Mester Györgyi: Bársony szív

Mester Györgyi: Bársony szív

Mester Györgyi: Bársony szív

Mester Györgyi: Bársony szív




 

Bársony szív

Már az első találkozásukkor feltűnt neki, amit nem lehetett nem észrevenni, hogy a párhetes kiskutya fehér, barnával spriccelt hátán, a bársonyos szőrön, egy szív alakot formázó, csokoládé színű folt van.

Érdekesnek, egyben kedvesnek találta, és mivel úgy tűnt, a kis állat is ragaszkodik hozzá, döntött: nem nézegeti tovább a virgoncan ugráló többi kutyakölyköt, a „foltosat” veszi meg, azt viszi haza.

Otthon is kedvtelve nézegette, büszke volt rá, gyönyörködött a kutyájában, és az sem volt mindegy, hogy ezt mások is megtették.

Ajnározták, simogatták, becézgették, sőt, egy alkalommal az utcán sétáltak, amikor az elegáns autó visszafordult az úton, megállt mellettük, s a sofőr kiszólt az ablakon: olyan szép ez a kis jószág, hogy muszáj volt közelebbről is megnéznem.

Elvoltak.

A gondok akkor kezdődtek, amikor a kutyus „kamaszodni” kezdett. Testiekben is jócskán gyarapodott, sokat és gyorsan nőtt, s amikor sétálni mentek, már alig tudta a pórázt tartani, annyira húzta, olyan erővel rángatta.

Ismerős ismerősétől kapta az ötletet, na meg az oktató elérhetőségét, és egy gyors elhatározással három hétre beadta – a még mindig kölyök – kutyáját egy „bentlakásos ebneveldébe”.

Érkezésük után, a szakember azonnal megjegyezte: jaj, de szép kis állat vagy! És ez a jópofa bársony szív a hátadon! Na, ne félj ”nem fog fájni”, de egy kicsit megnevelünk, hogy ne húzz olyan erősen, és persze ne is ugrálj annyira, mint most.

Eltelt egy hét, azután a másodikba is beléptek, és ő – érzete szerint -, kevés hírt kapott a kutyája felől. Pedig két-három naponta rákérdezett az oktatóra: hogy van a kutya? Eszik, megszokta az idegen környezetet? Nem sír a gazdája után?

Általában röviden és tág időközökkel, de megnyugtatták. A kutyával nincs semmi baj, jól van.




Az oktató hölgy valóban elbírt a kutyával. Jól is bánt vele, már amennyire lehet egy neveletlen kis jószággal, akit móresre kell tanítani, hogy a rossz szokásaival felhagyjon. Megkedvelte, ami abból is eredhetett, hogy még nem volt a keze alatt ilyen „fess” kis állat, bársony szívvel a hátán…

Ezért is sokkolta a dolog, amikor, egy erdőközeli sétájuk alkalmával, az égen feltűnt egy katonai helikopter, őrült zajjal, szinte a fejük fölött berregett és csattogott, amitől a kutya előbb leblokkolt, majd ijedtében elkezdett rohanni az erdő felé.

Ilyen még sohasem fordult elő, hogy hiába kiabált utána, a kutya – az erős gépi zaj miatt – nem hallotta a hangját, és nemhogy nem állt meg, meg se fordult, s mint a puskalövés, vágódott be az erdő fái közé.

A helikopter „üldözte” a kutyát, egészen az erdőig felette szállt, majd amikor az állat eltűnt a sűrű bokrok között, a helikopter is felgyorsult, és egy szempillantás alatt elnyelte a levegőég.

Az oktató, miután látta eltűnni a kutyát, maga is szaladni kezdett a jó fél kilométerre lévő erdő irányába. Továbbra is szólongatta, nevén nevezte, hívta a kis jószágot, miközben csörtetve haladt előre a bokrok, fák kusza szövevényes sűrűjében, taposva az erdő göröngyös, gazos földjét, kezével tépdesve az útját álló bozótot.

Vagy jó órán át kereste, kutatta a kutyát, de amint elhalt a gépmadár égből alászálló zaja, az erdőben minden nesz elült, csupán a madarak időnkénti csiripelése, csattogása, cserregése hallatszott. Csaholás, ugatás, válaszul a hívására, semmi.

Kétségbeesésében felhívta néhány ismerősét, barátját, jönnének oda, és segítenék keresni a rábízott kölyökkutyát.

Éjszakába nyúlóan, és még másnap is keresték, de nem találták meg…

***

Lassan bealkonyult.

