Egy szép, napsütéses reggelen egy kis vidám kutya, akit Bundásnak hívtak, álmosan kinyújtózott a puha kosarában. Bundás barna foltos, göndör szőrű kutyus volt, mindig mosolygott, és mindenkit szeretettel köszöntött, aki csak a kertjükbe tévedt.
Egyik nap Bundás úgy döntött, hogy felfedezi a környéket, mert kíváncsi volt minden bokorra, fára és fura szagra. „Ma nagy sétára indulunk, ugye, gazdi?” — kérdezte csillogó szemekkel. Gazdija, Panni megsimogatta a fejét, majd nevetve válaszolt: „Persze, Bundás, ma együtt járjuk be a környéket!” Bundás örömében hármat ugrott helyben, majd izgatottan várta, hogy Panni ráadja a piros pórázát.
Ahogy kiléptek a kapun, Bundás rögtön szimatolni kezdett. Az utcán friss virágillat terjengett, a madarak csicseregtek, és minden szögletben újabb izgalmas dolog rejtőzött. „Nézd, mennyi érdekes dolog van itt!” — mondta Bundás, miközben egy pillangót üldözött a bokrok között.
Panni és Bundás hamarosan elérték a nagy parkot. Itt Bundás még boldogabb lett, mert sok más állattal találkozhatott. A fák alatt egy nyuszi ült és rágcsálta a füvet. Bundás óvatosan közelebb ment, és megszólította: „Szia, nyuszi! Játszhatok veled?” A nyuszi először megijedt, de Bundás barátságos farkcsóválását látva bátorságot vett magán. „Szia, Bundás! Játszhatunk, de csak ha nem kergesz olyan gyorsan” — nevetett a nyuszi.
Kicsit odébb egy cica is szundikált a pad alatt. Bundás odaosont és halkan megszólította: „Cica, nem szeretnél velem sétálni egyet?” A cica lustán nyújtózkodott, majd játékosan Bundás orrára ütött a mancsával. „Talán később, most még álmos vagyok” — dorombolta.
Bundás sokáig játszott a parkban, új barátokat szerzett, de bizony csínytevésekre is hajlamos volt. Egyszer nem tudott ellenállni egy finom, illatos kiflinek, amit egy kislány ejtett le véletlenül a pad mellé. Bundás gyorsan odaszaladt, és el akarta csenni a falatot.
Panni azonnal rászólt: „Bundás, nem szabad elvenni másét!” Bundás bűnbánóan lehajtotta a fejét, majd visszavitte a kiflit a kislánynak. „Bocsánat, nem akartam elvenni” — mondta Bundás szomorúan. A kislány megsimogatta a kutya fejét: „Nem baj, Bundás, neked is adok egy falatot!” Bundás boldogan csóválta a farkát, s közben megígérte magának, hogy legközelebb engedély nélkül sosem vesz el semmit.
Ahogy telt a nap, Bundás egyre fáradtabb lett. A fák alatt lepihent, de még utoljára körbeszaladt, hogy elköszönjön új barátaitól. „Viszlát, nyuszi! Viszlát, cica! Holnap is játszunk?” Mindketten integettek neki: „Gyere holnap is, Bundás!”
Panni és Bundás lassan hazasétáltak. Otthon Panni friss vizet és ízletes vacsorát készített Bundásnak, aki hálásan dorombolt, azután elnyúlt a puha kosarában. „Nagyon jó napom volt ma” — gondolta Bundás, mielőtt elaludt volna. Álmában újra a parkban szaladt, barátaival játszott, és tudta, hogy mindig érdemes kedvesnek és jónak lenni másokhoz.
Így volt, igaz volt, mese volt! A történet azt tanítja, hogy a szeretet, a barátság és a jószívűség mindig meghozza a jutalmát. És hogy néha hibázunk, de ha bocsánatot kérünk, és tanulunk belőle, minden jóra fordulhat. Ez volt Bundás, a vidám kutya kalandja — talán igaz is volt, talán csak mese, de szívünket biztosan megmelengeti.
