Buksi egy kedves, kíváncsi kutyus volt, aki mindig új kalandokra vágyott. Egy esős délután, amikor nem tudott a kertben játszani, úgy döntött, felmegy a padlásra körülnézni. Mindenféle régi dobozt, poros könyvet és elfelejtett játékot talált ott. Ahogy körbenézett, a sarokban egy régi ládát pillantott meg. Kinyitotta, és legnagyobb meglepetésére egy megsárgult, titokzatos térkép hevert a láda mélyén.
– Hűha! Vajon mi lehet ez? – csodálkozott Buksi.
A térkép egy szigetre vezetett, amelyet sűrű dzsungel és titkos folyók vettek körül. Buksi rögtön tudta, hogy ez több, mint egy egyszerű papírdarab. Izgatottan futott le a padlás lépcsőjén, hogy megmutassa a barátainak.
Másnap reggel Buksi összegyűjtötte legjobb barátait, Micit, a cirmos cicát, és Toppant, a kis nyuszit.
– Nézzétek, mit találtam! Egy térkép egy titkos szigetre! – mondta izgatottan.
– Ott biztosan rengeteg titok vár ránk – tette hozzá Mici.
– Vágjunk bele! – ujjongott Toppi.
Három jó barát összecsomagolta a legfontosabb dolgokat: uzsonnát, vizet, zseblámpát és persze a térképet. A tó partján találtak egy régi csónakot, amit Buksi papa még gyermekkorában használt. Óvatosan vízre tették, és evezték magukat a térképen jelölt irányba.
Ahogy közeledtek a szigethez, egyre sűrűbb köd borult a vízre, s csak egy halk csobbanás törte meg a csendet. Buksi bátor volt, de azért egy picit izgult.
– Hallottátok ezt? – kérdezte suttogva Toppi.
– Ne félj, biztos csak egy hal ugrott – próbálta őt megnyugtatni Mici.
Kikötöttek a szigeten, és izgatottan indultak a dzsungel mélye felé. A fák között mindenféle furcsa madárhangot hallottak – egyszer csak egy mókás kis majom ugrott eléjük.
– Sziasztok! Mit kerestek itt? – kérdezte nevetve.
– A térképet követjük! – mondta Buksi.
A kis majom segítőkészen mutatta az utat. Egy sűrű bokros részen keresztül kellett menniük, ahol csak úgy susogtak a levelek. Néha egy-egy kis állat surrant el mellettük, de Buksiék nem ijedtek meg. Egyre mélyebbre jutottak a dzsungelben, amikor különös, édes illat csapta meg az orrukat. Egy óriási fa alatt csodás, színes virágok nyíltak, körülöttük pedig apró pillangók táncoltak.
– Milyen szép itt! – ámuldozott Toppi.
Nemsokára egy nagy, kerek kőhöz értek, amin furcsa jelek díszlettek. A térképen is ott volt ez a kő.
– Szerintem itt van a kincs – mondta Mici.
Buksi, Mici és Toppi együtt megemelték a követ, és alatta egy kis ládikát találtak. Amikor kinyitották, nem aranyat vagy drágaköveket találtak benne, hanem egy levélkét és egy szép, színes követ.
A levélben ez állt: „A legnagyobb kincs a barátság, a szeretet és az összetartás. Ezeket soha ne veszítsétek el!”
Buksi és barátai boldogan mosolyogtak egymásra.
– Ez nagyon igaz – mondta Buksi.
– És milyen jó, hogy ezt együtt találtuk meg! – tette hozzá Toppi.
A színes követ elosztották egymás között, mindenkinek jutott egy darab, hogy mindig emlékezzenek erre a napra.
Ahogy visszafelé indultak, a kis majom is elköszönt tőlük.
– Vigyázzatok magatokra, és sose felejtsétek el, hogy a legnagyobb csoda a szívetekben van! – mondta, majd eltűnt a fák között.
Buksi, Mici és Toppi boldogan és fáradtan értek haza, de a sziget titkát megtartották maguknak. Megtanulták, hogy a legnagyobb kincs nem mindig az, amit keresünk, hanem azok, akikkel együtt kalandozunk, és a szeretet, amit megosztunk egymással.
Így hát, így volt, talán igaz is volt, talán nem, de ilyen szép mese volt Buksi és a titkos sziget története!
