Egy különleges kutya története: a víztől való félelem
Volt egyszer egy kis falu szélén egy aranyszőrű, kíváncsi kutyus, akit Bodzának hívtak. Bodza nem volt akármilyen kutya! Bár nagyon szeretett játszani, futkározni, az erdőben szimatolni, egyetlen dologtól mégis nagyon félt: a víztől. A többiek gyakran fürödtek a patakban, de Bodza sosem mert a közelébe menni. A gazdája, Lili, nagyon szerette, és mindig próbálta megérteni, miért retteg a kutyus a víztől.
Az első találkozás a vízzel: ijedtség és visszahúzódás
Egy meleg nyári napon Lili elvitte Bodzát a közeli tóhoz. „Gyere, Bodza! Nézd, milyen szépen csillog a víz!” – hívta őt barátságosan. De Bodza csak a szélén állt, és aggódva nézte a hullámokat. Amikor Lili beledobott egy labdát, hogy játsszanak, Bodza csak néhány lépést tett a víz felé, majd visszaugrott, és remegve bújt Lili lábához.
„Nem baj, Bodza!” – simogatta meg Lili. „Várunk, amíg készen állsz.” Bodza hálásan nyalta meg Lili kezét, de látszott rajta, hogy nagyon tart a víztől.
Hogyan ismerhető fel a víziszony jele a kutyáknál?
Lili észrevette, hogy Bodza mindig elbújik, ha esik az eső, vagy ha locsolják a virágokat. Sosem ugrik át a pocsolyákon, inkább messzire kerüli őket. Ha a barátaival játszik, és azok a víz közelébe mennek, Bodza inkább egy fa árnyékába húzódik, és onnan figyeli őket. Egyszer Lili megkérdezte tőle: „Miért félsz ennyire, Bodza?” A kutyus csak nagy szemekkel nézett vissza, és csendben maradt.
Tippek a víztől való félelem leküzdéséhez lépésről lépésre
Lili elhatározta, hogy segít Bodzának. Minden nap egy picit közelebb vitte a vízhez. Először csak leültek a tó partjára, és nézték, ahogy a hullámok játszanak a kavicsokkal. „Látod, Bodza, milyen szép?” – suttogta Lili. Másnap egy kis tálkába vizet töltött, és beledugta az ujját, játékosan fröcskölve Bodza felé. „Ez csak víz, Bodza. Semmi baj nem lesz!” – nevetett.
Bodza először hátrébb húzódott, de Lili kitartóan, türelmesen hívogatta. Aztán egyszer csak Bodza óvatosan belenyalta a vizet a tálból. Lili megdicsérte: „Nagyon ügyes vagy, Bodza!” Néhány nap múlva már a mancsát is belemerítette. Lili apró lépésekkel bátorította. Sosem sietett, mindig megvárta, míg Bodza maga dönt, hogy tovább mer-e menni.
Az első sikerélmény: amikor a kutya már pancsolni mer
Egy csodás reggelen újra lesétáltak a tó partjára. A víz tükörsima volt, a madarak énekeltek. Lili egy színes labdát dobott a víz szélére. „Nézd, Bodza, játszunk egyet?” – kérdezte reménykedve. Bodza kicsit bizonytalanul, de bátrabban indult el a labda felé. Először csak a mancsát érte a víz, aztán egyre közelebb ment, míg végül belelépett. Egy pillanatra megállt, nagyot nézett, és halkan vakkantott, mintha azt mondaná: „Talán nem is olyan félelmetes!” Lili arcán széles mosoly jelent meg.
A többi kutya is odafutott, és együtt kezdtek pancsolni. Bodza érezte, hogy semmi rossz nem történik, sőt, ez nagyon mókás. Attól a naptól kezdve Bodza már nem félt a víztől. Sőt, néha ő maga kérte, hogy mehessenek úszni, és boldogan ugrált a hullámok között.
Így Bodza megtanulta, hogy a félelmeket le lehet győzni, ha van mellettünk valaki, aki szeret és segít. Lili pedig büszke volt rá, hogy Bodza ilyen bátor lett. Azóta, ha valaki fél valamitől, Bodza mindig mellé ül, és bátorítóan néz rá, mintha azt mondaná: „Minden félelmet legyőzhetünk együtt!”
Így volt, igaz is volt, ez volt a mese! Talán igaz, talán nem, de a szeretet és a türelem mindig segít legyőzni a félelmeket.