Az erdőben rekedt kiskutya fejében ezer gondolat fordult meg, de visszatérően csak ezek a kérdések: hol vagyok, és miért nincs itt Gazdi? Vagy a Copfos, aki mindig parancsolgat? Mi ez a sötétség, ami idekint ért? Ki fog enni adni? Hol a fekhelyem? Miért nincs itt senki?! Mi mozog a bokorban, és ki ijesztget ezzel a cserregő hanggal?

Az esztelen rohanás az erdő közepébe vitte, ahol azelőtt még sohasem járt. Ismeretlen volt minden bokor, fa, és az állati hangok is megrémisztették. Eleinte orrát a száraz, gazos fűbe nyomva, szimatolva haladt előre, jobbra, balra szaladgált, majd amikor elfáradt, lehasalt egy bokor alá, hogy kilihegje magát. Máskor, ilyenkor – korábban Gazdi, utóbbi időben a Copfos – mindig megitatták, de most a szokásosnál is szomjasabbnak érezte magát.

Ugyan nem bántotta senki, de a leszálló est és a sötétség nemhogy megnyugtatták volna, csak még jobban megijesztették.

Nem tudta, hogy „elveszett”, de érezte, hogy oltalom nélkül maradt, és szívszorító érzés volt számára az emberi közelség hiánya.

Máskor, nyugodt körülmények között, de még a TV zaja mellett is, azonnal el tudott aludni, most azonban nehezen szállt álom a szemére. Valahogy azért elszenderült…




Nem kipihenten, inkább valami erős, csörtető zajra ébredt. Ijedten talpra szökött, de végül semmi baja nem esett, csupán a nesz irányában látott elsuhanni egy nagy, barna testet.

Csak lassan világosodott, az erdő sűrűlombú fái felfogták a kelő nap fényét.

Élelem után kellett néznie. Ahogy bóklászott a sűrű, gazos avarban, keskeny földútra tévedt. Az ösvény mellett nagyobb tócsát talált, melynek sáros vizével a szomját oltotta.

Tovább szaglászott, amikor az egyik bokor tövéből furcsa zajt hallott. Odacsapott a mancsával, majd az orrát is odanyomta. Egy furcsa, síkos, csúszós bőrű jószágot szorított a földre, és addig ott tartotta, amíg az már nem mozgott. Akkor elkezdte enni.

Nem volt igazán jó ízű, nem olyan, mint amit otthon szokott kapni, de megjárta. Legalább volt valami a gyomrában.

Amikor magasabbra emelkedett a nap, és melegedett a levegő, abbahagyta a céltalan járkálást. Leheveredett egy bokor alá, és elszundított.

Arra ébredt, hogy egy kíváncsi madár szállt a bokorra. Ott ugrált jó darabig, mintha csak az ismeretlen rendeltetésű, hevenyészve összetákolt ágcsomó miatt tenné, más dolga nem akadna, s nem is akarna tovább repülni.

Egy darabig figyelte, de amikor az éhség erőt vett rajta, elindult portyázni.

Most egy kicsit már bűzölgő, megrágott madártetemre bukkant. Megette. Valamit muszáj volt ennie, nem volt szokva az éhezéshez.

Az éjszakát egy nagyobb sziklatömb takarásában töltötte. Szerencsére, nem volt hideg, sőt, a kissé lehűlt levegő miatt, még a szomjúságot sem érezte annyira.

A következő nap céltudatosan indult élelmet keresni. Már nagyon éhes volt. Ahogy jobbra-balra ténfergett, orrát le-lenyomva a kócos avarba, hirtelen megint a már ismerős, csörtető zajt hallotta, és ismét látta a nagy, barna testet, ami hol eltűnve, hol újra felbukkanva a bokrok között cikázott el, nem is olyan messze tőle.

Feléledt benne a vadászösztön, és nagy ugrásokkal a nyomába eredt. Sokáig futottak, ide-oda szökellve, mígnem egyszer csak véget ért az erdő, és kijutottak egy sík területre, ahol nem nőttek fák, viszont leveles-száras magas növények álltak rendezett sorokban, amerre csak a szem ellátott, sőt még azon túl is.




Ekkor már látta azt is, milyen állatot követett, mit vett üldözőbe. Nem ismerte, ilyennel még sohasem találkozott, de érezte, hogy nem fajtájabeli, és élelemnek tűnt. Már ha utoléri, és le tudja gyűrni.

