ANDERSEN: MINDENT A MAGA HELYÉRE! Száz esztendőnél is régebben esett meg, amit most elmondok. Túl az erdőn, a nagy tó partján egy régi udvarház merengett, amit kastélynak tiszteltek a környékbeliek; sáncárkait fölverte a perje meg a sás. A kapujához vezető…
Tovább olvasom
ANDERSEN: A KÉT GYERTYA Volt egyszer egy szép szál viaszgyertya, aki nagyon is jól tudta magáról, hogy mit ér. – Viaszból teremtettek, formába öntöttek! – kevélykedett. – Szebb a lángom, mint más közönséges gyertyának, s tovább is égek: kristályüveg csillárban volna…
Tovább olvasom
CHRISTIAN ANDERSEN: A FENYŐFA Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők meg jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kisfenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg…
Tovább olvasom
CHRISTIAN ANDERSEN: A KIS GYUFAÁRUS LÁNY Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt…
Tovább olvasom
CHRISTIAN ANDERSEN: A HÓEMBER – Hej, de pompás hideg van! Csak úgy csikorog minden tagom! – kiáltott fel elégedetten a hóember. – Új életet lehel belém ez a jeges szél! De mit bámul rajtam az az izzó képű odafönn? –…
Tovább olvasom
ANDERSEN: A TÖLGYFA UTOLSÓ ÁLMA Nem messze a tengerparttól, egy égig érő hegynek az oldalán, élt egy vén tölgyfa: éppen háromszázhatvanöt esztendő telt már el vén feje fölött. De ez a tengersok év csak annyi volt ennek a fának, mint…
Tovább olvasom