tovább olvasom
Andersen: A tűzszerszám Az országúton délcegen lépkedett egy katona: egy-kettő, egy-kettő! A hátán bornyú, kard az oldalán, mert háborúból igyekezett hazafelé. Ahogy ment, ment, egyszer csak egy vén boszorkánnyal találkozott az úton. Fertelmes banya volt, alsó ajka olyan mélyen lelógott,…
Tovább olvasom
ANDERSEN: A HAJDINA Ha nyári vihar után kimegyünk a határba, de sokszor látunk feketére perzselt szántóföldet! Olyan a föld, mintha lángfolyam ömlött volna át rajta, s a parasztok azt mondják: “beleütött az istennyila”. De mért ütött bele? Nekem elfecsegte egy…
Tovább olvasom
ANDERSEN: SZOMBAT – Mesélsz? – kérdezte a kis Hjalmar, amikor Ole Luköie lefektette. – Ma este nem lesz rá időnk – mondta Ole Luköie, és legszebbik esernyőjét feszítette ki a kisfiú fölött. – Nézd csak meg ezeket a kis kínaiakat!…
Tovább olvasom
ANDERSEN: PÖTTÖM PANNA Volt egyszer egy asszony, aki hiába sóvárgott gyermek után, pedig beérte volna egy pirinyóval is. Végül elment egy öreg javasasszonyhoz, és azt mondta neki: – Gyermeket szeretnék, ha akkorkát is, mint a kisujjam fele. Adj tanácsot, mitévő…
Tovább olvasom
ANDERSEN: AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki esztendők hosszú során át becsületesen ellátta hivatását, s akit végül nyugalomba…
Tovább olvasom
ANDERSEN: URASÁG MEG A KERTÉSZE Öreg udvarház áll egy nagy város határában, vastag falú, csipkézett bástyájú, tornyos udvarház. Itt tanyázott nyáridőn egy gazdag, nemes uraság: valamennyi birtoka közül ezt szerette legjobban, mert kívülről gyönyörűség volt a szemnek, belül pedig barátságos…
Tovább olvasom
ANDERSEN: A FÜLEMÜLE Kínában, ezt ugye ti is tudjátok, a császár is kínai, s a császár udvari emberei is egytől egyik kínaiak. Régi-régi história, amit most elmondok, de annál nagyobb figyelemmel hallgassátok, mielőtt feledésbe merül. A kínai császár palotája olyan…
Tovább olvasom
ANDERSEN: DÁN HOLGER Van Dániában egy öreg várkastély, Kronborg vára. Ott magaslik az Öresund partján, ahol naponta százával vitorláznak el a nagy hajók – angol, orosz, porosz hajók -, és ágyúszóval köszöntik az ódon várkastélyt: – Bumm! – És Kronborg…
Tovább olvasom
ANDERSEN: A BÉKA Mély volt a kút, hosszú a kötél, s nehezen forgott a kerék, ha egy-egy teli vödör vizet fölhúztak a kútkáváig. Olyan mély volt a kút, hogy a nap se láthatta meg benne fényes arcát, csak sugarai értek…
Tovább olvasom