MÓRA FERENC: A KIVÁNCSI HÓPELYHEK

MÓRA FERENC: A KIVÁNCSI HÓPELYHEK

mesék: MÓRA FERENC: A KIVÁNCSI HÓPELYHEK

Mesék: MÓRA FERENC: A KIVÁNCSI HÓPELYHEK

A nap éppen lement, amikor az erdő felett elkezdett esni a hó.

No, anyó – mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyen –, azt hiszem, holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét. Nemsokára a búzamezők fölött kezdenek táncolni a hópihék.

– Gyertek, gyerekek – csalogatták őket a szántóföldek –, jó ám a vetésnek a jó puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a földben. A falu már régen elcsendesedett, mire a hófelhők odaértek föléje.

– No, ezt a falut megtréfáljuk – mondták a hópelyhek. – Reggel maga se ismer magára, olyan fehérre meszeljük még a háztetőket is. Voltak kíváncsi hópelyhek is.

Messze az ég alján nagy világosság látszott. Ott a város lámpái világítottak, s ezek a kíváncsi hópelyhek a várost akarták látni.
– Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket – mondták a falura, mezőre hulló testvéreiknek. – Még székkel is megkínálnak, talán hintóba is ültetnek.

mesék

Mesék

Vissza a mesékhez