A tó partján ébredő cica különös kalandja
Volt egyszer egy kis cirmos cica, akit Mirtillnek hívtak. Mirtill egy szép, virágos mezőn élt, a nagy tölgyfa alatt, nem messze egy csillogó tótól. Egyik hajnalban, amikor a nap még csak éppen hogy bekukkantott a domb mögé, Mirtill álmosan kinyújtózott, és nagyot ásított.
Ahogy kinyitotta a szemét, valami szokatlan hívta fel magára a figyelmét. A tó vize teljesen sima volt, mint egy nagy üvegtányér. Az ég halvány rózsaszín fényben úszott, és a madarak is csak halkan csiviteltek.
Mirtill kíváncsian kapaszkodott fel a tó partjára. Lassan, óvatosan közeledett, nehogy megzavarja a csendet. Még sosem látta ilyen nyugodtnak a vizet.
A tükörsima víz felfedezése hajnalban
– Vajon miért ilyen sima most a tó? – gondolkodott Mirtill. A tó felszíne, akár egy varázstükör, visszavetítette a világot. Mirtill meglátta benne magát: két nagy, kíváncsi szeme csodálkozva nézett vissza rá.
– Szia te ott! – kiáltotta halkan a tükörképe felé, de csak halkan visszhangzott a part: „te ott!”. Mirtill kacagott, majd közelebb lépett. Lábával megérintette a vizet, és apró hullámok futottak végig a felszínen.
A tó mintha válaszolt volna neki. A nap sugarai csillogni kezdtek a tükröződő vízen, mintha táncoló fények hívogatnák őt egy különös játékra.
Az első lépések a táncoló fények között
Mirtill nem tudott ellenállni a csábításnak. Felugrott egy lapos kőre, majd óvatosan egyensúlyozva átlépett egy másikra. Léptei könnyűek voltak, mint a szellő. A fények a vízen össze-vissza cikáztak, amerre csak mozdult.
– Gyere táncolj velem, kis cica! – suttogta a szél, és Mirtill úgy érezte, mintha a tó minden hullámocskája táncra akarná hívni őt.
Aztán egyszer csak forgott egyet, majd ugrált a köveken, egyik mancsa a másik után suhintott a víz fölött. A tó tükre minden mozdulatát visszaverte, mintha ezer kiscica táncolna egyszerre vele.
A cica és a tó titkos kapcsolatának mélysége
Ahogy egyre inkább belefeledkezett a játékba, Mirtill különös érzést érzett: a tó mintha valóban értené, amit csinál. Mintha a víz is örülne annak, hogy valaki ilyen szeretetteljesen játszik vele.
Ekkor egy öreg béka bukott elő a nádasból.
– Jó reggelt, Mirtill! – köszöntötte álmosan. – Látom, ma te vagy a tó táncmestere.
– Jó reggelt, Béla bácsi! – válaszolt Mirtill. – Nézd csak, milyen szépen táncolnak velem a fények!
Az öreg béka elmosolyodott, és csendesen mondta:
– A tó mindig visszaadja, amit kap. Ha örömet és szeretetet hozol, azt tükrözi vissza neked.
Mirtill elgondolkodott ezen. Talán ezért is szereti annyira a tavat: mert benne mindig megláthatja önmagát, de a szépet és a jót is, amit magával hoz.
Miről mesél a cica tánca a tó tükrében?
Ahogy a nap feljebb kúszott az égen, Mirtill még sokáig táncolt a tó tükrében. Néha megállt, körülnézett, és hálásan dorombolt egyet. Minden tánclépésével egy kicsit boldogabb lett, és a tó is úgy ragyogott, mintha együtt örülnének.
A kis cica megtanulta, hogy a világ olyan, amilyen érzésekkel fordulunk felé. Ha jókedvvel, szeretettel tesszük, azt visszakapjuk, akár egy tiszta tó tükrében.
Amikor Mirtill este hazatért, a mamájának is elmesélte kalandját.
– Kislányom, te egy igazán jó szívű cica vagy – mondta mosolyogva az anyukája, és megsimogatta Mirtill fejét.
Mirtill boldogan bújt oda hozzá. Tudta, hogy a szeretet és a jókedv a legnagyobb varázslat, amit az élet adhat.
Így történt, hogy a kis cica a tó tükrében táncolt, és egy egész napot töltött el varázslatos boldogságban. Ez a mese azt tanítja nekünk, hogy a szeretet és a jóság mindig visszatér hozzánk, akár egy csillogó tó tükrében.
Hát így volt, úgy volt, igaz volt, talán nem is volt – ilyen volt ez a mese!