Brúnó különleges napja: a tündérkert felfedezése
Brúnó egy kicsi, barna hajú kisfiú volt, aki a nagy tölgyfa mellett lakott a falu szélén. Egy reggel arra ébredt, hogy kint az ablakán keresztül gyönyörű, csillogó fények táncolnak a kertjében. Megdörzsölte a szemét, és kíváncsian kikukucskált.
„Vajon mi lehet ez a sok színes fény?” – morfondírozott hangosan. Elhatározta, hogy utána jár a dolognak. Felvette a kedvenc zöld sapkáját, s óvatosan kisétált a kert végébe. Már majdnem visszafordult volna, amikor hirtelen egy aprócska ajtót pillantott meg a bokrok között. Az ajtó éppen akkora volt, mintha egy nyuszi vagy egy egér lakna mögötte, de Brúnó tudta, hogy valami különleges vár mögötte.
Az első találkozás a tündérkert lakóival
Brúnó óvatosan benyitott az ajtón, és hirtelen egy másik világban találta magát. Mindenhol virágok nőttek, amik nagyobbak voltak, mint ő maga. A levegőben apró tündérek repkedtek, csillogó szárnyukkal fénylő port szórtak a kertre.
– Szia, te ki vagy? – szólalt meg egy picike hang Brúnó mellett.
A fiú meglepetten nézett le, és egy mosolygós tündérlányt látott, aki az ujját fogta.
– Brúnónak hívnak. Nagyon szép ez a kert! – válaszolta kissé félénken.
– Én Lili vagyok, a tündérek őrzője. Gyere, bemutatlak a többieknek! – mondta a tündérlány, és kézen fogta Brúnót.
A kertben sokféle lakó élt: méhecskék, bogarak, pillangók és apró manók. Mindenki örömmel fogadta Brúnót, aki hamar barátságot kötött a kíváncsi méhecskével, Zümmögővel, és a bolondos manóval, Borókával.
Barátságok szövődése a varázslatos kertben
Brúnó nagyon boldog volt, hogy ilyen sok új barátra lelt. A tündérek megtanították neki, hogyan kell a virágokat gondozni, a méhecskék pedig megmutatták, hogy milyen fontos a méz gyűjtése.
Egyik délután, amikor egy hatalmas szivárvány borította a kertet, Brúnó megkérdezte:
– Lili, miért van itt ilyen sok szépség és békesség?
A tündérlány mosolyogva felelt:
– Mert mindannyian vigyázunk egymásra és segítünk, ha bajban vagyunk. Így lesz igazán boldog a Tündérkert!
Brúnó is segített, amikor a kis pillangó megsérült a szárnyán. Együtt kötözgették be, és Brúnó vigasztaló szavakkal bátorította.
Próbák és kalandok várnak Brúnóra és társaira
Egy nap sötét felhők gyűltek a kert fölé, és hirtelen hűvös szél kezdett fújni. A tündérek ijedten gyülekeztek.
– Valami baj van! – kiáltott Zümmögő.
Brúnó nem ijedt meg. Lilihez fordult:
– Segíthetünk valamiben?
– Igen, el kell mennünk a nagy tölgyfa gyökeréhez, mert ott alszik az álmos szellő, aki mindig elűzi a viharfelhőket. De csak összefogva sikerülhet!
Brúnó, Lili, Zümmögő és Boróka elindultak. Útközben sötét ágak akadályozták őket, de együtt karoltak, és segítettek egymásnak az úton. Amikor elérték a tölgyfát, Brúnó megsimogatta a szellő arcát, és halkan suttogta:
– Kérlek, kelj fel, és fújd el a sötétséget!
Az álmos szellő felébredt, egy hatalmas sóhajjal elűzte a vihart, a kert ismét fényben úszott.
Hazatérés: Brúnó tanulságai a tündérkertből
A nap végén Lili így szólt Brúnóhoz:
– Nagyon bátor és kedves voltál, köszönjük a segítséged!
Brúnó elmosolyodott.
– Én köszönöm, hogy megtanítottatok vigyázni másokra. Most már tudom, hogy a szeretet és a jóság mindig segít legyőzni a bajt.
Lassan visszaindult a kerti ajtóhoz, és amikor átlépett rajta, újra a saját kertjében találta magát. Minden színes fény eltűnt, de Brúnó szíve tele volt örömmel és emlékkel.
Így volt, igaz is volt, így történt ez a mese! S talán nem is történt meg soha, de aki szeretettel és jósággal él, annak a szíve mindig tündérkert lesz.
