Szotyola felfedezi a titkos híd legendáját
Egyszer, egy apró faluban, ahol a diófák és a vadgesztenye illata lengedezett a szélben, élt egy kíváncsi kis mókus, akit mindenki csak Szotyolának hívott. Szotyola nem volt nagyobb, mint egy lekváros üveg, de annál bátrabb. Imádott ugrándozni az ágról ágra, és folyton új dolgokat keresni az erdőben. Az öreg tölgyfa alatt, ahol gyakran gyűjtötte a mogyorót, sokszor hallgatta a felnőttek történeteit.
Egy őszi estén, miközben a falevelek táncoltak a szélben, Szotyola nagymamája egy titokzatos mesébe kezdett. Azt mesélte, hogy az erdő mélyén valahol rejtőzik egy titkos híd, amit csak azok találhatnak meg, akiknek tiszta a szívük és bátrak.
Szotyola szemében felcsillant a kíváncsiság. – Vajon tényleg létezik ez a híd? – kérdezte csilingelő hangon.
– Csak az találja meg, aki segíteni szeretne másokon – mondta bölcsen a nagymama.
A különös térkép, ami mindent megváltoztat
Egy nap, miközben Szotyola a mohás fatörzsek között játszott, valami furcsa dolgot talált egy odvas fa gyökerei között. Egy régi, megsárgult térkép volt az, amin egy kacskaringós út vezetett a nagy folyóhoz, majd egy szaggatott vonal mutatta: „Itt van a titkos híd!”
Izgatottan szaladt haza, hogy megmutassa legjobb barátainak, Csipkének a nyúlfiúnak és Pöttyösnek, a kismadárnak.
– Nézzétek, mit találtam! – rikkantotta Szotyola, miközben leporolta a térképet.
– Ez egy igazi kincs! – mondta Pöttyös, a kis madár, aki mindig mindenre kíváncsi volt.
– Induljunk el együtt! – javasolta Csipke, miközben füleit izgatottan le-fel mozgatta.
Barátokkal együtt az ismeretlen ösvényeken
A három jóbarát elhatározta, hogy együtt kelnek útra, hogy megtalálják a titkos hidat. Útközben segítettek egy öreg süninek, aki eltévedt a bokrok között, és visszavezették az ösvényre. Egy pataknál pedig apró halacskákat mentettek meg, akik egy pocsolyába ragadtak. Szotyola minden lépésnél figyelt arra, hogy mindenkinek segíteni tudjon, még akkor is, ha a saját útjuk így lassabban haladt.
Egyszer csak elérték a nagy folyót, ahol a térkép szerint a titkos hídnak kellett lennie. De hiába néztek körbe, sehol sem látták a hidat.
– Lehet, hogy mégis csak mese az egész? – kérdezte Pöttyös csalódottan.
– Soha ne adjuk fel! – mondta Szotyola, és tovább keresték a rejtekhelyet.
A titkos híd rejtélyes őrzője és próbái
Ahogy a nap lebukott a dombok mögött, hirtelen előbukkant egy különös, szelíd róka a parton.
– Mit kerestek, kis barátaim? – kérdezte kedvesen.
– A titkos hidat! – válaszolta Szotyola bátran.
A róka elmosolyodott.
– A híd csak azoknak válik láthatóvá, akik útközben jót cselekedtek. Ti segítettetek a süninek és a halacskáknak, ezért elárulom a titkot – mondta, majd megmutatta, hogy a nagy fűzfák mögött, a ködbe burkolózva bújik a híd.
A híd nem is volt igazi híd, hanem egy fényből szőtt, csillogó ösvény, amely átívelt a gyors folyón. A három barát kéz a kézben lépett rá, és a túlparton egy tündérvárat pillantottak meg, ahol mindenki örült nekik, és megvendégelték őket.
Hazatérés és a kaland tanulságai Szotyolával
A kis csapat végül elbúcsúzott a tündérektől, és visszaindult az erdőbe. Most már tudták, hogy a titkos híd nemcsak varázslatból, hanem szeretetből és segítőkészségből születik. Szotyola boldogan tért haza, és esténként már ő mesélt a testvéreinek a kalandról.
Azóta, ha valaki eltéved vagy segítségre szorul a faluban, Szotyola és barátai mindig ott teremnek. Mert megtanulták, hogy a szeretet és a jóság megmutatja a világ rejtett csodáit.
Így volt, úgy volt, ez volt a mese! Talán igaz volt, talán nem, de egy biztos: a szeretet és a jóság mindig hidat épít két szív között.
