A szivárványhíd hercegnője: legenda születése
Egyszer réges-régen, amikor az ég még közelebb volt a földhöz, és a szivárványok gyakrabban ívelték át a világot, élt egy különleges hercegnő. Őt mindenki csak úgy hívta: a Szivárványhíd hercegnője. A kislány neve Lilla volt. Haját a nap sugara szőtte, ruháját a felhők hímezték, és mindig mosolygott, ahogy a szivárvány is mosolyog az eső után.
Egy esős tavaszi délután, amikor a nap kisütött, és a Sárkányhegy csúcsán megjelent a legszebb szivárvány, Lilla egyedül sétált a réten. Egyszer csak különös dolog történt. Az égből egy aranyló híd ereszkedett alá, pontosan elé. A híd puha volt, mint a vattacukor, és színei ragyogtak, mintha csillagok csiszolták volna.
Az égi híd titkai és varázslata
A szivárványhíd nem volt közönséges híd. Csak azok láthatták, akiknek a szívük tiszta, és akik hisznek a csodákban. Lilla csodálkozva nézett fel, s egyszercsak egy hang szólalt meg.
– Lépj fel bátran, ne félj, Lilla! – suttogta a szél.
– De hová vezet ez a híd? – kérdezte a kislány.
– Oda, ahol a szeretet és a jóság mindig győz! – felelte a szivárvány.
Lilla lépett egyet, majd még egyet, s egyszerre a felhők fölé emelkedett. Ott, a szivárványhíd közepén, egy csillogó palota várta. A palota kapujában egy kedves tündér fogadta.
– Üdvözöllek, Lilla! – mondta mosolyogva. – Te vagy a kiválasztott, aki megmentheti a híd varázsát.
Találkozás a hercegnővel: mesék és valóság
Lilla értetlenül nézett a tündérre. – De hogyan tudnék én segíteni? – kérdezte bátortalanul.
A tündér így válaszolt: – A szivárványhíd csak addig ragyog, amíg az emberek kedvesek egymáshoz, segítik egymást és szeretik a világot. Mostanában azonban egyre többen elfelejtik ezt, és a híd kezd halványulni.
Lilla gondolkodott. – Akkor én segíteni fogok! Megmutatom mindenkinek, hogy a szeretet és a jóság varázslatra képes! – jelentette ki elszántan.
A híd szerepe az emberek életében
Lilla visszatért a földre, de a szívében már örök helyet kapott a szivárványhíd varázsa. Minden nap figyelte az embereket: megsimogatta a szomorú kiskutyát, segített a bácsinak átkelni az úton, megosztotta az uzsonnáját az óvodában a barátnőjével.
Egy idő után a falu lakói is észrevették, mennyi mosoly és kedvesség lett a világban. Amikor eső esett, mindig megjelent a szivárványhíd, s mindenki tudta: Lilla szíve tartja életben a varázslatot.
Egy napon egy fiú, Marci, sírva jött Lillához. – Elvesztettem a kedvenc autómat – panaszkodott. Lilla átölelte, és együtt keresték, amíg meg nem találták. Marci azt mondta: – Köszönöm, te vagy a legjobb barátom!
Lilla mosolygott, és a fején egy pillanatra megcsillant a szivárványhíd fénye.
Üzenetek a szivárványhíd túloldaláról
Azóta mindenki tudja, hogy a szivárványhíd nem csak az eső után jelenik meg, hanem ott ragyog minden kedves szóban, minden segítő kézben, minden ölelésben. Lilla pedig azóta is őrzi a hidat: néha megjelenik a faluban, néha csak egy mosolyban, de mindig ott van, ahol szeretet és jóság lakik.
A gyerekek időnként kérdezik:
– Lilla, tényleg te vagy a szivárványhíd hercegnője?
Lilla csak mosolyog, és így felel:
– A szivárványhíd mindenkié, akinek a szíve tiszta és szeretettel teli!
Így volt, vagy így nem volt, de ilyen szép mese volt!
Így volt, úgy volt, sosem tudjuk bizonyosan, de aki hisz benne, annak igaz a varázslat!
Így volt, így nem volt, mese volt, s talán igaz sem volt.
