A holló és a szarka versengése

A sűrű erdő mélyén, a fák lombjai között élt Holló és Szarka. Mindketten ügyes énekesek voltak, és büszkék is tehetségükre. Egy napon elhatározták, hogy versenyezni fognak, hogy ki a szebb hangú.

Biztos vagyok benne, hogy én győzök! – károgta Holló mély hangján.
Ne légy annyira magabiztos! – csacsogta Szarka vidáman. – Az én énekem sokkal szebb!

A többi erdei állat is összegyűlt, hogy tanúja legyen a versenynek. Bagoly bölcsen bólintott a fejével, Mókus izgatottan rágcsálta a mogyorót, Nyúl pedig füleit hegyezte.

Holló először énekelt. Erőteljes hangja betöltötte az erdőt, és a lombkoronák között visszhangzott. A madarak elámultak a mély hangok erejétől. Szarka ezután lépett a színpadra. Csicséргése vidám és dallamos volt, mint a csobogó patak. A mókusok táncolni kezdtek, a nyuszik pedig boldogan tapsoltak.

Amikor mindketten befejezték az éneküket, Bagoly felállt, hogy ítéletet hozzon.

Mindketten tehetséges énekesek vagytok – mondta bölcsen. – Holló hangja erőteljes és lenyűgöző, Szarka csicsergése pedig vidám és vidám. De a győztes az, aki nemcsak a hangjával, hanem a szívével is énekel.

Holló és Szarka elgondolkodtak Bagoly szavain. Felismerték, hogy a versengés nem a győzelemről szólt, hanem arról, hogy örömet okozzanak másoknak az énekükkel. Ettől a naptól kezdve Holló és Szarka együtt énekeltek, hangjuk összefonódott az erdőben, csodálatos harmóniát teremtve. A többi erdei állat boldogan hallgatta őket, és megtanulták, hogy a szépség nem csak a hangban rejlik, hanem a szívben is.

Tanulság: A igazi szépség nem a külsőben, hanem a belsőben rejlik. A versengés helyett fontos az együttműködés és a harmónia megteremtése.