Cica-mica karácsonya

A hópelyhek csendesen hullottak az esti égbolt alatt, beborítva a kis falucska utcáit puha, fehér takaróval. A házak ablakai melegen világítottak, a karácsonyfa fényei pedig vidáman táncoltak a függönyök mögött. A faluban mindenki készülődött a karácsony estére, a kandallók ropogtak, és a gyerekek izgatottan várakoztak.

Cica-mica az ablakpárkányon ült, a farka köré tekeredve, és nagy, kíváncsi szemekkel figyelte a kinti világot. A gazdái, egy kedves idős házaspár, éppen a nappaliban díszítették a fát, miközben halk karácsonyi dallamok szóltak a rádióból. Minden békés és meghitt volt, de Cica-mica szívében mégis hiányérzet motoszkált.

– De jó lenne egy barát karácsony estére – dorombolta magában, miközben az orrát az üveghez nyomta, és figyelte a hóesést.

Az éjszaka lassan ereszkedett a falura, a csillagok fényesen ragyogtak az égen. Egyszer csak halk zörgést hallott a konyha felől. Cica-mica füleit hegyezve ugrott le az ablakból, és óvatosan a hang irányába lopakodott. A konyhában, a sarokban egy apró, reszkető kisegér kuporgott, próbálva észrevétlen maradni.

– Mit keresel itt, kisegér? – kérdezte Cica-mica szigorúan, de kíváncsian.

A kisegér rémülten nézett fel rá. – Nagyon éhes vagyok – válaszolta halkan. – Csak egy falatot szeretnék találni.

Cica-mica hosszasan nézte a kisegeret, majd a szigorúság eltűnt a szeméből. Elmosolyodott, és megcsóválta a farkát.

– Karácsony van – dorombolta kedvesen. – Ilyenkor senkinek sem szabad éhesnek lennie.

Lassan leugrott a konyhapultról, és az asztalon álló tálkára mutatott, amelyben egy kis tej maradt. – Gyere, igyál egy kicsit!

A kisegér óvatosan odalépett, és hálásan kortyolgatni kezdett a tejből. Miután végzett, felnézett Cica-micára.

– Köszönöm, Cica-mica. Nem hittem volna, hogy egy cica ilyen kedves lehet.

Cica-mica leheveredett a kisegér mellé, és meleg bundájával betakarta. – Maradj velem ma estére. Leszel a barátom?

A kisegér boldogan bólintott. – Szívesen!

Ebben a pillanatban halk csilingelés hallatszott a nappali felől. Cica-mica kíváncsian felkapta a fejét. A karácsonyfa alatt egy kis piros csomag hevert, rajta az ő neve állt.

– Ez meg micsoda? – csodálkozott, miközben odasétált a csomaghoz és óvatosan kibontotta. Egy piros, kötött sál lapult benne, amelyet a gazdája készített számára.

A kisegér mosolyogva nézte. – Most már nem csak a sál melegít, hanem a barátságunk is.

Cica-mica boldogan bólintott, és összegömbölyödött a karácsonyfa mellett. A kisegér mellé bújt, és ketten figyelték, ahogy a hó továbbra is csendesen hull odakint.

Az éjszaka békésen telt, a kandalló melege átjárta a szobát. Cica-mica szívében melegség áradt szét – tudta, hogy az igazi ajándék nem más, mint a szeretet és a barátság.