Az üldözött állat váratlanul megtorpant, a levegőbe szagolt, mintha veszélyt szimatolt volna, amit ő is egyből megérzett, de ki akarta használni az alkalmat, az állat megtorpanását, és ráugrott. Ekkor hirtelen éles fájdalmat érzett a véknyában, mintha megégették volna, és lehengeredett az éppen megragadott vadról.

Aztán a teste további részében is megégették, egyidejűleg éles csattanásokat, robbanásokat hallott. Elsötétült előtte minden…

***

A rapsic lassan odaballagott az elejtett őzhöz és a kutyához. Az őz, bárcsak söréttel lőtt rá, elpusztult, azonban a kutya még élt. A lövedék láthatóan nem okozott komoly sérülést, inkább csak megsebezte az állatot.

Ahogy lábával odébb görgette a lihegő, a sokktól és sérüléstől magatehetetlen állatot, feltűnt neki a kutya természetes szépsége. A tökéletes arányú, izmos test, s nem utolsósorban hátán a bársonybarna, szív alakú folt.

Döntött, megtartja. Végül is, dupla „találat”. Az őzre már volt „vevője”, a maszek hentes, akinek megrendelésre nemegyszer vitt már lőtt vadat, a kutyát meg majd orvos barátja rendbe hozza. Aztán, ha az állat felépült, „megregulázza” egy kicsit. Jó segítője lehet még a jövőbeni portyákon…

***

A kutya gazdája eleinte sokat kesergett, siratta a kis jószágot, ami nem érte meg nála a felnőttkort.

Persze hibáztathatta volna a copfos kutyaoktató hölgyet, akire rábízta az ebet, de ő is tudta: a német vizslák nagy „szökdösők”, ráadásul az övét megijesztette a félelmetesen robajló géphang, s kivédhetetlen volt, amikor a helikopter bekergette az állatot az erdőbe.

Meg is hirdette, kerestette, a megtalálónak jutalmat ígért, de a kutya soha többé nem bukkant fel, nem látta senki…

***

A hónapokat évek követték, s a múló idő úgy testiekben, mint lelkiekben, megedzette a valamikori kölyökkutyát. Már nem szűkölt ok nélkül, nem jutott eszébe unos-untalan a kedves hang, a filigrán női alak, a Gazdi.

De azért néha elmerengve nézett a távolba, s olyankor alig hallotta meg új gazdája hívó szavát. Még a tányérhoz se szaladt azonnal. Valami furcsa, régről ismert érzés kerítette hatalmába. Egy jó érzés, ami elhalványult ugyan, de a hiánya még mindig fájt…

***




A rapsicból családapa lett, gyereke született, volt már rendes állása, s a neje kifejezett kívánságára felhagyott az orvvadászattal. Nehogy már tetten érjék, s szégyent hozzon a családra!

Úgy négy évvel a kutya megtalálása után, a család vendégségbe készült. Egy régi ismerős, a férj fiatalkori barátja hívta meg őket az otthonába. Boldogan igent mondtak, örültek a kirándulásnak beillő utazásnak, ami a gyerekek számára egy különleges élményt is tartogatott.

Vendéglátójuk ugyanis megígérte, elmennek a helyi Vadasparkba, ahol apró, csíkos vadmalacokat láthatnak, s mellette még az újdonsült nevezetességeket, a néhány napja született, pettyes kis dámborjakat is megtekinthetik.

A Vadaspark látogatását ebéd utánra tervezték. Enni egy közeli étterembe ültek be, ahol a szabadban választottak helyet, mert úgy a kutya is ott lehetett velük, nem kellett a bezárt autóban hagyni.

Már túl voltak a levesen, amikor két újabb, éhes vendég érkezett, akik tőlük nem messze foglaltak helyet.

Az újonnan jöttek türelmesen várakoztak a pincérre, ám egyszer csak a nő elkezdett izgatottan fészkelődni a helyén. Valamit sugdosott is a párjának, majd oda-odamutogatott a szomszédos asztal lábánál szundikálva heverő kutyára.

Azután, álmában fordult egyet a kutya, mire a nő felpattant, és hozzásietett. Az állat kinyitotta a szemét, beleszimatolt a levegőbe, és valami olyasmit érzett, amit már nagyon régen nem. Egy kellemes, ismerős szagot, Gazdi illatát, majd a simogató kezet, amit annyira hiányolt.

