A színes falevelek kalandja

Az őszi erdő csendes, csak a szél suttogja a fák között a saját titkait. A fákon a levelek színes ruhákat öltöttek: vöröset, sárgát, narancssárgát, barnát, aranyat. A legfelső ágon egy különleges levél csapat épp az utolsó napsugarakat élvezi.

„Ti is érzitek? Hamarosan indulunk!” – kiáltotta izgatottan Sári, a ragyogó vörös levél.

„És merre?” – kérdezte Zénó, a narancssárga levélke, aki mindig mindenre kíváncsi volt.

„Oda, ahová a szél visz minket!” – válaszolta bölcsen az aranyló, öreg Fülöp levél.

Egy szelíd fuvallat érkezett, és az ág megmozdult alattuk. A levelek összenéztek, és egyszerre érezték a szívükben az ismeretlen világ felfedezésének izgalmát. Ahogy a szél felkapta őket, Fülöp felkiáltott: „Tartsatok össze, barátaim! Együtt vár ránk a nagy kaland!”

A falevelek gyorsan pörögtek, forgolódtak a levegőben, ahogy a szél játékosan irányította őket. Először a domb fölött repültek, ahol a patak kanyarogva futott lefelé. Sári elámulva nézte az alattuk elsuhanó világot: „Nézzétek, milyen csodás minden innen fentről!”

Egyszer csak a szél elcsendesedett, és a kis levélcsapat puhán leszállt egy apró tisztáson, ahol a nap még egy pillanatra megvilágította őket.

„Most merre?” – kérdezte Zénó, izgatottan szaladva előre a száraz fűben.

„Várjatok csak!” – szólt Fülöp. – „Nem vagyunk egyedül.”

Ahogy körülnéztek, észrevették, hogy egy nagy, vörös gomba áll mellettük. Rajta egy kék kalapos szöcske hintázott, aki kíváncsian vizsgálgatta az érkezőket.

„Üdvözlet, falevelek!” – köszöntötte őket. – „Merre tartotok?”

„Mi… csak a szélre hallgatunk” – mondta Sári kicsit zavartan. – „Szeretnénk felfedezni az erdőt!”

„Akkor jó helyre jöttetek!” – mondta a szöcske kedvesen. – „Menjetek le a domb aljára, ott egy nagy, kék tavacska vár rátok, és minden este egy gyönyörű táncot adnak elő a hulló falevelek.”

„Ez nagyszerűen hangzik!” – lelkendezett Zénó. – „Gyerünk, barátaim, induljunk tovább!”

A szél újra felkelt, és lágyan felemelte a faleveleket. Repültek le a domboldalon, át egy kis patak felett, és ahogy leértek, meglátták a kék tavacskát, amely körül minden színben pompázó falevelek lebegtek.

„Valóban gyönyörű itt” – suttogta Sári, ahogy lassan lebegni kezdett a tó fölött. Az arany, narancs és vörös levelek csodás forgatagot alkottak, és ők is belevetették magukat a táncba. A falevelek körbe-körbe kavarogtak, mígnem elérkezett a naplemente, és az egész tájat vöröses fénybe vonta.

Ahogy a nap eltűnt a horizont mögött, egy újabb szellő érkezett, amely óvatosan ringatta őket tovább. A kis csapat megpihent a tó partján, és összekuporodva élvezte a csillagokat az égen.

„Ez volt a legcsodálatosabb nap az életemben” – sóhajtott Zénó, akinek a kíváncsisága végre kielégült.

„És ez csak a kezdet” – mosolygott Fülöp. – „Holnap újabb helyeket fedezhetünk fel, új barátokat találhatunk, és új titkokat ismerhetünk meg az erdőben.”

A levelek elégedetten zárultak álomba a csillagfényes ég alatt, örülve a közös kalandnak, amelyben annyi örömet és varázslatot találtak.