Luna találkozása a titokzatos varázstóval
Egyszer réges-régen, egy apró falucska szélén, egy kíváncsi kislány élt, akit Lunának hívtak. Minden reggel, amikor a nap első sugarai átsütöttek a függönyén, Luna nagyot nyújtózott, és megígérte magának, hogy valami csodásat fog felfedezni. Egyik nap édesanyja mondott neki egy régi mesét a titokzatos varázstóról, ami mélyen elrejtőzött az erdőben, nem messze a falutól. Azt beszélték, aki ott igazán szívesen segít másokon, különleges ajándékot kaphat a tótól.
Luna szíve megtelt izgatottsággal, és elhatározta, hogy megkeresi ezt a varázslatos tavat. „Vajon tényleg létezik ilyen tó?” suttogta, miközben bekötötte a cipőfűzőjét. „Holnap útra kelek!”
Az első próbatétel: rejtélyek a tó partján
Másnap reggel Luna egy almával és egy kis kenyérrel felszerelkezve elindult az erdőbe. Már messziről hallotta a tó csendes csobogását. Amikor végre megpillantotta a vizet, a tó mélykékje szinte szikrázott a napsütésben. A parton egy kőbe vésett felirat várta: „Ki segít, azt segíti a tó is.”
Luna körbejárta a partot, amikor hirtelen egy kis mókus sírdogált a bokrok között. „Mi a baj?” kérdezte Luna. „Elvesztettem a mogyorómat, és nem találom sehol!” felelte a mókus. Luna letérdelt, és együtt keresni kezdték. Pár perc múlva Luna megtalálta a finom mogyorót egy kidőlt fa alatt.
„Köszönöm, Luna! Most már nem vagyok szomorú!” mondta a mókus boldogan, és a tó vize ekkor különlegesen megcsillant.
Segítők és ellenfelek a mágikus világban
Ahogy tovább sétált, egy béka ugrott elő a fűből. „Luna, segítenél nekem visszajutni a túlpartra? Nem merek átkelni egyedül.” Luna elővett egy nagy levelet, és óvatosan segített a békának. Amint a béka újra biztonságban volt, rámosolygott Lunára: „Bátrabb vagy, mint hinnéd!”
A tó partján azonban nem mindenki volt barátságos. Egy nagy, szürke varjú rikácsolva jelent meg, és megpróbálta elriasztani Lunát. „Miért vagy itt, kislány? A varázstó nem való gyerekeknek!” kiabálta a varjú. Luna azonban nem ijedt meg. „Csak segíteni szeretnék, ahogy tudok” – felelte határozottan.
A varjú egy pillanatig csendben maradt, majd egy szempillantás alatt elrepült. Luna megkönnyebbülten felsóhajtott, és úgy érezte, hogy minden próbatétellel egyre bátrabb lesz.
A varázslat ereje: Luna döntő pillanata
Mire a nap a tó fölé ért, a víztükör hirtelen fodrozódni kezdett, és a tó közepéről egy fényes alak jelent meg. Egy kedves, öreg tündérasszony volt az. „Luna, láttam, milyen segítőkész voltál ma. Sok gyerek csak a csodát keresi, de te megtaláltad a jóság erejét.”
Luna meghajolt, és így szólt: „Anyukám mindig azt mondja, aki segít másokon, az boldogabb lesz. Most már én is tudom, hogy igaza volt.” A tündér egy kis üvegcsét adott Lunának, benne csillámporral. „Ez a varázspor emlékeztetni fog arra, hogy a legnagyobb varázslat a szeretet és a segítőkészség.”
Hazatérés – mit tanult Luna a varázstótól?
Luna boldogan indult haza. Útközben elmesélte a mókusnak és a békának, milyen csodálatos volt találkozni a tó tündérével. Mire hazaért, már alig várta, hogy elmesélje a kalandot a családjának is.
Aznap este elalvás előtt Luna a kis üvegcsét az ágya mellé tette, és úgy érezte, hogy szívében is ott ragyog a varázspor. Megtanulta, hogy a legnagyobb varázslat az, ha szívből jövő szeretettel fordulunk mások felé.
Így történt, úgy történt, igaz volt-e vagy sem, ez bizony egy ilyen mese volt!
