Az unikornis, aki palacsintát sütött

Az unikornis különleges reggele: álomból valóság

Volt egyszer, messze egy varázslatos erdő mélyén, egy csillogó szőrű unikornis, akit Zselykének hívtak. Zselyke minden hajnalban arról álmodott, hogy valami igazán különlegeset csinál. Egyik reggelen, ahogy a harmatos réten sétált, hirtelen megérezte a legfinomabb illatot, amit valaha is szimatolt: édes, meleg palacsintaillattal telt meg a levegő. Ekkor Zselyke elhatározta, hogy ma ő is palacsintát süt.

Sosem próbálta még, de a kíváncsiság és az álmai vezették. A nap sugarai besütöttek a kis kunyhójába, ahogy nekilátott a nagy kalandnak.

A varázslatos konyha: hozzávalók és előkészületek

Zselyke elővette a konyhaszekrényből a lisztet, a friss tojásokat, egy korsónyi tejet, és egy kis csipetnyi sót is hintett a keverékbe. Az asztalon sorakoztak a varázslatos hozzávalók: erdei szamóca, méz, sőt egy üveg csillámpor is, amit a barátaitól kapott.

„Remélem, elég lesz mindenből!” – mondta magának Zselyke, miközben vidáman keverte a tésztát. A fakanalat a patájában tartva ügyesen kavargatta, ahogy a patakban tükröződő napfény táncolt a bundáján.

Palacsintasütés lépésről lépésre unikornis módra

– Mi jöhet most? – kérdezte magától, kicsit izgatottan.

Először felforrósította a serpenyőt, majd óvatosan beleöntött egy merőkanál tésztát. Vidáman nézte, ahogy a palacsinta sülni kezdett, és egyszer csak megpróbálta a nagy mutatványt: feldobta a levegőbe. Az első palacsinta egy kicsit leesett a padlóra, de Zselyke csak nevetett.

– Nem baj, legközelebb ügyesebb leszek! – mondta vidáman.

A következő palacsinta már tökéletes lett, és mindegyik után egyre jobban ment neki. Csillogó szarvával egy kis csillámport is szórt a palacsintára, amitől az különösen varázslatos lett.

Egy váratlan vendég: barátság a tűzhely mellett

Ahogy a finom illatok egyre messzebbre terjedtek, egy szürke, borzas nyuszi óvatosan bekukucskált az ajtón.

– Szia, Zselyke! Mit csinálsz ilyen korán?

– Palacsintát sütök! – válaszolta Zselyke. – Szeretnél velem tartani?

A nyuszi megszeppenten lépett közelebb, de amikor meglátta a falatnyi palacsintákat, örömteli mosoly ült az arcára.

– Soha nem ettem még palacsintát – mondta halkan.

– Akkor most itt az ideje! – nevetett az unikornis, és együtt kezdtek dolgozni. A nyuszi segített forgatni a palacsintákat, Zselyke pedig megmutatta, hogyan kell csillámporral díszíteni őket.

Közben beszélgettek mindenféle dologról: kedvenc rétükről, a tavaszi virágokról és arról, milyen jó együtt főzni és nevetni.

Az unikornis tanulsága: öröm a közös sütésben

Mire elkészült az utolsó palacsinta is, az egész kunyhót betöltötte a nevetés és a finom illat. Zselyke és a nyuszi leültek az asztalhoz, és megkóstolták a közösen sütött csodát.

– Ezek a legfinomabb palacsinták, amiket valaha ettem – mondta boldogan a nyuszi.

– Azért, mert együtt csináltuk – mosolygott Zselyke. – Minden sokkal jobb, ha megosztjuk egymással.

Így tanulta meg Zselyke, hogy a legnagyobb örömök a szívből jövő szeretetből és a barátokkal közös élményekből születnek. Attól lett igazán különleges a napja, hogy megoszthatta valakivel az álmait és a palacsintáját is.

Hát, így volt, igaz volt, talán nem is volt – ez bizony egy igazi tündérmese volt!