Szirkó kutya (ukrán népmese)
Szirkó kutya (ukrán népmese)
Egy embernek volt egy kutyája, Szirkónak hívták. Igen öreg volt már ez a kutya, a gazda nem tudta, mit tegyen vele, elzavarta a háztól. Szirkó a mezőkön kóborolt, és keservesen sírt:,,Hány évig szolgáltam hűségesen a gazdámat, mindig a kedvében jártam, most meg vénségemre egy darab kenyeret is sajnál tőlem, elzavart a háztól.”
Amint így kóborol, egyszer csak találkozik a farkassal.
– Mit csatangolsz itt? – kérdi a farkas.
– Elkergetett a gazdám, nincs kihez mennem.
– Akarod-e, hogy a gazdád ismét visszavegyen? Én segítek.
– Ha megtennéd, igen hálás volnék érte – szólt a kutya.
– Ide figyelj – mondta a farkas.
– Ha a gazdád a feleségével kimegy aratni a mezőre, és leteszik gyermeküket a szalmakazal tövébe, te légy ott a közelben.
Majd én is odamegyek, felkapom a gyereket, szaladni próbálok vele, te pedig üldözőbe veszel engem. Én majd úgy teszek, mintha megijedtem volna, és elengedem a gyereket. Ki is ment az ember a feleségével a mezőre aratni.
Az asszony a szalmakazal mellé tette a gyereket, és markot szedett. Egyszer csak arra szalad a farkas, felkapja a gyereket, és elrohan vele.
Szirkó a farkas után veti magát, az ember pedig így biztatja:
– Fogd meg, Szirkó! Szirkó utolérte a farkast, elvette tőle a gyermeket, és visszaadta a gazdájának.
A gazda kenyeret és egy darab szalonnát vett elő tarisznyájából, és így szólt Szirkóhoz:
– Egyél, Szirkó, megérdemled, mert nem hagytad, hogy a farkas megegye a gyermekemet!
Estefelé hazaindultak a mezőtől, magukkal vitték Szirkót is. Hazaértek, szól az ember:
– Főzzél, asszony, galuskát, finom fehér lisztből, és tegyél rá szalonnát is! Amikor megfőtt az étel, a gazda Szirkót is az asztalhoz ültette.
– Ide a galuskával, asszony, fogjunk hozzá a vacsorához! Az asszony az asztalra tette a galuskát, a gazda egy lapostányérra szedett Szirkónak, ahogy illett, hogy a vendég meg ne égesse a nyelvét!
Gondolja magában Szirkó: „Meg kell hálálnom valahogy a farkasnak, hogy ilyen jót tett velem.” Amikor elérkezett a farsang, a gazda férjhez adta legidősebb lányát.
Szirkó kiment a mezőre, megkereste a farkast, és ezt mondja neki:
– Vasárnap este gyere el a kertünk alá, én, bevezetlek a házba, és meghálálom, hogy jót tettél velem. Vasárnap a farkas elment arra a helyre, ahova Szirkó mondta. A gazda házában ezen a napon tartották a lakodalmat. Szirkó kiosont a kertbe, behozta a farkast a házba, és az asztal alá ültette.
Azután fogott egy üveg pálinkát meg egy tányér pecsenyét, és az asztal alá mászott vele. Az emberek ütni akarták a kutyát, de a gazda nem hagyta:
– Ne bántsátok Szirkót, mert ő jót tett velem, és most én is jóval fizetek érte, amíg élek. Szirkó a legjobb falatokat hordta az asztal alá a farkasnak, és megetette-megitatta. A farkasnak jókedve kerekedett. – Énekelni akarok!
– Ne énekelj – mondta Szirkó -, mert ellátják a bajodat! Inkább adok neked még egy üveg pálinkát, csak hallgass.
A farkas ezt az üveget is kiürítette, és így szólt:
– De most már énekelni fogok!
– Ne énekelj, mert akkor elvesztünk mind a ketten…
– Márpedig én énekelni szeretnék! Erre elordította magát az asztal alatt. Az emberek felugrottak, ütni akarták a farkast. Szirkó hamar a farkas hátára ugrott, mintha fojtogatni akarná.
Erre így szólt a gazda: – Ne üssétek a farkast, mert még agyonütitek az én hűséges Szirkó kutyámat is! Majd ő ellátja a baját!
Szirkó kivezette a farkast a mezőre, és ezt mondta neki:
– Jót tettél velem, én is jóval fizettem vissza. Ezzel elváltak.
Szirkó kutya (ukrán népmese)
Szirkó kutya (ukrán népmese)