Az erdei manók és a varázslatos tábortűz

Egy sötét és csillagos éjszakán, mélyen az erdő szívében, ahol a fák suttogása összekeveredik a szél halk morajával, egy csoport manó gyűlt össze egy varázslatos tábortűz körül. Az erdei manók mindig is szerették az éjszakát, hiszen ilyenkor történtek a legcsodálatosabb dolgok.

A tábortűz lobogó lángjai körül ülve, Mókus, a legbölcsebb manó, a történetek őrzője, szóra emelkedett. „Ma este egy különleges mesét szeretnék elmondani nektek” – kezdte Mókus, miközben a többi manó izgatottan figyelt.

„Réges-régen, amikor még a fák is csak kicsiny csemeték voltak, az erdőt egy hatalmas sárkány uralta. Ez a sárkány azonban nem volt gonosz, hanem békésen élt együtt a többi teremtménnyel. Egy nap azonban eltűnt, és az erdő mélyén senki sem tudta, mi történt vele.”

„És mi történt vele?” – kérdezte Tücsök, egy fiatal manó, aki mindig is kíváncsi volt a világra.

„Nos, Tücsök, ez az, amit ma este meg fogunk tudni” – felelte Mókus, és intett a többieknek, hogy közelebb húzódjanak a tűzhöz.

Ahogy a manók összegyűltek, Mókus folytatta a történetet. „Egy nap, amikor a sárkány már régóta nem jelent meg, az erdei manók elhatározták, hogy felkutatják őt. Elindultak a legbátrabbak, köztük én is, hogy megtaláljuk a sárkányt és visszahozzuk az erdő békéjét.”

A manók kíváncsian hallgatták a történetet, miközben Mókus tovább mesélt. „Az út hosszú és veszélyes volt, de végül megtaláltuk a sárkányt egy hatalmas barlang mélyén, sebesülten. Kiderült, hogy egy varázsló támadta meg, aki az erdő kincseit akarta megszerezni.”

„És sikerült megmenteni a sárkányt?” – kérdezte Tücsök izgatottan.

„Igen, Tücsök” – felelte Mókus mosolyogva. „Együtt sikerült legyőznünk a varázslót, és a sárkány visszatért az erdőbe. Azóta is vigyáz ránk, és a tábortüzeink fénye mindig is a védelmét jelzi.”

A manók tapsolni kezdtek, és Mókus elégedetten mosolygott. A tábortűz lángjai vidáman lobogtak, és a történet varázsa még sokáig ott lebegett a levegőben.

Ahogy a tűz lassan kialudt, a manók elcsendesedtek, és egyenként elindultak vissza a kis otthonaikba. Tücsök azonban még maradt egy kicsit, és Mókust kérdezte. „Mókus, szerinted még mindig élnek varázslók az erdőben?”

Mókus elgondolkodott, majd válaszolt. „Tücsök, a varázslat mindig is része volt az erdőnek. Nem tudhatjuk, kik élnek még itt, de amíg mi vigyázunk az erdőre, és együtt maradunk, semmi baj nem érhet minket.”

Tücsök elégedetten bólintott, és Mókussal együtt indultak vissza a manófaluba, ahol már várták őket a többiek. Az éjszaka csendje lassan visszatért az erdőbe, és a manók álomba merültek, tudván, hogy a varázslat mindig is velük lesz.