Bús Ilona: Húsvéti tojás
Bús Ilona: Húsvéti tojás
Valamikor nagyon régen egymás tőszomszédságában lakott egy nagyon szegény és egy nagyon gazdag asszony. Húsvét előtt a nagyon gazdag konyhájában sült a rétes, kelt a fánk. A sok jó illat csak úgy áradt a szegény udvarába; ott játszottak a a gyerekei. Egyszerre csak a legidősebb, a hatéves Rozika így szólt:
– Édesanyám! Minálunk miért nem sül valami a kemencében?
– Nincsen tojásom, amivel kalácsot vagy fánkot süthetnék.
– Kérek én a szomszédban, van ott annyi kacsa, liba, tyúk, hogy ellepik az udvart, tojnak azok eleget. – mondta a kislány.
– Vigyázz, még rád uszítják a kutyát és megharap…! – intette az anyja, de Rozika nem ijedt meg a harapós kutyától és kiskosarával átment a szomszédba. Alig lépett az udvarba, már messziről rákiáltottt a gazdag asszony:
– Mit akarsz itt?
Rozika illedelmesen köszönt és így szólt: – Csak pár tojást szeretnék kérni, hogy édesanyám kalácsot süthessen az ünnepre.
– To-já-ááá-st!? –húzta a szót a gazdag – drága kukoricán, árpán neveltem a tyúkjaimat, nem osztogatom én a tojást senkinek se, magamnak kell mind! Menj a rétre, kérj a madaraktól, azok talán adnak…! – szólt és becsapta a gyerek orra előtt az ajtót.
Rozika egy percig szótlanul állt, majd hirtelen felvidulva a rétre futott. Virágillat, madárcsicsergés fogadta a kislányt. A nap melegen simogatta arcocskáját, színes pillangók röppentek elé, a tavaszi szellő, a futó felhő, valamennyien mintha csak kérdezték volna. „ Mit kívánsz, Rozika?” A kislány megérezte a szíves fogadtatást és lelkendezve mondta.
– Kedves madárkák, ünnepre készülődünk, sok testvérem van, de egy csepp kalácsot sem tud sütni édesanyám, mert egyetlen tojásunk sincsen. Kértem a gazdag szomszédasszonytól, de az nem adott, hozzátok jöttem hát. Kérlek szépen benneteket, adjatok nekünk pár tojást! – Kosárkáját egy bokor alá tette. – Holnap érte jövök, jó? – kérdezte kedvesen és hazaszaladt.
A madarak összedugták a fejüket. – Csip-csip-csip-csirip-csipogta egy pacsirta – hallottátok, mit kért a kislány?
– Csip-csip-csip, hallottuk és adunk, adunk…Egyszerre nagy sürgés-forgás keletkezett a réten, a madárkák szárnya libbent-lobbant, a kosárkára telepedtek és potty!…egy-egy tojást ejtettek bele. A nap kacagott örömében, amikor ezt látta, és fényes sugarával megfestett egy kis tojást. Most már volt a kosárban egy aranytojás is. Ekkor ért oda nyuszika.
– Mak-mak-mak, mi van itt?
– Nézz csak a kosárba, te kis csacska –figyelmeztette egy kék harangvirág. A nyuszi elámult:
– Ó, de sok szép tojás! Fessük színesre őket! Gyertek! – szólt a virágoknak, és már jött is a sárga kankalin, a lila kökörcsin meg a tűzpiros pipacs. Alkonyatkor a kis kosár sok-sok színes tojással volt tele. Meglátta ezt a hold.
– No, most hadd fessek egyet én is ezüstre! –és fényét egy kis tojásra festette.
Rozika reggel kiszaladt a rétre. Ó, milyen boldogan nevetett, amikor a sok színes tojást meglátta a kosárban és mellette őrzőként egy tapsifüles nyuszikát! Csodálkozva nézett rá:
– Talán te festetted?
– Mak-mak-mak, igen, de a tojásokat ők adták – és a röpködő madarakra mutatott.
– Tudom, tudom! –nevetett Rozika és köszönetet mondott a madaraknak, a rét virágainak és a napnak. Hazaszaladt a sok színes tojással, de mivel akadt köztük néhány fehér is, édesanyja kalácsot sütött belőlük. Nagy lett a kalács, és a sok gyerek úgy jóllakott vele, mint a duda…
Azóta minden esztendőben tavasszal nagy sürgés-forgás van a réten: a sok nyuszi festi a tojásokat. Úgy, ahogy elmondtam ebben a mesében.
Bús Ilona: Húsvéti tojás
Bús Ilona: Húsvéti tojás
Mese kategóriák: