Mátyás király és a székely ember leánya

Mátyás király és a székely ember leánya

mesék, Mátyás király és a székely ember leánya

Mesék: Mátyás király és a székely ember leánya

Mátyás királynak volt egy hű szolgája. És kiküldte, az országút mellett volt egy kő, és ezt
mondta:
– Minden embert, aki az országút mellett jár, keríts oda, hogy a követ nyúzzák meg, mert a
király poroncsolatja és a király akaratja.
Sok embert odakerített, de mindamennyi a vállát húzogatta, hogy:
– Mit csináljunk, hogy nyúzzuk meg?
Egyszer egy székely ember is ment arrafelé a leányával. Azt es odakerítette a szolga, hogy
segítsen a többinek. Egyszer azt mondja a leányocska, hogy ott szokotálnak:
– Apám, menj fel Budára Mátyás királyhoz, és mondd meg, hogy vétesse előbb a kőnek vérit,
akkor majd megnyúzzuk.
Egyszer azt mondja Mátyás király a székely embernek:
– Hát te honnan tanultad ezt, te székely ember, hogy én elébb vétessem vérét a kőnek? Te
furfangos ember!
No, mondja, hogy egy leányocskája van, s az mondja. No, hogy az mondta, adott neki két
divót és egy csomó pénzt. Mondta:
– Vidd el ezt a leányodnak, ültesse el! Mikor ezek a divók megnőnek, hát, akkor jöjj fel
hozzám!
De hogy odavitte, a leányocska egyszeribe feltörte és megette a divót. No, mondja székely
ember:
– No, most neked adott Mátyás király bajt eleget!


Avval mind eltérültek az emberek onnat a kőtől, mert nem kellett megnyúzni. No, egy idő
múlva azt mondja a leány az apjának:
– No, menj fel, apám, Mátyás királyhoz, és mondd meg neki, hogy mán kifejlődtek a divók! –
E volt a két csecse a leánynak.
Akkor adott a székely embernek két szál kendert Mátyás király. Mondta, hogy abból a két szál
kenderből csináljon főkötőt a királyi rezidenciának. Esment adott a székely embernek egy
csomó pénzt, és a székely ember azt a két szál kendert vitte haza a leányának, hogy csináljon
főkötőt. És mondta a leánynak:
– Most adott a király még bajt neked!
De a leány látott az udvaron két forgácsot. Felvette, mondta az apjának:
– Vidd fel Mátyás királynak, és mondd meg neki, hogy csináljon abból a két forgácsból
osztovátát, csöllőt, vetéllőfát, akkor csinálok főkötőt a két szál kenderből, amennyi kell.
Mondta a székely embernek osztég, mikor a forgácsot hozzavitte:
– Mondd meg a leányodnak, hogy ha az ulyan okos, akkor jöjjön el hozzám: se az úton, se az
útfélen, se öltözve, se öltözetlen, s ha ulyan szép arculatja van, akkor meg es veszem. – Mert
Mátyás király akkor még nőtlen volt. – Hozzon ajándékot, s ne es, köszönjön es, s ne es!
Egyszeribe a leány fogott egy verebet – az az ajándék -, s amikor a királyhoz ért, akkor
eleresztette. Meghajtotta magát egy kicsit, de nem szólt egyet es. Az apjának volt egy nagy
háló, abban ment a király elé. Az apjának volt egy nagy szamár, annak megfogta a farkát, és
mind a szamár nyomán ment. Hát, nem az ország útján jött, hanem a szamár nyomában.
No, mikor odaért a királyhoz és meghajtotta magát, az ajándékot megmutasztotta, és el es
repítette a madarat. De nagyon szép fehérnép volt. Egyszeribe megcsókolta, kezet fogott,
megmátkásodtak, meglett a nagy bál, ulyan bál volt, hogy a Duna vize akkor vállott borrá,
mikor Mátyás királynak a lakodalma volt.

Nagyon jól éltek egy darabig, míg új házasok voltak. De egyszer lett egy sokadalom abban a
városban, Budán. Amind a szekerek összegyúródtak, egy szegény embernek a kancája nagyon
csitkózó volt. Lefeküdt és megcsitkózott, és egy más embernek a szekere alá nyomta ki a
csitkót. Mikor a szegén ember meglátta, hogy a kancája megcsitkózott, ki akarta húzni a
csitkót a szekér alól, de akié a szekér volt, a nem engedte, azt mondta, hogy az ő szekere
csitkózta. Felpanaszolták, hogy hogy történt a dolog, de azt mondta Mátyás király es, hogy a
szekér alatt volt a csitkó, tehát a szekér csitkózta és nem a kanca.
Úgy megbúsulta a szegény ember magát, no de kijőnek onnat a törvényházból, és ő bizony
hallotta, hogy a királyné még okosabb, mind az ura, és szokotálja, hogy bémehessen és kér
tanácsot. Bémenen a Mátyás király feleségéhez, és elpanaszolja a baját.
– Óh, te szegény ember, látszik, hogy szegény ember vagy! – azt mondja a királyné. – Menj el,
és keress egy hálót és egy gübülőt, amint a vízben szokás halászni! Menj ki a mezőre, és ott a
homokban szúrjad a gübülővel! – és hogy halásszon a hálóval.
Úgy es tett a szegény ember. És a király meglátta és behívatta, hogy micsoda szamár ember,
hogy a homokban halat keres. Azt mondja a szegény ember:
– Bizony nincs, de a szekér aljának sincsen csitkó!
– Óh, te szerencsétlen ember, tudom, hogy a feleségem tanácsolta ezt. No de nem baj, legyen
abba, visszarendelem neked a csitkót.


De avval a király úgy megharagudott, hogy a felesége mért adott ulyan tanácsot a szegény
embernek. Bément feleségéhez, mondta, eltakarodjék, a királyi életben a nap meg ne süsse
többet.
Azt mondta:
– Nem bánom, el es megyek, csak engedd meg, hogy amit szeretek, kedvelek, el es vihessem
magammal!
Mondta a király:
– Azt jó szűvel megengedem.
Avval elköltözött a felesége. Tudta, hogy az urának olyan szokása van, hogy este lefekszik a
paplanos ágyba, és ott elalszik. Akkor négy emberrel odament, és a paplannak négy szegét
megfogatta, és elvitette a királyt es oda, ahova ő költözött, egy bándoros, ablakos házba.
Mikor másnap megébredett, és látja, hogy alig lát ki a bándoros ablakon, azt mondja:
– Mi az?
Azt mondja a királyné:
– Te megengedted, hogy elvigyem, amit legjobban szeretek, hát elhoztalak magammal!
Esmént megcsókolták egymást, és máig is élnek, ha meg nem haltak.

mesék, Mátyás király és a székely ember leánya

Mesék: Mátyás király és a székely ember leánya