Dani és a karácsonyfa titka
Dani izgatottan rohant be a nappaliba. A sarokban állt a hatalmas karácsonyfa, csillogó díszekkel, gyertyafényekkel és apró szaloncukrokkal. Mégis, valami furcsát érzett. A fa alatt mintha mocorgott volna valami.
– Anya, láttad? – kérdezte tágra nyílt szemmel.
– Mit, kisfiam? – mosolygott az anyukája, miközben a bejglit szeletelte.
– Mintha a fa alatt… valami mozdult volna!
Az anya csak legyintett, de Dani kíváncsisága nem hagyta nyugodni. Letérdelt a fa mellé, és óvatosan félrehúzta az aranyszínű boát. Ott, a fenyő tűlevelei között egy apró ajtót fedezett fel. Nem volt nagyobb, mint egy könyvborító, és halványan világított.
– Ez meg micsoda? – suttogta.
Amint kinyitotta, fényár ömlött rá, és hirtelen beszippantotta a fa. Dani egy csodálatos világban találta magát: óriási hópelyhek hullottak az égből, s apró manók szaladgáltak mindenfelé.
– Hé, te ki vagy? – szólította meg egy zöld sipkás manó.
– Dani vagyok… a nappalinkból jöttem. –
– Aha! Te vagy az, akire vártunk! – kiáltotta a manó, majd integetett a többieknek. – Gyerekek, itt a Megmentő!
Dani teljesen összezavarodott.
– Megmentő? Én? Ugyan már, csak egy kisfiú vagyok.
– Nem, Dani, tévedsz – lépett közelebb egy hófehér szakállú, kedves szemű manó. – A karácsonyfa szíve kezd elhalványulni. Ha a fenyő fénye kialszik, a ti ünnepetek is szomorú lesz. Csak te tudod visszaadni a fényt.
– De hogyan? – kérdezte Dani bizonytalanul.
A manók körbeállták, majd egyikük egy kis kristályt nyomott a kezébe.
– Ezzel. A kristályt a fa legmagasabb ágára kell tenned. De vigyázz! A sötét árnyékok mindent meg akarnak akadályozni.
Mielőtt Dani bármit mondhatott volna, sötét szél kavarodott körülöttük. Árnyalakok bukkantak fel, morgó hanggal.
– Nem engedjük, hogy visszahozd a fényt! – süvítették.
Dani szíve hevesen vert, de összeszorította a kristályt.
– Nem hagyom, hogy elrontsátok a karácsonyt!
Egy manó gyorsan a vállára ugrott.
– Fuss, Dani! A hegy tetején áll a karácsonyfa igazi szíve!
A fiú rohanni kezdett a hómezőn át. Az árnyak utána csapódtak, de a manók hócsillagokat hajigáltak rájuk, így sikerült lassítani őket. Végül egy fényben ragyogó hegyhez értek, amelynek csúcsán ott magasodott egy óriási fenyőfa.
– Itt az idő! – kiáltotta a szakállas manó.
Dani felkapaszkodott a fa ágaira. A szíve a torkában dobogott, de végül elérte a legfelső ágat. A kristály vakító fényben ragyogni kezdett, amikor felhelyezte. Az árnyak sikoltva tűntek el, s a világ hirtelen megtelt melegséggel, dallal és nevetéssel.
A manók ujjongtak.
– Sikerült! Dani, megmentetted a karácsonyt!
Dani mosolygott, bár még mindig alig hitte el, mi történt. A fény lassan körülölelte, és mire pislogott, újra a nappaliban ült, a karácsonyfa alatt. A kristály ott ragyogott a fa csúcsán, mintha mindig is ott lett volna.
– Dani, mit csináltál? – kérdezte az anyukája. – Olyan fényesen ragyog a csúcsdísz, mint még soha.
A fiú csak mosolyogva nézett a fára.
– Csak segítettem a karácsonynak.
És onnantól kezdve minden karácsony estén, amikor a fények kigyúltak, Dani tudta: a karácsonyfa titka mindig vele lesz.
