Az unikornis, aki csillagpárnán aludt

Egyszer nagyon régen, a szivárványok mögött és a nagy erdőkön túl élt egy különleges unikornis, akit Csillagszárnynak hívtak. Csillagszárny nem volt egészen olyan, mint a többi unikornis: a szarva picit görbe volt, és a bundája is inkább csillogott, mint fehérlett, mintha apró csillagok ragyogtak volna rajta. Csillagszárny szeretett álmodozni, gyakran üldögélt a tisztáson, és nézte, ahogy a napfény játékosan csillant meg a patáján.

Egyik este, amikor a nap már elbújt a hegyek mögött, Csillagszárny úgy döntött, hogy a mezőn fog aludni. Ahogy lefeküdt a puha fűre, észrevett valami különöset: egy ragyogó csillag hullott le az égről, pont melléje. A csillag nem égett, nem volt forró, hanem selymesen puha, mint egy párna, és lágy fényt árasztott.

„Milyen különös vagy te, kedves csillag!” – suttogta Csillagszárny.

A csillagpárna vidáman pislákolt, mintha válaszolna neki. Csillagszárny ráhajtott a fejét, s abban a pillanatban szelíd álom szállt rá.

Az éjszaka varázslatos volt. Csillagszárny álmában egy különleges helyre került, ahol a felhők rózsaszínben úsztak, a virágok zenéltek, és mindenki jókedvű volt. Itt találkozott Álomszelével, a barátságos szellővel, aki csillagport szórt minden lépése nyomán.

„Szia, Csillagszárny! Üdvözöllek az Álmok Birodalmában!” – köszöntötte Álomszél.

„Milyen csodás hely ez! Minden olyan békés és kedves” – ámuldozott Csillagszárny.

Ahogy együtt sétáltak, találkoztak más álomlakókkal is: Holdmosollyal, a nevetős kiscicával, és Csendőrével, az éjszaka tücsökzenészével. Mindannyian barátságosan fogadták az unikornist, és elmesélték neki, hogy az Álmok Birodalmában bárki lehet boldog, aki szívében szeretetet hordoz.

Álomszél egyszer csak megállt egy nagy, ragyogó fa alatt. „Itt őrizzük a csillagpárnáink titkát. Ezek a párnák nemcsak kényelmesek, hanem boldogságot és bátorságot is sugároznak azoknak, akik jók és szeretetteljesek. Azért kaptad te is, mert a szíved tele van jósággal.”

Csillagszárny nagyon meghatódott. „Köszönöm, hogy ilyen kedvesek vagytok! Én is szeretném, ha mindenki boldog lehetne az én világomban is.”

A barátok együtt játszottak, nevettek, s közben Csillagszárny megtanulta, hogy az igazi boldogság abból fakad, ha másoknak is örömet szerezünk, és a jóságot továbbadjuk.

Ám az éjszaka lassan véget ért, és Csillagszárny érezte, hogy ideje visszatérni a saját világába. „Eljön a nap, amikor újra találkozunk!” – búcsúzott Álomszél. „Ne felejtsd el, amit itt tanultál: a szeretet és a jóság mindig megtalálja a maga útját.”

Csillagszárny kinyitotta a szemét. A csillagpárna még mindig ott volt mellette, puha és fénylő. Bár az Álmok Birodalmát már csak emlékben látta, valami megváltozott benne. Mostantól minden nap szeretettel fordult a többi unikornishoz, segített, ha valaki szomorú volt, és mindig mosolyt csalt mások arcára.

A többi unikornis hamar észrevette, mennyire kedves lett Csillagszárny. Sokan mentek hozzá tanácsért vagy csak azért, hogy együtt sétáljanak egyet a tisztáson. Csillagszárny pedig minden este hálásan hajtotta fejét a csillagpárnájára, és boldogan álmodta tovább a szívében élő szeretetet.

Így lett Csillagszárnyból nemcsak egy különleges unikornis, hanem igazi barát is mindenki számára, aki találkozott vele. És a csillagpárna titka az lett, hogy a legnagyobb varázslat a világon a szeretet, amit egymásnak adunk.

Így volt, igaz volt, mese volt!