Hócsengők és téli csodák: Télapó érkezése az oviba

Az oviban már reggel érezni lehetett a karácsony illatát. A csoportszoba ablakaiban piros papírból kivágott csizmák lógtak, a szőnyegen műhó borította a kartonból készült hegyeket. A gyerekek izgatottan siettek a fogasokhoz, hogy lerángassák a kabátjukat és csizmájukat – ma nagy nap van, hiszen Télapó jön látogatóba!

– Anya, azt mondták, hogy Télapó hoz nekünk ajándékot! – mesélte Patrik, miközben az édesanyja a sálját bogozta le róla.

– Hoz bizony, de csak akkor, ha mindenki ügyesen készülődik! – mosolygott vissza az anyukája, majd egy puszi után elbúcsúzott.

A csoportszobában már javában zajlott a készülődés. Réka néni, az óvónő, éppen a zongoránál ült, és próbált egy dallamot eljátszani.

– Gyertek ide, gyerekek! Gyakoroljuk el még egyszer a „Hull a pelyhes fehér hó”-t! Télapó biztosan nagyon fog örülni, ha hallja, milyen szépen éneklünk – mondta, miközben néhány kíváncsi tekintet már a színes ajándékzacskók felé kalandozott, amik az asztalon sorakoztak.

Amikor mindenki köré gyűlt, elkezdődött a próba. Az apró hangocskák néha hamiskásan, de annál lelkesebben énekelték a dalt.

– Kati, egy picit hangosabban! – szólt Réka néni. – És Bence, ne harapd a sálad közben, nem fog úgy hallatszani a hangod!

A próbát követően a gyerekek asztalhoz ültek, hogy elkészítsék a díszeket. Ollók csattogtak, ragasztók potyogtak, a csillámpor pedig szinte mindenhová jutott, csak a papírra nem.

– Segíts, Réka néni, nem ragad! – kiáltott Lili, miközben a kezében tartott egy papírfenyőt, ami egyre inkább hasonlított egy hóviharra, mint díszre.

– Nyugi, mindjárt megoldjuk! – jött a válasz, miközben Réka néni azonnal nekilátott, hogy helyrehozza a csillámkatasztrófát.

Ahogy közeledett a délután, az izgalom egyre csak nőtt. Az óvoda folyosóján egyszer csak megszólalt egy csengő.

– Gyerekek! Ez biztosan a Télapó! – jelentette be Réka néni, mire a gyerekek egyszerre kapták fel a fejüket.

A terem ajtaja kinyílt, és belépett a Télapó, hosszú fehér szakállával és piros köpenyével.

– Ho-ho-hó! Üdvözöllek benneteket, kis barátaim! – mondta mély, barátságos hangon.

– Télapó, Télapó! – kiáltották egyszerre a gyerekek, miközben néhányan a zsákja felé nyújtogatták a kezüket.

– Tudom ám, hogy nagyon ügyesek voltatok, és rengeteget készültetek. Hallottam, hogy gyönyörű díszeket csináltatok. De azt is hallottam, hogy egy dalt is tudtok nekem énekelni. Igaz ez? – kérdezte mosolyogva.

– Igen! – felelték kórusban, majd felsorakoztak, és egy kicsit megszeppenve, de boldogan elkezdték a „Hull a pelyhes fehér hó”-t.

Télapó megdicsérte a gyerekeket, majd egyenként hívta őket magához. Minden kisgyermek kapott egy ajándékcsomagot, és néhány kedves szót is. Volt, akinek azt mondta, hogy figyeljen jobban a testvérére, másnak azt, hogy nagyon szép a rajza, amit az asztalon látott.

A nap végén, amikor a gyerekek már hazafelé indultak, mindenki a Télapóról mesélt a szüleinek.

– Képzeld, anya, a Télapó azt mondta, hogy én vagyok a legjobb énekes! – dicsekedett Bence.

– Nekem meg azt mondta, hogy szép a csillámos fenyőm! – tette hozzá Lili.

A csoportszoba lassan kiürült, de a levegőben még sokáig ott maradt az ünnepi hangulat, a nevetés és a varázslat emléke. Télapó látogatása örökre a gyerekek szívébe záródott.