A hátán a barnabársony szív szinte lüktetni látszott, amikor a kutya lelkesen nyaldosni kezdte, szinte csókolta azt a kezet, amely annak idején elsőként ölelte magához gazdiként…

Mester Györgyi: Bársony szív

Mester Györgyi: Bársony szív

Mester Györgyi: Bársony szív




Mások ezekre kerestek még: mese, esti mese, esti mesék, esti mesek, magyar népmese, esti mese gyerekeknek, esti mesék gyerekeknek, esti mesek gyerekeknek, népmese, rövid mesék, rövid esti mese, rövid mese, rovid mesek, nepmesek, rovid esti mesek, rövid estimese, nep mesek, magyar mesek, állatos esti mese, esti mese olvasas, magyar népmesék szöveg, esti mese ovisoknak, magyar népmese szöveg, mese olvasása, rövid magyar népmesék, esti mese rövid, sarkany mese, rovid magyar nepmesek, nagyon rövid mesék, altató mese, népmese napja, vicces rövid mesék, magyar népmese napja, esti mese pdf, magyar népmesék összes, lányos esti mese, mese babaknak, elefant mese,mesek babaknak, esti mese lányoknak, mese szöveg, mese mondó, hercegnős esti mese, esti mese fiúknak, rövid mesék gyerekeknek, esti mesék lázadó lányoknak, rövid mesék elsősöknek, estimesék, rövid mese elsősöknek, la fontaine mese, estimesèk, esti mese népmese, magyar népmesék olvasni, magyar népmesék mese, rövid mesék óvodásoknak, a magyar népmese napja, rövid állatmesék, esti mesék online, esti mese online, rövid állatmese, tündéri esti mesék, rovid allatmesek, magyar népmesék mesék, esti mese kicsiknek, esti mese olvasni, esti mese hangoskönyv, magyar népmesék online, rövid népmesék, rövid esti mese gyerekeknek, benedek elek rövid mesék, esti mesék kicsiknek, rovid esti mesek gyerekeknek, rovid nepmesek, magyar népmesék gyerekeknek, a fehérlófia mese, hetvenhét magyar népmese, fehérlófia mese, vicces esti mese, népmese világnapja, magyar népmese napja 2021, rövid magyar népmesék gyerekeknek, kakasos mese, rövid mese ovisoknak, kismalac és a farkasok mese, magyar népmese szereplők, szabó gyula mese, magyar népmese figurák, magyar népmesék kép, magyar népmese kép, a kiskakas gyémánt félkrajcárja mese, népmesék gyerekeknek, 77 magyar népmese pdf, magyar népmese címek,, esti mese babáknak, kiskakas gyémánt félkrajcárja mese, a népmese napja, mi a népmese, népmese napja 2021, mesék magyar népmesék, mese rövid, cigány mese, rövid mesék babáknak, mese magyar, rövid gyerek mesék, mesék röviden, mese magyar népmese, rövid mese pdf, esti mese babaknak, mese online olvasni, mese címek, online mese olvasás, rövid tréfás mesék, mese esti, esti mese benedek elek, mesék esti, hófehérke és a hét törpe mese röviden, hangos mese magyar nepmesek, magyar népmesék benedek elek, esti mese ovodásoknak, magyar nepmesek olvasás, babaróka esti meséi, esti mese 3 éveseknek, esti mese gyerekeknek rövid, esti mese könyv, 5 perces esti mesék, mese estére, eger mese, rövid tanmesék gyerekeknek, mesék lányoknak, magyar népmesék ördög, magyar népmesék olvasása, esti mese óvodásoknak, mesék estére, rövid vicces mesék, rövid népmesék óvodásoknak, benedek elek 77 magyar népmese, rövid tanulságos állatmesék, rövid húsvéti mese, bogyó és babóca esti mese, benedek elek állatos meséi, esti mesék lányoknak, kacor király mese, benedek elek magyar népmesék, népmese címek, online esti mese, kiskondás mese, altató mese gyerekeknek, móra ferenc mese, magyar nepmese napja, rövid magyar népmesék szövege, arany lászló magyar népmesék, népmese szereplők, nép mese, magyar népmesék napja, nep mese, online esti mesék, ilók és mihók mese, az égig érő paszuly mese, rövid grimm mesék, esti mese állatos, kacor király magyar népmese, esti mese 5 éveseknek, rövid mesék kicsiknek, esti rövid mese, adventi népmesék és legendák, gyerek esti mese, legjobb esti