Az őszi patak titka
Az őszi patak titka
Az erdő sűrű lombjai között, a patak partján állt egy apró, mohos tetejű házikó. A hely különösen misztikusnak tűnt ősszel, amikor a fák arany és vörös színekbe öltöztek, és a levegőben avar és vadvirág illata keveredett.
Egyszer egy hűvös, októberi délután három gyerek – Lilla, Dani és Márk – elindult, hogy felfedezzék az erdőt. Ahogy sétáltak a száraz falevelek között, Lilla hirtelen megállt és felkiáltott:
– Nézzétek! Ott van az a kis házikó! Azt mondják, hogy titkos kincseket rejt – mesélte lelkesen, és már indult is a ház felé.
– Tényleg? – kérdezte Dani kissé hitetlenkedve, de követte őt. Márk, aki a legfiatalabb volt, egy kicsit félt, de kíváncsisága legyőzte a félelmét.
Amikor a házikó közelébe értek, halk zúgás töltötte be a levegőt, mintha a patak maga is figyelmeztetni akarta volna őket. A kis ház ajtaja résnyire nyitva volt, így Lilla finoman bekopogott, majd benyitott.
Odabent egy idős asszony ült egy hintaszékben, arcát puha ráncok szőtték be, szeme pedig meleg fényben csillogott. Egy kosárból diót szedett elő és törte őket, mintha csak várta volna a látogatókat.
– Szervusztok, gyermekeim – köszönt az asszony, és intett nekik, hogy lépjenek beljebb.
– Jó napot! Mi csak… – kezdte Lilla zavartan, de az asszony máris folytatta:
– Tudom, miért jöttetek – mosolygott titokzatosan. – Hallottatok a kincsről, igaz?
A gyerekek bólintottak, mire az asszony egy nagy, régi könyvet emelt le a polcról, és maga elé helyezte.
– Az igazi kincsek nem mindig azok, amik fényesen csillognak – mondta, miközben lassan kinyitotta a könyvet. – Itt az erdőben minden levélnek, fának és pataknak saját története van.
A gyerekek kíváncsian hajoltak közelebb. A könyv lapjai különleges rajzokkal voltak díszítve, mindegyik egy-egy varázslatos lényt ábrázolt: tündérek, manók, és még egy apró sárkány is volt köztük.
– Azért jöttünk, hogy találjunk valami igazán különlegeset – szólalt meg Dani végül. – Talán egy aranyérmét vagy drágakövet!
Az asszony kacagott, és egy apró csillogó kavicsot vett elő a zsebéből. – Nektek talán ez csak egy kavics, de ha közelebbről megnézitek, látni fogjátok, hogy különleges.
A gyerekek kíváncsian vizsgálgatták a kavicsot. Ahogy a fény megcsillant rajta, mintha apró csillagokat láttak volna felvillanni benne.
– Ez nem más, mint a patak titka – magyarázta az asszony. – Ezt a kavicsot a patak mélyéből emeltem ki, és a legnagyobb kívánságotokra képes.
Lilla szeme elkerekedett. – Tényleg? És hogyan kell kívánni?
– Csak zárjátok be a szemeteket, és szívből kívánjatok valamit – mondta az asszony. – De vigyázzatok, csak az őszinte kívánságok teljesülnek.
A gyerekek sorra próbálkoztak: Márk azt kívánta, hogy legyen mindig ilyen varázslatos az erdő, Dani arra vágyott, hogy soha ne fogyjon el az ősz színeinek szépsége, Lilla pedig azt kívánta, hogy mindig együtt lehessenek, hogy minden kalandot együtt éljenek át.
Ahogy a kívánságok kimondásra kerültek, a ház megtelt meleg fénnyel. A patak zúgása mintha felerősödött volna, és a házikó fala mintha egy pillanatra áttetszővé vált volna, megmutatva a gyerekeknek az erdő mélyén rejlő, rejtélyes világot.
A következő pillanatban minden újra elcsendesedett. Az asszony elmosolyodott, és intett, hogy ideje hazatérniük.
– Emlékezzetek – mondta csendesen –, az igazi kincs mindig köztetek van, és az ősz titkai veletek maradnak, ha nyitott szívvel keresitek őket.
A gyerekek csendben köszöntek el, és elindultak haza, szívükben melegséggel és a varázslat különös emlékével. Ahogy visszanéztek, látták, hogy a házikó lassan eltűnik az avar és a fák között, mintha soha nem is létezett volna.
Az erdő csendes volt, de a patak titkai tovább éltek, amíg csak az ősz színei be nem borították a világot.
Az őszi patak titka
