Bodri kalandjai: egy különös éjszaka kezdete
Egyszer volt, hol nem volt, egy apró faluban élt egy kedves, barna foltos kutyus, Bodri. Bodri mindenki barátja volt, az utcán lakó kismacskák, a csirkeudvar lakói, sőt még a postás néni is megsimogatta reggelenként. Egy forró nyári napon Bodri az árnyas fák alatt pihent, amikor egyszer csak furcsa, lágy csilingelést hallott a régi tölgyfa felől.
Felpattant, s a hang irányába szaladt. “Ki lehet az ilyenkor?” morfondírozott magában. Az öreg tölgy, ami a falu végén állt, mindig is titokzatos hely volt, de Bodri sosem félt tőle. Most viszont valami egészen különleges izgatottságot érzett a bundája alatt.
A csillagkapu felfedezése a régi tölgy alatt
Ahogy odaért, észrevette, hogy a tölgyfa gyökerei között valami szokatlan csillog. Először azt hitte, csak egy elveszett üveggolyó, de amikor közelebb ment, látta, hogy egy apró, csillogó ajtó rejtőzik a földben. “Ez mégis mi lehet?” kérdezte hangosan.
Ekkor barátja, Cirmos, a kék szemű kiscica, óvatosan odalopakodott hozzá. “Bodri, mit találtál?” Bodri a mancsával óvatosan megérintette az ajtót, mire az egy pillanat alatt kinyílt, s ragyogó fény árasztotta el a környéket. Cirmos ámulva nézte: “Ez valami varázslat!”
Titokzatos fények és rejtélyes üzenetek
A fényesség közepén egy aprócska, fénylő csillag jelent meg. Bodri és Cirmos tágra nyílt szemmel bámultak, amikor a csillag megszólalt: “Jó szívetek van, ezért most egy titokra vezetlek benneteket. Vigyázzatok egymásra, és sose felejtsétek el, hogy a szeretet a legerősebb varázslat.”
A kis csillag csilingelő hangon nevetett, majd a fénytenger közepén feltűnt egy ösvény, ami mintha egy másik világhoz vezetett volna. “Menjünk együtt!” suttogta Cirmos, és Bodri beleegyezően bólogatott.
Bodri és barátai útja az ismeretlen világba
Az ösvényen lépkedve mindketten csodás dolgokat láttak: táncoló fénybogarakat, beszélgető virágokat, és egy kedves sünit, aki útmutatást adott. “Csak az juthat át ezen az úton, aki segít barátainak, még ha nehéz is” – mondta a sün.
Útközben Bodri segített egy leesett kismadárnak visszamászni a fészkébe, Cirmos pedig megvigasztalt egy síró szitakötőt. Mindketten örömmel segítettek, és hamarosan a fények halkan elhalványultak, mintha csak álom lett volna az egész.
Hazatérés és a csillagkapu titkának megőrzése
Amikor visszaértek a faluba, már hajnalodott. A csillagkapu ajtaja lassan bezárult, és csak egy apró csillogó követ hagyott maga után, emlékül. Bodri a mancsával megsimogatta Cirmost. “Jó volt együtt kalandozni, ugye?”
“Bizony, Bodri! És megtanultuk: ha segítünk egymásnak, minden titok kinyílik előttünk” – válaszolta Cirmos. Innentől kezdve Bodri és barátai mindig vigyáztak egymásra, hiszen tudták, bármelyikük lehet egy másik csodás kaland hőse.
Így volt, igaz is lehetett, mert ilyen volt ez a mese!