mese, esti mese gyereknek, 365 esti mese, micimackó esti mese, állatos népmesék, magyar népmese színház, kortárs mese, népmese szöveg, benedek elek népmese, álomba ringató esti mesék pdf, rövid téli mesék, állatos magyar népmesék, vicces esti mese gyerekeknek, rovid mesek kicsiknek, a három kismalac mese képekben, rövid esti mesék ovisoknak, gyerek mese olvasni, szekely mesek, rövid állatos mesék, esti mese 2 éveseknek, rövid nyári mese, hamupipőke rövid mese, esti mese 6 éveseknek, rövid esti mese pdf, magyar népmesék olvasva, babaroka mesei, esti mese magyar népmesék, ötperces esti mesék, rövid mesék bábozáshoz, szép esti mese, mese az állatokról, magyar népmesék kacor király, zöld péter mese, mátyás király esti mese, mese állatokról, cigány mese gyerekeknek, magyar népmese rövid, rövid mese bölcsiseknek, jó éjt mesék, népmese ovisoknak, népmesék napja, modern mese gyerekeknek, daru mese, rövid téli mesék gyerekeknek, vilagszep nadszalkisasszony magyar nepmese, esti mese 7 éveseknek, magyar tündérmesék aranyhaj, lego esti mesék, benedek elek 100 mese, esti mese kislányoknak, esti mesék a szeretetről, rövid esti mesék gyerekeknek, égig érő paszuly mese, kiskakas mese, disney kedvenc esti meséim könyv, esti mese 10 éveseknek, népmese gyűjtemény, esti mese 8 éveseknek, népmesék online, kecskegida mese, magyar tündér népmesék, gyors esti mese, rövid este mese, esti mese gyerekeknek hangoskönyv, 200 esti mese, hetvenhét magyar népmese pdf, mese szöveg rövid, nepmesek magyar, legszebb esti mesék, a népmese napja 2021, magyar népmese világnapja, disney kedvenc esti meséim, esti mesekönyvek, magyar népmesék lista, lázár ervin rövid mesék, a három kismalac hangos mese, esti mesék lázadó lányoknak 1, csacsis mese, a magyar népmese, rövid altató mese, magyarnép mese, rövid altató mesék, esti mesek roviden, mese olvasni gyerekeknek, rövid mese szöveg, arany lászló meséi, illyés gyula meséi,magyar népmesék esti mese, mese esti gyerekeknek, esti mese 4 éveseknek, a magyar népmese és mitológia varázslatos világa, esti mese hercegnős, esti mesék lázadó fiúknak, magyar népmesék hamupipőke, 365 egyperces esti mese, esti mese mátyás király, esti mesék könyv, rövid esti mese olvasni, esti mese 9 éveseknek, rövid esti mese népmese, esti mesek lazado lanyoknak, esti mese 4 évesnek, esti mesék lázadó lányoknak 2, a népmese világnapja, a kiskakas gyémánt félkrajcárja magyar népmese, benedek elek esti mese, rövid kortárs mesék, bukovinai székely népmesék, rövid mese olvasás, legjobb esti mesekönyv, aiszóposz meséi, rövid estimesék, esti mese hangoskönyv online, magyar népmesék kismalac és a farkasok, magyar népmesék a három kismalac, rövid esti mesék kicsiknek, magyar népmesék online könyv, állatos mese gyerekeknek, nagyon rövid esti mese, hangos mese molnár piroska, esti tündérmesék, rövid népmese gyerekeknek, illyés gyula mese, bolha mese, magyar tündér mese, mese gyerekeknek rövid, rövid mesék mesemondóra, magyar népmesék válogatás, magyar népmesék könyv alexandra, mese népmese, móricz zsigmond mese, esti mese kisbabáknak, hét kecskegida magyar népmesék, magyar népmesék kifestő, mese első osztályosoknak, népmese figurák, magyar népmese állatokról, magyar népmesék király, 77 magyar népmesék, la mese, 12 mese, népmesék olvasni, nagyon rövid vicces mesék, mese olvasni online, szép mesék a legszebb magyar népmesék, népmesék magyarul, magyar népmesék online olvasás, rövid magyar népmesék olvasni, kiskakas gyémánt félkrajcárja mese pdf, rövid mesék olvasni, rövid mesék magyarul, diódénes mese szöveg, esti mese bogyó és babóca, esti mese 3 evesnek, rövid esti mesék könyv, ötperces esti mesék lovakról, rövid mesék online, magyar tündérmesék