A naplemente boszorkánya legendájának eredete
Egyszer réges-régen, amikor az erdők még sűrűbbek, a mezők illatosabbak voltak, s a naplemente színei aranyból és bíborból szőttek takarót a vidékre, élt egy különös boszorkány. Az emberek úgy nevezték: a naplemente boszorkánya. Nem volt fiatal, de nem is volt öreg; haja olyan volt, mint a narancssárga ég, és szeme csillogott, akár a lemenő nap fénye a tó tükrén.
A legenda szerint őrizte a fényt, és minden este, amikor a nap lement, varázslattal óvta meg a világot a sötétség gonosz szellemeitől. Senki sem tudta, honnan jött, sem azt, hogy igazán ember volt-e valaha, vagy a napfényből született.
Egy titokzatos alak a vidéki falvak hiedelmeiben
A környékbeli falvakban a gyerekek esténként nagy szemekkel hallgatták a nagymamák meséit a naplemente boszorkányáról. – Aki hisz a jóságban, azt sosem bántja – mondta egyszer Bence nagymamája, miközben a fiú forró kakaót szürcsölt. – De aki rosszat tesz, könnyen eltévedhet az erdőben, s a boszorkány csak annyit mond neki: „Találd meg a fényt magadban.”
Sokan látták már a naplemente boszorkányát, ahogy a szántóföldek szélén sétál, vagy a virágos rétek között táncol, s a lemenő nap fénye vörös-arany köpenyként leng körülötte. Egyesek szerint kis állatokkal, madarakkal beszélgetett, mások úgy tudták, titkos gyógynövényeket gyűjtött a betegeket gyógyítani.
Boszorkányszerek és varázslatok a lemenő nap fényében
A boszorkány varázsereje különleges volt: csak a naplemente idején működött. Amikor a nap lebukni készült a domb mögött, a boszorkány egy kis üvegedényben összegyűjtötte a legutolsó sugarakat. – Ezek a fény sugarak varázslatosak – mondta egyszer az erdő szélén üldögélő kislánynak, Zsófinak. – Ha valaki szomorú, csak nézzen bele, s a szíve megtelik szeretettel.
Zsófi megkérdezte: – Tényleg segíthet egy kis napfény, ha valaki bánatos?
A boszorkány mosolygott, és így felelt: – A napfény melegsége mindenkinek jól esik. De a legnagyobb varázslat az, ami benned van, Zsófi! Ha szereted a barátaidat, segítesz másoknak, a szívedből ugyanúgy árad a fény, mint a napból.
A boszorkány soha nem ártott senkinek. Inkább azt tanította a falusiaknak, hogy legyenek türelmesek egymással, és figyeljenek a természet apró jeleire. Volt egy kis könyve, tele kedves üzenetekkel, amiket olykor-olykor elhagyott a fák tövében. A gyerekek boldogan vitték haza, s együtt olvasták a családok: „A jóság felmelegíti a hideg napokat, mint a naplemente sugarai.”
Találkozások és történetek: élmények a boszorkánnyal
Bence egyszer eltévedt a vadvirágos réten. Már majdnem besötétedett, amikor halkan lépéseket hallott maga mögött. Megfordult, s ott állt a boszorkány. – Mit keresel itt ilyen későn? – kérdezte kedves hangon.
– Nem találom az utat haza – mondta Bence sírós hangon.
A boszorkány lehajolt hozzá, és egy puha meleg köpenyt terített a vállára. – Ha becsukod a szemed, és a szívedben elképzeled a házatokat, meglátod, merre kell menni – mondta.
Bence bátorságot vett, becsukta a szemét, és érezte, ahogy a köpeny melegsége átjárja. Amikor kinyitotta a szemét, már látta a falu fényeit a távolban. – Köszönöm! – kiáltotta vissza, de a boszorkány már eltűnt a naplemente aranyfátyolában.
A naplemente boszorkánya a mai kultúrában
Ma is mesélnek a naplemente boszorkányáról. Vannak, akik azt mondják, minden naplementében ott lapul egy kicsi varázslat, amit csak az vesz észre, aki nyitott szívvel él. A gyerekek, amikor este elcsendesülnek, néha azt suttogják: – Jó éjt, naplemente boszorkánya! – és hiszik, hogy a boszorkány valahol még mindig vigyáz a fényre, és a szeretet erejével segít mindannyiunknak.
Így volt, így nem volt, ez bizony egy ilyen mese volt!
A történet azt tanítja, hogy a szeretet, a segítőkészség és a jóság mindennél nagyobb varázslattal bírnak. Akárcsak a naplemente fénye, mely minden este emlékeztet minket arra, hogy a jó szívből áradó fény sosem tűnik el egészen.
