A sötétliget boszorkányának titokzatos múltja
Egyszer réges-régen, ott, ahol az erdő legsűrűbb fái összebújtak, és a fény csak aprócska foltokban csillant meg a mohos avaron, élt egy boszorkány. Nem volt gonosz, sem ijesztő, inkább csak különös: hosszú szürke köpenyben járt, és mindig mosolygott, ha valaki ráköszönt. Az emberek csak Sötétligeti Boszorkánynak hívták. Kevesen tudták, honnan jött, vagy hogy hány esztendős lehet, de a gyerekek szerint már akkor is ott lakott, amikor még a Nagy-tó partján frissen ültették a fűzfákat.
Egyesek azt suttogták, hogy régi tündérvér csörgedezik az ereiben, mások szerint csak egyszerű vándorló volt, aki egy különös éjszakán talált menedékre az erdőben, és aztán ott maradt örökre. Senki sem tudta biztosan, de ha valaki eltévedt a sötétligetben, előbb-utóbb mindig rátalált a kis mohás kunyhóra, ahol a boszorkány élt, és ahol mindig akadt egy bögre meleg tea, vagy egy frissen sült pogácsa.
Honnan származik a sötétliget varázsereje?
Az erdő mélyén, a titkokkal teli ligetben, minden növény, állat és fa valahogy kicsit más volt, mint máshol. Ha valaki nagyon figyelt, meghallhatta, ahogy a virágok énekelnek, vagy láthatta, ahogy a lágy szellő színes fényeket kavar a levelek között. A sötétliget varázsa abból a szeretetből és törődésből származott, amit a boszorkány minden nap az erdőre árasztott.
Minden reggel körbejárta a fák között, megsimogatta a kis mókusok fejét, vizet vitt a szomjas virágoknak, és csilingelő hangján beszélgetett a madarakkal. Amikor a vihar összetörte a madárfészkeket, a boszorkány finom leveles takarókat készített az árván maradt fiókáknak. Egy napon egy kisfiú, Misi, eltévedt az erdőben, és rémülten sírni kezdett egy göcsörtös fa tövében.
Ne sírj, Misi! – szólította meg a boszorkány puha hangon. – Itt vagyok, hogy segítsek!
A kisfiú megdöbbent, de a boszorkány barátságos tekintete megnyugtatta. Hazakísérte őt, útközben pedig mesélt neki a fák titkairól, és megtanította, hogyan hallgassa meg a madarak énekét.
A boszorkány mindennapjai a rejtelmes erdőben
A boszorkány napjai sosem voltak egyformák. Hol egy beteg sünit ápolt, hol egy sérült szarvasborjút gondozott. Sokszor a falu emberei is eljöttek hozzá, hogy segítséget kérjenek. Nem is egyszer fordult elő, hogy a boszorkány gyógyító főzeteket készített a megfázott gyerekeknek, vagy virágporból varázsolt álomporral segített az álmatlanoknak.
Néha, amikor a hold kerekre hízott, és az egész erdő ezüst fényben fürdött, a boszorkány varázslatos táncot járt a tisztáson. Ilyenkor még a legfélénkebb állatok is előbújtak, hogy lássák, ahogy a köpeny ujjából száz apró csillag száll fel az ég felé.
Legendák és mendemondák a helyiek körében
A faluban sokféle történet keringett a boszorkányról. Egyesek azt mesélték, hogy egyszer megmentett egy fuldokló kiscicát, mások szerint egyetlen szavával elűzte a viharfelhőket, amikor a termés veszélybe került. A gyerekek szerettek a kunyhó közelében játszani, mert tudták, hogy a boszorkány mindig vigyáz rájuk.
Egyszer egy öreg néni így szólt a szomszédjának: – Jó, hogy itt él a boszorkány, hisz nélküle nem lennének ilyen szépek a virágaink!
Másvalaki hozzátette: – Ő hozza a tavaszt a falunkba minden évben.
Voltak persze, akik kicsit féltek tőle, de amikor látták, mennyi jót tesz, szívük lassan megtelt szeretettel iránta.
Milyen hatással van a boszorkány a falura?
A boszorkány barátságossá tette a falut és az erdőt egyaránt. Megtanította az embereket, hogy a kedvesség mindennél fontosabb. A gyerekek már nem féltek az erdőtől, hanem barátként tekintettek rá, és óvták az ott élő állatokat. A felnőttek összefogtak, segítettek egymásnak, ha baj volt, és mindig mosolyogtak egymásra, ha találkoztak.
A boszorkány mindenkit emlékeztetett arra, hogy a szeretet a legerősebb varázslat, és csak az születik belőle, ha mindenki jót akar a másiknak. Így történt hát, hogy a sötétliget és az ott élők boldogabbak lettek, mint valaha.
Így volt, igaz volt, vagy csak mese, ki tudja? De egy biztos: a szeretet és a jóság mindennél nagyobb varázslat!
