A szorgos kisméhecske és az elvarázsolt kert

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi, szorgos méhecske, akit Mizi névre kereszteltek. Mizi nap mint nap a virágok között cikázott, és szorgalmasan gyűjtötte a nektárt. Egy nap, miközben a legédesebb akácvirágot kereste, talált egy titokzatos, elhagyatott kertet, amelyet vastag köd lepett el.

Mizi bátran berepült a ködbe, és egyre mélyebbre hatolt az ismeretlenbe. Ahogy haladt előre, felfedezett egy régi, rozsdás táblát, amire így szólt a felirat: „Az elvarázsolt kert”. A kertben hatalmas, színes virágok nyíltak, de mindegyik kissé szomorúnak és elhervadtanak tűnt.

Éppen egy gyönyörű, de bánatos kék virágnál pihent meg, amikor egy mély, bölcs hang szólalt meg:

Köszönöm, hogy idejöttél, kis Mizi. Én vagyok a kert őre, és nagy szükségem van a segítségedre. Egy gonosz varázsló megátkozta ezt a helyet, és csak egy igazán szorgos lélek képes feloldani a varázslatot.

Mizi izgatottan csiripelte:

De én csak egy egyszerű méhecske vagyok! Mit tehetnék én?

Az őr magyarázta:

A te szorgalmad és tisztaságod az, ami megtörheti az átkot. Minden virágba, amelyet meglátogatsz, hagysz egy kis szeretetet és gondoskodást. Ha minden virágot meglátogatsz, és megosztod velük a nektárt, amit gyűjtöttél, az élet visszatér a kertbe.

Mizi elhatározta, hogy segít, és azonnal munkához látott. Napokon át dolgozott, repült virágról virágra, és osztotta meg velük a nektárt. Ahogy haladt, a virágok színei egyre ragyogóbbak lettek, és az elhervadt levelek újra zöldellni kezdtek.

Mikor az utolsó virágot is ellátta, a köd hirtelen szertefoszlott, és a napfény újra bevilágította a kertet. A virágok boldogan hajlongtak, és egy tündöklő szivárvány ívelt át az égen.

Az őr mosolyogva köszönte meg Mizi munkáját:

Köszönöm, kis méhecske. Te megmutattad, hogy a szorgalom és a szeretet milyen csodákra képes. Mostantól ez a kert ismét a világ egyik csodája lesz, köszönhetően neked.

Mizi boldogan brummogva távozott, tudva, hogy barátságot kötött a kerttel és annak minden lakójával. Onnantól kezdve gyakran visszatért, hogy meglátogassa új barátait, és mindig hozott egy kis extra nektárt nekik, amit csak ő tudott a legédesebben gyűjteni.

És így éltek, mígnem mindnyájan boldogan…