Zelk Zoltán : Egy búzaszem története Meleg, kora nyári délután volt, a búzatábla hajladozva susogott a gyenge szellőben. A búzatábla mélyén lakó fürj- és fogolycsaládok már csomagoltak; tudták, holnap lesz az aratás napja, s ők mehetnek új hazát keresni. Gondterhesen készülődtek: hol…
Tovább olvasom
Zelk Zoltán: Egy asztal álma A madarak elköltöztek az erdőből, még a cinkék és a varjak is koldulni mentek a városba, csak a láthatatlan szárnyú szél röpködött a didergő fák között. Egyik hajnalon aztán leesett az első hó, s az…
Tovább olvasom
Zelk Zoltán: Versenyfutás A csiga egyszer elhatározta, hogy meglátogatja rokonait. Nem tudom, hogy a nagynénjét, vagy az unokaöccsét akarta felkeresni, dehát ez mindegy. A baj az volt, hogy a csigarokonság nagyon messze lakott, kilenc réten és három erdőn keresztül vezetett…
Tovább olvasom
Zelk Zoltán: Mikulás bácsi csizmája A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek, egy nagyon öreg, jóságos arcú bácsi haladt lefelé. Az út két szélén álldogáló, hólepte fák…
Tovább olvasom
Zelk Zoltán: Új mese a négy vándorról Minden évben egyszer, túl a világvégen, találkozik a négy testvér a világvégi réten. Emlékeztek rá még, ki ez a négy testvér: a négy évszak, a Tavasz és Nyár, aztán az Ősz és Tél.…
Tovább olvasom
Zelk Zoltán: A patak meséje A patak szélén álldogáló bokor egyszer megkérdezte a locsogó pataktól: – Mondd, hová sietsz, hogy sohasem állsz meg? Mi dolgod van tulajdonképpen? – Elmondanám – felelte a kispatak -, ha versenyt futnál velem, mert hosszú…
Tovább olvasom
Zelk Zoltán : Mese az éhes kisegérről Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan régen volt, tavaly talán vagy tavaly előtt. S nem is olyan messze, csak éppen a hegyen túl, de a patakon innen, azon a mezőn, amelyiken…
Tovább olvasom
Zelk Zoltán: A tölgyfa születésnapja Az erdő közepén állott az öreg tölgyfa. Ő volt az erdő legtiszteletreméltóbb lakója, ha a madaraknak kalapjuk lett volna, bizonyára megemelték volna, mielőtt rászállnak. Mert többet tudott ő a madarak életéről, mint maguk a rigók…
Tovább olvasom
Zelk Zoltán: Az égig érő körtefa Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek nem volt egyéb kincse, csak egy icipici körtefája. Az is olyan icipici volt, hogy csak három körte termett rajta. Mit…
Tovább olvasom
Zelk Zoltán: Tavaszi mese Szellőcske a tengeren túlról jött; együtt szállt a felhőkkel. A hosszú úton barátságot is kötöttek egymással, és sok mindenről elbeszélgettek. – Én megöntözöm a göröngyös földet – mondta a felhő. – Várnak is már az emberek.…
Tovább olvasom
Zelk Zoltán: Köd és fény Egy téli reggelen, amikor Lajcsi iskolába indult, olyan nagy köd ereszkedett a városra, hogy még a szomszéd házakat sem lehetett látni. Lajcsi egyedül botorkált a vastag ködben, míg egyszer csak valaki megérintette a vállát. ”…
Tovább olvasom
Zelk Zoltán: Erdei mulatság A medve nagyon unatkozott. Végül is elhatározta, hogy összehívja az állatokat egy kis mulatságra. Fel is kerekedett tüstént, s elment a farkashoz. – Azt gondoltam, farkas koma, jó lenne egy kis mulatságot rendezni, nagyon unalmas így…
Tovább olvasom
Fésűs Éva: A pajkos napsugár – Süss fel nap, fényes nap!…-ezt a dalt énekelte télidő végén néhány kipirult arcú, csillogó szemű kisgyerek – de olyan szépen, hogy a felhőkbe takarózott nap nem is tudott ellenállni a kedves hívogatásnak. Először csak…
Tovább olvasom
Fésűs Éva: Májusi mese Dönci, az icipici sün gondterhelten ballagott a májusi napsütésben. Jobbról is, balról is virágok mosolyogtak, gyíkocska ragyogó szeme csillant, és fénylett a bogarak fekete háta, amint a fűszálakon hintáztak. Mindenütt fény – csak a sün orra…
Tovább olvasom
Fésűs Éva: A kacorlaki macskák Az öreg, kormos kémény saját füstös fülével hallotta, hogy miről beszélgettek a háztetőn a kacorlaki lusta macskák. Azok bizony arról beszélgettek, hogy nem érdemes egerészni. Igaz, még nem is próbálták, mert eddig mind a hárman…
Tovább olvasom
Fésűs Éva: Mire való a dinnye? A kerekerdei játszótéren egy nagy, kövér borzgyerek rá akart ülni a hintára. Tapsi Ferkó, Mókus Péter, Ürge Gyurka, sőt még Kisegér Kelemen is hiába magyarázták neki, hogy ne üljön rá, mert ekkora borzfiú alatt…
Tovább olvasom
Fésűs Éva: Mackó-tréfa Mackó néni három bocsa nagyon szeretett mókázni. Barlangjuk tája mindig jókedvtől zengett, és amikor Harkály doktor belefáradt a fakopogtatásba, idejött felvidulni. — Na, mókamester — kérdezte Dörmikétől —, ma milyen tréfát eszeltél ki? Dörmi büszke volt a…
Tovább olvasom
Fésűs Éva: A lámpás titka Olyan szép, verőfényes nyári reggel volt, hogy a nyúl alig hitt a tulajdon tapsi fülének, amikor a vadrózsabokorból panaszos hangot vélt hallani. Kinek lehet ilyenkor bánata, amikor az egész világ csupa virágillat és boldog zümmögés?…
Tovább olvasom
Fésűs Éva: A korcsolyázó mackók Elmesélem, mi történt a télen Dörmikével. Dörmike kövér kis medvebocs. Nyáron úgy mozog a málnás domboldalon, mint egy barna gombóc, Gyertyaszentelőkor pedig kinéz a barlangjából, mint afféle rendes mackó, megszimatolni, hogy késik-e a tavasz. Az…
Tovább olvasom
Fésűs Éva: Játékország kis mackója Hallottátok-e már csilingelni Télapó száncsengőjét, gyerekek’? Édes, ezüstös hangja úgy muzsikál a téli erdőkön át, hogy mosolyognak álmukban a mókusok. Szalad a csodálatos szán, tele mindenféle jóval. Télapó nagyokat pattint az ostorával, és fürgén iramodnak…
Tovább olvasom