Mikulás eltűnt kulcsa

Mikulás reggelén felfedezik a hiányzó kulcsot

Egyszer volt, hol nem volt, a messzi, havas Északi-sarkon, ahol Mikulás és kedves manói élnek, egy különös reggel virradt. Mikulás már nagyon korán ébredt, hiszen tudta, ma van a nagy nap, amikor minden gyerek ajándékot kap a világon. Ahogy felvette piros kabátját, és készült, hogy ellenőrizze az ajándékokat, hirtelen valami nagyon fontos dolgot vett észre.

„Hópihe, láttad a varázslatos kulcsomat?” kérdezte Mikulás a legkisebb manótól, miközben fiókokat keresett. Hópihe csóválta a fejét. „Nem láttam, Mikulás bácsi, tegnap este még a kabátod zsebében volt.” Mikulás arca elkomorult, mert ez a kulcs nyitotta ki a világ összes ajtaját, hogy mindenkihez eljuthasson.

Az eltűnt kulcs rejtélyének első nyomai

Mikulás kétségbeesett. „Nélküle nem tudom eljuttatni az ajándékokat a gyerekekhez!” Hópihe ekkor észrevett valamit a hóban a ház előtt: apró manólábnyomokat és egy félpár kesztyűt. „Nézd csak, Mikulás! Valaki kint járt a hóban az éjjel!” Mikulás és Hópihe gyorsan felöltöztek, és követték a nyomokat.

Útközben találkoztak Csuporka, a játékkészítő manóval, aki aggódva kérdezte: „Mi történt, Mikulás?” Hópihe mesélte: „Eltűnt a varázskulcs!” Csuporka rögtön csatlakozott hozzájuk, és együtt folytatták a nyomozást.

Segítők gyűlnek össze a kulcs keresésére

Ahogy mentek a havas ösvényeken, egyre több segítő csatlakozott. Rájuk talált Fenyőke a rénszarvas is, aki nagyon ügyesen tud szimatolni. „Talán én is segíthetek!” mondta vidáman, és beleszippantott a hideg levegőbe. „A kulcs illatát érzem a nagy, öreg fenyő felől.”

A kis csapat elindult a fenyő felé, ahol egy hóbagoly, Hópehely ült az ágon. „A kulcsot keresitek?” kérdezte. „Láttam ám valakit ma hajnalban, aki nagyon sietett és valamit csillogót ejtett el a hóban!” Mikulás megköszönte az információt, és mindenki lelkesen keresni kezdett a hó alatt.

Váratlan akadályok a kulcskeresés útján

Egyszer csak hatalmas hóvihar kerekedett. A szél süvített, és a hó csípte az arcukat. „Ne adjuk fel!” mondta Csuporka, miközben Fenyőke óvatosan előre haladt. Hópihe elcsúszott egy jégfolton, de Fenyőke segített neki felállni.

A hóban kis völgybe értek, ahol egy szomorú kis manó kuporgott. „Mi a baj?” kérdezte Mikulás. A manó pityeregve mondta: „El akartam hozni nektek a varázskulcsot, mert szerettem volna segíteni, de a hóba ejtettem!” Mikulás megsimogatta a manó fejét: „Semmi baj, mindenkivel előfordul, hogy hibázik. Most együtt megtaláljuk!”

A megtalált kulcs és a karácsony megmentése

Mindannyian keresni kezdtek, Fenyőke pedig egyszer csak boldogan horkantott: „Itt van, megtaláltam!” A varázskulcs egy kis hókupac alatt csillogott. A csapat örömében ugrándozni kezdett. Mikulás átvette a kulcsot, majd a kis manóhoz fordult: „Nagyon bátor voltál, hogy elmondtad az igazat. Köszönöm, hogy segítettél.”

Mikulás gyorsan visszatért a házába, és minden ajtót kinyitott a kulccsal, így minden gyerekhez eljutottak az ajándékok. A segítők boldogan segítettek csomagolni, Fenyőke és Hópihe pedig onnantól mindig ellenőrizték, hogy a kulcs jó helyen legyen.

És így történt, hogy a szeretet, az őszinteség és az összefogás megmentette a karácsonyt. Mert együtt mindent meg lehet oldani, ha segítünk egymásnak.

Ez bizony így volt, talán igaz is, talán nem, de ilyen szép mese lett belőle!