Tappancs új kalandja: találkozás a fénykosárral
Volt egyszer egy kedves, kíváncsi kiskutya, akit úgy hívtak, hogy Tappancs. Tappancs egy kicsi faluban lakott a gazdijával, Pannival, és minden nap újabb csodákat fedezett fel a kertben és az erdőszélen. Egy este azonban, ahogy a nap már lebukott, Tappancs különös fényt pillantott meg a fák között.
„Mi lehet az ott?” morfondírozott magában. Közelebb merészkedett, és látta, hogy valami ragyog a sötétben, mintha ezer apró csillag táncolna egy kosárban. Tappancs szívét izgalom töltötte el. „Ezt meg kell néznem!” – ugrott fel, és a fény irányába szaladt.
Az első fényjelek: titkok a sötétben
Ahogy Tappancs közelebb ért, a fénykosár halkan csilingelt, mintha hívogatná. Olyan világos volt a környéke, hogy az árnyékok is elrejtőztek. Tappancs megállt, és nagyot szippantott a friss, éjszakai levegőből.
„Hahó, ki vagy te?” kérdezte óvatosan.
Egy apró manó bukkant elő a fénykosár mellől, és csengő hangon felelt. „Én vagyok Pilla, a fénykosár őrzője. Segítségre van szükségem.”
Tappancs meglepődött. „Miben segíthetek én, egy egyszerű kiskutya?”
„A fénykosár fénye csak akkor maradhat tiszta és meleg, ha jóság és szeretet tölti meg. De az erdőben néhány sötét gondolat elbújt, és elrabolta a kosár néhány fényét” – sóhajtott Pilla szomorúan.
Barátok a fényben: segítők Tappancs útján
Tappancs elszántan nézett Pillára. „Ne félj, segítek! De hogyan találjuk meg a fényt, amit elraboltak?”
Pilla intett egyet, mire két kis barátja, a bátor Cincogó egér és a vidám Fátyolka pillangó előbújtak a bokrok közül.
„Mi is veled tartunk!” mondta Cincogó.
„Veletek minden könnyebb lesz” – örült Tappancs.
Így együtt elindultak az erdő sötétjébe. Útjuk során egy mogorva bagollyal találkoztak, aki féltékeny volt a fénykosárra, mert szeretett volna ő is ragyogni az éjszakában.
„Kérlek, Bagoly bácsi, te is velünk tarthatsz, ha segítesz visszaszerezni a fényt!” – szólt hozzá Tappancs barátságosan.
A bagoly először csak morgott, de a kiskutya kedvessége meglágyította a szívét, és csatlakozott hozzájuk.
A próbatétel: hogyan győz Tappancs a fénykosárral?
Az erdő mélyén, egy nagy, sötét fa tövében megtalálták a fénykosár elveszett fényeit, amelyeket suttogó szélgömbök őriztek. Ezek a szélgömbök féltek az örömtől és a szeretettől, így csak akkor engedték el a fényeket, ha valaki őszintén megöleli őket.
Tappancs habozott, de aztán összeszedte bátorságát, és azt mondta:
„Nem baj, ha félsz. Én barát vagyok!” – és szelíden odabújt az első szélgömbhöz.
A szélgömb meglepődött, de a meleg öleléstől elmosolyodott, és visszaadott egy fénydarabot. Cincogó és Fátyolka is sorra megölelték a többi szélgömböt, és mindegyikük visszahozott egy újabb ragyogást a kosárba.
Még a Bagoly bácsi is adott egy bátor ölelést, amitől az utolsó sötét gondolat is eltűnt.
Hazatérés és tanulságok: mit adott a fénykosár?
Miután minden fény visszakerült a kosárba, Tappancs, Pilla, Cincogó, Fátyolka és Bagoly bácsi boldogan vitték haza a fénykosarat. Az egész falu ünnepelte őket, és mindenki tudta, hogy a szeretet, a bátorság és a barátság igazi csodákra képes.
„Nagyon büszke vagyok rád, Tappancs” – mondta Panni, amikor megölelte kis társát.
Tappancs boldogan csóválta a farkát. „A fény akkor ragyog igazán, ha szeretetből születik.”
Így történt hát, hogy Tappancs megtanulta: a jóság és a szeretet mindig visszahozza a fényt a sötétségbe.
Így volt, igaz volt, talán mégsem egészen, de ez már egy ilyen mese volt!
