Ismerkedj meg Pötyivel és a titokzatos varázskapukkal
Volt egyszer egy kedves, kislány, Pötyi, aki egy aprócska faluban élt a családjával. Pötyi szeme mindig kíváncsian csillogott, és minden reggel azzal a reménnyel ébredt, hogy valami izgalmas kaland vár rá. Barátai sokszor mondták: „Pötyi, te aztán sosem félsz semmitől!” Pötyi ilyenkor csak mosolygott, pedig néha ő is érezte a szíve mélyén az ismeretlentől való izgalmat.
A falu szélén, a nagy tölgyfa mellett egy régi, elhagyatott kőkapu állt. A gyerekeket mindig óva intették a felnőttek, hogy ne közelítsenek hozzá, mert „az a kapu varázslatos dolgokat rejt!”
Egy különös nap: amikor Pötyi rátalál a kapura
Egy nap Pötyi a barátaival játszott a mezőn, amikor egy pillanatra elkalandozott és ott találta magát a nagy tölgyfa tövében, a régi kőkapu előtt. A kapu ma máshogy nézett ki, mintha csillogott volna rajta valami furcsa fény.
– Vajon hová vezethet ez a kapu? – suttogta maga elé Pötyi.
Hirtelen egy halk hang szólalt meg mögötte. – Ne félj, Pötyi, a kapu csak arra vár, hogy valaki szeretettel lépjen át rajta – mondta egy apró, szürke mókus, aki a fa tetejéről nézett rá.
– De mi van a túloldalon? – kérdezte Pötyi.
– Olyasmi, amit csak a bátor szívűek láthatnak – felelte a mókus, majd eltűnt egy levél mögött.
A varázskapu titkai: mit rejt a másik oldalon?
Pötyi reszkető kézzel kinyitotta a kaput, és belépett. Azonnal egy csodálatos kertben találta magát, ahol a fű selymes zöld volt, a virágok pedig sosem látott színekben pompáztak. A kert közepén egy nagy, kristálytiszta tó csillogott. A tó partján aranyszínű halacskák ugrándoztak, a fákon pedig madarak énekeltek varázslatos dallamokat.
Ahogy Pötyi körbenézett, egy szomorú nyuszi szaladt hozzá.
– Segítenél nekem? – kérdezte a nyuszi. – Elveszítettem a barátaimat, és nem találom őket.
Pötyi habozás nélkül így szólt: – Ne félj, segítek megkeresni őket!
Együtt indultak el a virágos mezőn keresztül, miközben Pötyi bátorította a nyuszit, hogy ne adja fel a reményt. Útközben találkoztak egy kis csigával, aki segített nekik, és együtt végül rátaláltak a nyuszi barátaira egy nagy bokor mögött.
Pötyi bátorsága próbára tétetik az ismeretlenben
Mielőtt visszaindult volna, Pötyi hirtelen furcsa hangokat hallott a tó felől. Egy kicsi, síró madár fióka ült a parton.
– Elvesztem, és nem találom az anyukámat – pityeregte a madárka.
Pötyi odalépett hozzá, gyengéden megsimogatta, és így szólt: – Ne aggódj, együtt biztosan megtaláljuk őt.
Kérdezősködtek a többi madártól, és a szeretetteljes segítőkészségük végül elvezette őket a madárka anyukájához. Az édesanya boldogan ölelte magához a fiókáját, és azt mondta Pötyinek:
– Köszönöm, hogy segítettél. Igazán jószívű vagy.
Hazatérés és tanulságok: hogyan változott meg Pötyi?
Pötyi szíve megtelt örömmel, mert rájött, hogy egy kis szeretet és bátorság csodákra képes. Amikor elbúcsúzott az új barátaitól, a varázskapu magától kinyílt, és Pötyi ismét a tölgyfa mellett találta magát.
Otthon a barátai izgatottan várták, és Pötyi boldogan mesélte el nekik, mi mindent látott a varázskapun túl. Megtanulta, hogy a szeretet, a segítőkészség és a bátorság minden akadályt legyőzhet. Onnantól kezdve mindig figyelt arra, hogy másokon segítsen, és bátor maradjon még akkor is, ha valami ismeretlen vár rá.
Így volt, igaz volt, tündérmese volt!