magyar tündérmesék, esti mese andersen, nepmese olvasas, rövid mesék értő olvasáshoz, a népmese, arany lászló szép magyar népmesék, hamupipőke magyar népmese, janikovszky éva rövid meséi, rövid esti mese babáknak, a magyar nepmese napja, magyar népmesék fehérlófia,, illyés gyula hetvenhét magyar népmese pdf, mesék magyar tündérmesék, benedek elek gyűjtött meséi, esti mese gyerekeknek online, magyar népmesék a hét kecskegida, esti állatmesék, kismalac és a farkasok magyar népmese, a három kismalac népmese, az égig érő paszuly magyar népmese, esti mese 2 evesnek, a magyar népmese napja 2021, a hét kecskegida magyar népmese, rövid mesék 2 éveseknek, 77 magyar népmese online, magyar népmesék hangoskönyv szabó gyula, rövid magyar mesék, angol népmesék, grimm mesék röviden, macskamuzsika, domján edit esti mesék, magyar népmesék a selyemrét, 777 magyar népmese, rövid népmesék kisiskolásoknak, magyar népmesék az égig érő paszuly, disney esti mesék könyv, három kismalac magyar népmese, népmese napja 2020, újabb esti buddha mesék, a kismalac és a farkasok magyar népmese, a kiskondás magyar népmese, minden napra egy rövid mese, rövid mesék 3 éveseknek, világszép vaszilisza mese, csukás istván rövid meséi, ilók és mihók magyar népmese, benedek elek meséi online, rövid mesék kisiskolásoknak, hallgatós mese, boldizsár ildikó esti mesék a szeretetről, szabó gyula meséi, álomba ringató esti mesék eladó, mese a nyúlról, állatos rövid mesék, mese tartalom, rövid állatos mese, népmese napja sutori, mesék gyerekeknek rövid, micimackó esti meséi, 5 perces magyar népmesék, húsvéti rövid mese, benedek elek népmese napja, legrövidebb magyar népmese, legszebb népmesék, magyar népmesék olvasnivaló, tündér magyar népmesék, 365 esti mese könyv, mese tartalmak, mese gyerekeknek benedek elek, magyar népmesék égig érő paszuly, mesemondóra rövid mese, pancimanci mese, csalafinta mese, benedek elek rövid meséi, téli rövid mesék, online magyar népmesék, hangos magyar népmesék, benedek elek mese címek,, kiskakas gyémánt félkrajcárja magyar népmese, tündér népmesék, a kisködmön magyar népmese, esti mese kicsiknek pdf, boldizsár ildikó esti tündérmesék, rövid mesék gyerekeknek olvasni, népmesék röviden, összes magyar népmese, vígh anita álomba ringató esti mesék, illyés gyula 77 magyar népmese irigység, benedek elek székely népmesék, geronimo stilton esti mesék, magyar népmese ovisoknak, disney esti mesék, népmesék az állatokról, népmesék benedek elek, rövid mesék estére, adventi népmesék, rövid képes mesék, esti mese lányoknak hangoskönyv, magyar mesek lazado lanyoknak, fantasztikus jó éjt mesék, 365 egyperces mese, magyar népmesék könyv online, magyar népmesék olvasókönyv, rövid állatmesék gyerekeknek, 3 perces magyar népmesék, boldizsár ildikó esti mesék fiúknak, esti mesék lázadó lányoknak moly, rövid benedek elek mesék, boldizsár ildikó esti mesék lányoknak, hangos mese a kiskakas gyémánt félkrajcárja, tréfás mese gyerekeknek, gyerekeknek való mese, kis hercegnők esti meséi, kutyáknak mese, a magyar mese napja, magyar népmesék tündér, nyári esti mesék, esti mesék lázadó lányoknak magyar, rövid esti mesék szöveg, magyar népmesék a kiskondás, rövid nyomtatható mesék, esti mesék lázadó lányoknak,
esti manó mesék, rövid esti mesék fiúknak, 10 magyar népmese, grimm legszebb meséi móra kiadó, 77 magyar népmese mek, a kiskakas gyémánt félkrajcárja verses mese, rövid tréfás mesék gyerekeknek, esti mesék kis könyve, benedek elek mese a három kismalacról, tréfás rövid mesék, závada pál harminchárom szlovák népmese, vicces rövid mesék gyerekeknek, rövid mesék leírva,világszép nádszálkisasszony mese,rövid esti mesék lányoknak.

error: Content is protected !!