Mester Györgyi: A náthás méhecske

Mester Györgyi: A náthás méhecske

Mester Györgyi: A náthás méhecske

Mester Györgyi: A náthás méhecske

A náthás méhecske

Már megint üres puttonnyal tért vissza a kaptárba Zümi. És ez napok óta így megy. Haszontalan, lusta méhecske! – mordult fel mérgesen a kaptár őre.

Előbb-utóbb a királynőnek is a fülébe jut. Akkor aztán lesz nemulass! Talán még a kaptárból is elzavarják. Mehet világgá. Árva méhecske lesz, nem lesz hol álomra hajtania a fejét. A társai nélkül elpusztul, és mivel a virágpor gyűjtéséhez nem fűik a foga, ráadásul még éhen is hal.

Az őrt ez annyira elszomorította, hogy már nem is haragudott. Kis híján sírva fakadt, annyira sajnálta a majdan otthontalanná váló, éhező kis méhet.

De azután tovább gondolkodott. Talán lehetne segíteni a dolgon. Bizonyára nem annyira elvetemült, és még jó útra téríthető, az a szegény méhecske.

Végül azt találta ki, hogy mivel ő nem hagyhatja el az őrhelyét, majd megkéri az egyik dolgozó méhet, tartsa szemmel a haszontalan Zümit. Akkor megtudják, mivel is foglalkozik a virágpor gyűjtése helyett. Mivel üti agyon azt a rengeteg időt, amit a virágzó, tarka rétek és a szénaillatú mezők fölött keringve tölt el.

Napközben, amikor a kaptár bejáratánál őrködött, többször is eszébe jutott a méhecske. Vajon milyen híreket kap majd Zümi felől?!

Véget ért a munkaidő, a méhek sűrű rajokban, csapatostul tódultak a kaptárhoz. Nem volt könnyű rendet teremteni közöttük. Mindegyik a másiknál előbb, gyorsabban akart megszabadulni a terhétől, kiüríteni a virágpor gyűjtésére használt kis puttonyt, és menni, élvezni a jól megérdemelt pihenést.

Már fogyott a raktárba igyekvők száma, amikor feltűnt az ismerős, akivel megfigyeltette a lusta méhecskét. Na, mondd már, mit tudtál meg – súgta oda sürgetően a hírhozónak. Csendben meghúzódtak a bejárat takarásában, de úgy, hogy azért lássák, nem akar-e idegen, mondjuk egy darázs, betolakodni az őrizetlenül hagyott kaptárba.

Biztosan nehéz elhinned, de ez a Zümi az egyik legszorgalmasabb, legrendesebb méhecske, akit valaha láttam – fogott hozzá mondandójához a hírhozó. Mindenhová követtem, amerre csak szállt. Kirepülése után azonnal egy virágzó repcetábla felé vette az irányt. Nem csavargott az el semerre, hajtotta a munkavágy. Rátelepedett az első sárga virágra, és kezdte besöpörni a virágport a batyujába, amikor hirtelen egy nagyot tüsszentett. Ettől az összes virágpor a levegőbe repült, kárba veszett. Mert szemenként azt már még egyszer összeszedni képtelenség.

Először csak arra gondoltam, pech. Szerencsétlenségére épp akkor jött rá a tüsszentés, amikor munkához fogott.

Továbbra is szem előtt tartottam. Követtem, amint átrepült egy másik virágra. Itt a virágpor már majdnem megtöltötte a kosárkáját, amikor megint megrázkódott, és egy nagyot hapcizott. Ettől azonban nem csak az összegyűjtött virágpor szóródott szét, de még a bibén lévő nektár is kicsurrant a fűbe.

Aztán csak szállt, repült szegény kis Zümi egyik helyről a másikra, de sehol se járt sikerrel. Mindenütt kárba veszett a fáradsága, mert szétprüszkölte a drága virágport.

Még beszélgettek volna tovább, azonban épp akkor ért a bejárathoz a „lusta” méhecske. Szégyenkezve fordította ki a puttonyát, mutatva annak üres belsejét, hogy ma se sikerült elvégeznie a rá bízott feladatot.

Na, hadd nézzelek meg jobban – szólt rá a kapus. Ha jól látom, pirul az orrod, és kissé mintha nedves is lenne. A szárnyaid is olyan csapzottak, izgatottan verdesnek. Szerintem, te beteg vagy. Megfáztál, nemhiába aludtál a kaptár peremén az elmúlt napokban. Meghűltél ebben a kora tavaszi, hideg időben.

Közbenjárok az érdekedben, pár napot maradj idehaza. Majd segítesz nekem a kaptár őrzésében. Aztán ha meggyógyultál, mehetsz vissza dolgozni.

A méhecskének az aggódó szavak, a gondoskodás nagyon jólesett. Meg is fogadta, és otthon maradt néhány napig.

Miután mézes teával kikúrálta magát, nagy várakozásokkal indult neki a negyedik nap reggelén, hogy társaival együtt kirepüljön aznapi munkahelyükre, a virágba borult gyümölcsösbe.

És láss csodát! A cseresznyefa virágaiból annyi virágport meríthetett, amennyit csak akart. Egyszer sem csavarintotta meg orrát a korábban oly gyötrő tüsszentés. Boldogan röpült virágról-virágra, aztán ahogy megtelt a kosárkája, már fordult is vissza a kaptár felé. Aztán újra ki, a rétre.

Aznap ő gyűjtötte a legtöbb virágport, és végre mindenki dicsérte.

Örömében táncra perdült a levegőben, és közben olyan szépen zümmögött, hogy még a gondterhelt királynőt is felderítette, és valamennyi társát megmosolyogtatta…

Mester Györgyi: A náthás méhecske

Mester Györgyi: A náthás méhecske

Mester Györgyi: A náthás méhecske