Vörösfark: Egy titokzatos madár bemutatása
Egyszer, nem is olyan régen, egy kicsi faluban, ahol a házak tetejét piros cserepek díszítették, és az udvarokat orgonabokrok illata lengte be, élt egy apró, fürge madárka: ő volt Vörösfark. Mindenki így hívta, mert farktollai olyan élénk vörösek voltak, hogy már messziről fel lehetett ismerni. Vörösfark nem volt más, mint egy házi rozsdafarkú, de a gyerekek között igazi legendának számított.
A madárka minden reggel dalra fakadt, és csilingelő hangján köszöntötte a napkeltét. „Jó reggelt, kisbarátom!” szólította meg egyszer egy kisfiú, Peti, aki nagyon szerette megfigyelni a madarakat a kertben. „Jó reggelt, Peti!” felelte Vörösfark, mert ebben a mesében a madarak és a gyerekek bizony beszélgethetnek egymással.
Csillagcsengő: Mit rejt ez a különös jelenség?
Egyik este, amikor a nap már lebukott a hegyek mögé, furcsa csilingelést hallott Peti az ablakából. Kitekintett, s megpillantott valami varázslatosat. Az égen apró fények ragyogtak, de ezek nem voltak csillagok, inkább mintha pici harangocskák lettek volna, amik csilingelő zenét játszanak a szélben.
„Mi ez a csoda?” kérdezte Peti Vörösfarktól másnap reggel. „Ez a csillagcsengő,” felelte a madárka, titokzatos mosollyal. „Éjjelente, amikor a gyermekek álomba merülnek, a csillagok néha összesúgnak, s egy-egy cseppnyi fényük aláhullik, harangocskává változva. Ezek csilingelnek, hogy szép álmokat hozzanak mindenkinek.”
A vörösfark és a csillagcsengő kapcsolata
Peti nagyon szerette volna közelebbről látni a csillagcsengőket. „Elviszel ma éjjel hozzájuk?” kérdezte Vörösfarktól. „Megpróbálhatjuk,” bólintott a madárka, „de előbb segítened kell valakinek, mert a csillagcsengő csak azoknak mutatja meg magát, akik jószívűek.”
Aznap délután Peti a kertben játszott, amikor észrevett egy kismadarat, aki kiesett a fészekből. Nem habozott, óvatosan felemelte, és visszatette a fészkébe. „Köszönöm, Peti,” szólt Vörösfark, aki mindent látott. „Most készen állsz. Ha éjjel halkan fütyülök az ablakod alatt, gyere ki, és indulunk a csillagcsengők birodalmába.”
Éjjel aztán Peti meghallotta a jelet, és halkan kiosont a kertbe. Vörösfark a vállára repült, és együtt elindultak a rét felé. A rét közepén, a harmatos fűben, halkan csilingeltek a leghalványabb fényű csillagcsengők.
„Csodálatos!” lehelte Peti ámulva, és minden gondja elszállt. A csengők hangja olyan békés volt, mintha egy dal mesélné el, hogy a világ tele van szeretettel és jósággal.
Természeti legendák és népi hiedelmek nyomában
Peti másnap a nagyiját is megkérdezte a csillagcsengőkről. „Réges-régen,” mesélte a nagyi, „azt tartották, hogy a csillagcsengő hangját csak azok hallhatják, akik segítenek másoknak, és szeretettel néznek a világra. Ha egy gyermek jó szívvel figyel a madarakra, a virágokra, az emberekre, akkor egyszer talán megpillantja és meghallja ezt a meseszép varázslatot.”
Vörösfark boldogan csiripelte reggeli dalát, s a faluban azóta is minden kisgyerek titkon remélte, hogy egyszer majd hozzájuk is ellátogat a csillagcsengők éjszakai zenéje.
Hogyan figyeljük meg őket saját kertünkben?
Ha te is szeretnéd látni a vörösfarkat, csak ülj ki csendben a kertbe, lehetőleg hajnalban vagy alkonyatkor. Figyeld a bokrok, kerítések tetejét! Néha megjelenik, és ha csendben vagy kedvesen viselkedsz, talán még az énekét is meghallhatod.
És ki tudja? Ha segítesz egy madárnak, gondozod a kertedet, vagy csak mosolyogsz valakire, lehet, hogy egy este te is meghallod majd a csillagcsengő csilingelését a csillagos ég alatt.
Így volt, igaz is volt, mese is volt!
