A békakirályfi rejtélyes eredete és múltja
Volt egyszer egy messzi-messzi királyság, ahol a tó partján apró békák ugrándoztak zöld liliomleveleken. Ebben az országban azonban élt egy különleges béka is, akit mindenki csak békakirályfinak hívott. Senki sem tudta pontosan, hogy honnan jött, csak azt, hogy egyszer a tó közepén jelent meg, fénylő arany koronával a fején. A békakirályfi sosem panaszkodott, vidáman ugrott a vízbe, s mindig segített a többi békának, ha bajba kerültek.
Egyesek szerint a békakirályfi egy elveszett királyfi volt, akit egy gonosz boszorkány változtatott át békává, mert jó szíve mindig túltett a gonoszon. Mások azt beszélték, hogy ő egy igazi, bátor királyfi, akit csak az igaz szeretet tud visszaváltoztatni emberré. A békakirályfi soha nem beszélt a múltjáról, de a szemében mindig ott csillogott valami titokzatos fény.
A varázskapu megjelenése a királyságban
Egy szép tavaszi reggelen, amikor a nap sugarai először csillantak meg a tó tükrén, furcsa dolog történt. A fák között hirtelen különös fény villant, s ott termett egy hatalmas, csillogó varázskapu. Olyan volt, mintha a szivárvány minden színe táncolt volna rajta. A tó lakói csodálkozva nézték, és mindenki találgatni kezdte, honnan jött ez a kapu, és vajon hová vezethet.
A békakirályfi kíváncsi volt, de egyben bátor is. Közelebb ugrott a kapuhoz, és megszólította: „Ki vagy te, csodálatos kapu? Miért jöttél ide a mi tavunkhoz?” A kapu csendben maradt, csak halkan zümmögött rajta a fény.
Az első találkozás: béka és kapu között
A békakirályfi egész nap a kapu mellett ült, és gondolkodott. Este, amikor a csillagok felragyogtak az égen, váratlanul megszólalt egy halk hang a kapuból. „Bátor békakirályfi! Ha átmész rajtam, megtalálhatod azt, amit a szíved legjobban kíván.”
A kis béka elgondolkodott, és így szólt: „De vajon mit kívánok a legjobban? Talán, hogy újra királyfi legyek? Vagy, hogy segítsek mindenkin, aki rászorul?” A kapu csak sejtelmesen ragyogott, válasz nélkül.
Próbák és kihívások a varázskapun át
Másnap reggel a békakirályfi bement a kapuba, és hirtelen egy csodálatos világban találta magát. Először egy szomorú kismadárral találkozott, aki elvesztette az útját. A békakirályfi segített neki visszatalálni a fészkéhez, és a kismadár hálásan énekelt neki.
Tovább haladva egy bokor alján egy síró egérkét talált, akinek összegubancolódott a farka. A békakirályfi türelmesen kibogozta, s az egérke örömében táncra perdült. Minden próbánál, amin átment, a kapu fénye egyre erősebben ragyogott.
Az utolsó próba egy hatalmas, sötét erdő volt, ahol egy nagy, szomorú medve ült. „Félek, senki sem szeret engem” – mondta a medve. A békakirályfi odaugrott, és így szólt: „Mindenkinek szüksége van szeretetre, még egy nagy medvének is.” Megölelte a medvét, aki ettől boldogan mosolygott.
A békakirályfi végső átalakulása és tanulsága
Amikor a békakirályfi visszaért a kapuhoz, az csodálatosan felragyogott, és hirtelen minden megváltozott. A békakirályfi már nem volt többé béka: ismét emberi alakot öltött, ragyogó szívvel és koronával a fején. A kapu csendesen suttogott: „A legnagyobb varázslat mindig a szeretet és a jóság. Akinek szíve tiszta, annak minden kívánsága teljesül.”
A királyfi visszatért a tóhoz, de sosem felejtette el, hol volt egyszer béka, és hogy a legfontosabb dolog a világon, hogy szeressük egymást, és segítsünk azoknak, akik rászorulnak.
Így volt, igaz volt, ez volt a mese! Talán igaz sem volt, de ilyen szép mese volt!
