A hajnali béka különleges születésének legendája
Egyszer nagyon régen, messze-messze, volt egy tó, amit mindenki csak Hajnali tónak hívott. A víz mindig tisztán csillogott benne, mintha a csillagok tükröződtek volna rajta minden éjszaka. A tónak volt egy titka is: minden hajnalban, amikor az első napsugár megcsillant a vízen, egy nagyon különleges béka született a parti nádasban.
Ez a kis béka más volt, mint a többi. Zöld, ragyogó bőre volt, s a hasán aprócska arany pöttyök csillogtak, mint az aranypor. Az öreg nádfiú, aki mindent látott a tónál, mondogatta is: „Ez a béka hajnali varázslattal született, csupa jóság lesz a szíve!” Így hívták őt: Hajnali béka.
Az első találkozás a hajnali tó partján
Amint a Hajnali béka először kidugta a fejét a puha fű közül, kíváncsian nézett körül. A tó partján ott ült egy kis veréb, aki a szárnyait szárította.
– Szia, kis béka! – csipogta a veréb. – Ki vagy te?
– Hajnali békának hívnak, most születtem. Minden olyan új és csodálatos! Te hogy hívnak?
– Engem Villámnak, mert gyors vagyok, mint a szél – nevetett a veréb.
A két újdonsült barát elhatározta, hogy együtt fedezik fel a tavat, és felfedezik mindazt, amit az erdő rejthet.
Barátság és kaland: új élmények keresése
Hajnali béka és Villám elindultak a tó körül. A nád közt egy kis csíkos csiga jelent meg előttük.
– Jó reggelt, barátaim! – köszöntötte őket. – A harmatcseppek ma különösen ízletesek!
A kis béka és a veréb nevetve üdvözölték a csigát, majd hármasban indultak tovább. Találtak egy elhagyott madárfészket, és segítettek visszatenni egy kiesett tojást a helyére. Mindenki örült, hogy jót tettek, s a nap is mintha fényesebben ragyogott volna ettől.
Egyszer csak sötétebb lett az erdő, ahogy beljebb mentek. A bokrok között egy kis sündisznó sírdogált.
– Miért vagy szomorú? – kérdezte kedvesen Hajnali béka.
– Elhagytam az anyukámat, és félek – válaszolta a sündisznó.
– Ne aggódj, segítünk neked! – mondta Villám.
Mindhárman nekiindultak, hogy megtalálják a sündisznó mamája nyomát. Hajnali béka vezette a kis csapatot, és közben dalolt, hogy a sündisznó ne féljen. Egyszer csak meghallották egy aggodalmas hangot. Egy nagyobb sündisznó sietett hozzájuk – ő volt a kis sündisznó anyukája.
– Köszönöm, hogy segítettetek megtalálni a kicsikémet! – hálálkodott.
Veszélyek és megpróbáltatások az erdő mélyén
Ahogy tovább mentek, különös zajokat hallottak. Egy szélvihar közeledett, és a fák veszélyesen hajladoztak.
– Gyorsan, bújjunk el a nagy fa odvába! – javasolta Villám.
Bemásztak a fa belsejébe, és szorosan összebújtak. Hajnali béka megpróbált mindenkit megnyugtatni.
– Ne féljetek! A vihar elvonul, és utána újra kisüt a nap.
Az erdő állatai rájöttek, hogy ha összetartanak, nem kell semmitől tartaniuk. Mire a vihar elcsendesedett, a nap újra kisütött, és a barátok ismét útra kelhettek.
A hajnali béka tanulságos hazatérése
Mikor végül visszaértek a tóhoz, már esteledett. Hajnali béka boldogan nézett körbe. Sok újat tanult – hogy segíteni jó, hogy barátságban minden nehézséget könnyebb elviselni, és hogy szeretettel, türelemmel a legnagyobb bajból is ki lehet jutni.
A tóparti nádasban újra megszólalt az öreg nádfiú: „Látod, kis béka, a jóság, amit adtál, visszatér hozzád. Így lesz szép a világ!”
Hajnali béka csak mosolygott, és apró csillogó arany pöttyöcskéi ragyogtak a holdfényben, mert tudta, hogy a nap végén a szívében hordozza mindazt a szeretetet, amit útközben kapott és adott.
Így volt, úgy volt, lehet hogy igaz volt, lehet, hogy nem – de ez bizony egy ilyen szép, tanulságos mese volt!
