Molly egy csendes kis faluban élt, ahol a házak teteje piros volt, a kertekben illatos virágok nyíltak, és a fák lombjai alatt kicsi patak csörgedezett. Vidám és kíváncsi kislányként szeretett játszani, rajzolni és történeteket kitalálni. Egyik reggel Molly az ócskapiacon sétált a nagymamájával, amikor egy öreg könyvesbódéban különös füzetre lelt. A borítóján aranyló betűk csillogtak: “Varázsfüzet”.
“Nagymama, nézd csak, milyen szép!” szólt Molly csillogó szemekkel.
“Ez bizony nem akármilyen füzet,” mosolygott rá a könyves néni titokzatosan, “vigyázz rá, és szeresd nagyon.” Molly boldogan vitte haza a füzetet, és alig várta, hogy belefirkáljon.
Az első este Molly leült az asztalához, elővette ceruzáit, és egy nagy, vidám kék madarat rajzolt a varázsfüzet első lapjára. Ahogy befejezte a rajzot, a madár hirtelen csipogni kezdett, majd kiugrott a lapból, és körberepdesett a szobában! Molly ámulva nézte, ahogy a madár röptében dalol, majd visszatelepszik a füzetre.
“Hűha! Ez tényleg egy varázsfüzet!” suttogta Molly. “Szia, kis madár, hogy hívnak?” kérdezte.
A madár trillázva válaszolta: “Madaras Miki vagyok, örülök, hogy kiszabadítottál a rajzból!”
Molly boldogan nevetett. Attól kezdve minden este újabb rajzokat készített a füzetbe: egy színes virágoskertet, egy ugrándozó kiskutyát, még egy kis barátnőt is magának. Mindegyik életre kelt, és mind barátságosan beszélgetett, játszott vele.
Egyik nap Molly azt találta ki, hogy elindul a varázsfüzet birodalmába. Megkérdezte Mikit, hogyan juthatna oda.
“Csak csukd be a szemed, és kívánj egy nagyot!” csipogta Miki.
Molly becsukta a szemét, megszorította a füzetet, és halkan suttogta: “Szeretnék a varázsfüzet világába menni!” Amikor kinyitotta a szemét, egy hatalmas, színes réten találta magát, ahol a rajzai mind valódi barátokként várták.
A varázsfüzet birodalmában mindenki kedves és segítőkész volt. Molly egyből otthon érezte magát. Mikivel és a többi rajzolt barátjával együtt jártak virágot szedni, labdáztak, sőt, még egy ugráló csigával is kergetőztek. Molly és a barátai mindig figyeltek arra, hogy senki ne maradjon ki a játékból, és ha valaki szomorú lett, gyorsan megölelték vagy vicces történeteket meséltek neki.
Egy napon azonban sötét felhők gyülekeztek a rét fölé. Egy szomorú, szürke árnyék kúszott elő, és el akarta venni a varázsfüzetet. “Ez a füzet túl erős, nem tarthatod meg!” mordult az árnyék, és Molly felé nyúlt. Mindenki megrettent, kivéve Mollyt.
“Nem engedem, hogy elvedd! A varázsfüzet mindenki örömét szolgálja, és csak jót teszünk vele!” kiáltotta Molly bátran. Miki és a többi barát is mellé állt.
Az árnyék egyre nagyobbra nőtt, de Molly megölelte a varázsfüzetet, és a legkedvesebb emlékére gondolt: amikor anyukája megpuszilta, és azt mondta, szereti őt. Ekkor a füzet aranyfénnyel kezdett ragyogni, és az árnyék lassan semmivé foszlott.
Molly visszatért a szobájába, és a varázsfüzet boldogan pihent az asztalán. Megtanulta, hogy a barátság, a kedvesség és a szeretet mindennél erősebb varázslat. A füzet titka pedig az volt, hogy csak jó szívvel lehetett használni, akkor védett meg minden bajtól, és hozott örömet a világnak.
Így esett, hogy Molly megtanulta: a legnagyobb varázslat bennünk él, a szeretetben és a jóságban. És a varázsfüzet ott lapult tovább, tele újabb és újabb csodákkal, amíg csak Molly rajzolt és álmodott.
Így volt, igaz volt, mese volt!
