Manó Palkó kalandjának kezdete a csillagszánnal
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis manó, akit Palkónak hívtak. Palkó a Tölgyfaerdő szélén élt, egy mézillatú, zöld mohasapkás manólakban. Egyik este, amikor a hold ezüstfényben úszott, és az ég tele volt csillagokkal, Palkó különös fényt vett észre a tisztáson. Halkan kiosont a házból, és amit ott látott, attól még a szíve is táncra kelt.
A fűben egy csillogó szán állt, mintha csillagporral hintették volna be. A szán mellett egy öreg, fehér szakállú manó álldogált, és barátságosan intett Palkónak.
– Gyere csak, Palkó! – hívta az öreg. – Ez a csillagszán ma este csak rád vár.
Palkó tágra nyílt szemekkel közelebb lépett.
– Mire való ez a szán? – kérdezte izgatottan.
– A csillagok közé repít – felelte az öreg manó, s már be is segítette Palkót a szánba.
A csillagszán titka: hogyan működik ez a varázslat?
Amint Palkó leült a puha párnára, az öreg manó megsúgta neki a titkot:
– A csillagszán csak akkor repül, ha a szíved tele van szeretettel és kíváncsisággal.
Palkó szíve bizony tele volt mindkettővel, így hát a szán gyengéden felemelkedett a levegőbe. Előbb csak a fák csúcsai felett suhantak, aztán egyre magasabbra, míg egyszer csak a csillagok között találták magukat.
A csillagszán karácsonyillatot árasztott, és puha, fénylő takaró borította. Palkó csodálkozva nézett körül.
– Hogyhogy nem félek? – súgta.
– Mert aki szeret a szívében, annak nincs mitől tartania – válaszolta az öreg manó, majd eltűnt, mintha sosem lett volna ott.
Találkozás új barátokkal az éjszakai égbolton
Palkó magára maradt a csodás szánban, de nem sokáig. Hirtelen egy csillagcica ugrott fel mellé, bundája aranyszínben villogott.
– Szia, Palkó! – nyávogta barátságosan. – Én vagyok Cifra, a csillagcica. Segítsek neked felfedezni az éjszakai eget?
Palkó boldogan bólintott. A következő pillanatban egy mosolygós csillagkislány csatlakozott hozzájuk, apró szikrákat hagyva maga után.
– Én vagyok Bellina, a csillagkislány. Gyere velünk, mutatunk csodákat!
Palkó szíve megtelt örömmel. Barátaival együtt átsuhantak egy fényes csillaghídon, körbetáncolták a Holdat, és meghallgatták az éjszaka szélének meséit.
Próbák és kihívások a csillagok között
Ahogy tovább suhantak, egyszer csak sötét felhők gyűltek az útjukba. A csillagszán lassulni kezdett, és egy félelmetes Csillagárnyék jelent meg előttük.
– Csak az juthat át, aki segíteni tud másokon! – dörmögte az Árnyék.
Palkó gondolkodott, majd meglátta, hogy a Csillagárnyék szemeiből könnycseppek hullanak.
– Miért sírsz? – kérdezte Palkó.
– Senki sem játszik velem soha – suttogta az Árnyék.
Palkó Cifrával és Bellinával összenézett.
– Játssz velünk! – mondták egyszerre, és kézen fogták az Árnyékot.
Hirtelen a sötét felhők szétoszlottak, és az egész égbolt fényesen ragyogott. Az Árnyék mosolyogva integetett nekik, és a csillagszán újra suhant.
Mit tanult Manó Palkó a nagy utazás során?
A hosszú út után a csillagszán lassan ereszkedni kezdett, s végül Palkó ismét a tisztáson találta magát. Cifra és Bellina elköszöntek tőle.
– Köszönjük, hogy barátod lehettünk! – mondta Cifra.
– Ne feledd, a szeretet mindig hazavezet! – tette hozzá Bellina.
Palkó boldogan nézett körbe. Rájött, hogy a legnagyobb varázslat a szívben él: a barátság, az összetartozás és a segítőkészség mindennél fontosabbak.
Azóta is, ha este az égboltra nézett, tudta, hogy bárhol is jár, barátai mindig vele vannak.
Így volt, igaz volt, mese volt!
