Tündérléptek a virágoskertben

A régi kertben, ahol az idő mindig tavasz volt, még a legkisebb porszem is tündökölt, mint a reggeli harmatcseppek. A virágok pedig olyan színpompásak voltak, hogy a nap minden reggel örömmel köszöntötte őket fényes sugaraival. Itt élt Tavasz tündér, aki minden évben vállalta azt a nemes feladatot, hogy felébressze a virágokat hosszú téli álmukból.

Egy nap azonban, amikor a tündér a rózsabokorhoz lépett, észrevette, hogy a virágok nem nyílnak ki. Aggódva hajolt közelebb, és megkérdezte a legidősebb rózsát.

„Tudod-e, miért szundikálnak még mindig testvéreid?”

Az öreg rózsa bölcsen bólintott, majd mély, reszelős hangon válaszolt. „Ó, drága Tavasz, a tél királya idén erősebben markolja a földet. Félünk, hogyha kinyílunk, a hideg elragad minket.”

Tavasz tündér elszántan intett, majd így szólt: „Ne féljetek, a szívem melege és a varázslatom elűzi a hideget!” Ezzel szárnyaival a levegőbe emelkedett, és egy varázslatos dallamot énekelt, melyet csak a virágok érthettek. A dallam szép lassan átszövődött a kert minden zugába, és ahol csak elérte a fagyott földet, ott az élet csírái ébredni kezdtek.

Ahogy a tündér énekelt, a kertben lassacskán minden virág megmozdult. Először csak egy-két bátor szirma mert kibújni, de ahogy a tündér éneke erősödött, egyre többen csatlakoztak hozzájuk. A tulipánok, ibolyák, sőt még a félénk liliomok is sorban bontakoztak ki, míg végül a kert ismét megtelt élettel.

A tél királya dühösen figyelte mindezt messzi havas birodalmából, és elhatározta, hogy ő maga megy a kertbe, hogy visszafordítsa a tündér munkáját. Amikor megérkezett, Tavasz tündér bátran elébe állt.

„Elég volt a hidegből, Tél királya! A szeretet és a szépség ereje mindig legyőzi a fagyos szívedet!” kiáltotta Tavasz tündér, miközben egy virágkoszorút nyújtott a hófehér király felé.

A tél királya megérintette a koszorút, és valami csodálatos történt. A jég, mely eddig a szívét fogta, elolvadt, és egy apró mosoly jelent meg az arcán. „Talán igazad van, Tavasz tündér. Ideje, hogy a hideg helyet adjon a melegnek.”

És így a tél királya visszavonult, a kert pedig ismét virágba borult, ahogy Tavasz tündér tovább énekelte a természet ébredésének dalát. A virágok között pedig most már egy új virág is nyílt: a hálás szív virága, amit a tél királya ültetett el.