A szegény ember és a kutyácska

A szegény ember és a kutyácska

A szegény ember és a kutyácska

A szegény ember és a kutyácska

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony meg egy szegény ember. Nem volt azoknak semmi egyebük, csak egy sereg gyermekük, meg egy kicsi koszos malackájuk. Egyszer úgy kifogytak a pénzből, hogy szinte megbolondultak. Azt mondja egy nap az asszony az emberecskéjének.

Hallja-e, ember! Vágjuk le a malackát, kend a háját vigye el a városba, tegye pénzzé! Én a húsból főzök egy jó ételt a gyermekeknek.

Úgy is lett. Levágták a malackát. Olyan vastag hája lett, mint a kicsi ujjacskám! Az ember a hájat összecsombolyította egy kicsi csomagocskába, egy madzaggal felkötötte egy bot végére, és elindult a városba, hogy eladja. Ment hegyeken, völgyeken keresztül. Egyszer csak egy sáncból előduvadt egy kutyacska. Kezdte fogni az embernek a lábát:

Hemm, hemm, hemm! Hemm, hemm, hemm!

Ej, te kutya, menj innen, ne tarts fel! Megyek a városba, viszem a hájat eladni. Pénzt akarok csinálni.

Hemm, hemm, hemm! Hemm, hemm, hemm!

Mi az, meg akarod venni a hájat? Hát, én neked is eladhatom, de megfizeted-e?

Hemm, hemm, hemm!

Csak három hét múlva akarod megfizetni? Az bizony sok idő, de szegény vagyok, tudom, milyen az, amikor az embernek nincs pénze. Na, jól van, legyen tiéd a háj. De három hét múlva eljövök az áráért. Ha meg nem fizeted, akkor én téged úgy megütlek, hogy eleged lesz!

Ezzel az ember levette a hájat a hátáról, a kutyacska megfogta a fogacskájával, behúzta a sáncba, s jóízűen csemmegtetni kezdte.

Hazaér a szegény ember, a felesége már a kapuban várta:

Édes emberem, hozott-e pénzt?

Pénzt, azt nem hoztam.

Szerelmes istenem, hát hova tette kend a hájat?

Hát, eladtam.

Ugyan bizony kinek adta el kend azt a hájat, ki volt az az orcátlan, aki nem fizetett?

Egy kutyacskának adtam.

Szerelmes istenem, hát hogy volt kendnek annyi esze, hogy egy kutyának adja a hájat?

Azt mondta, hogy három hét múlva megfizeti.

Ember, kend, hogy beszélgetett avval a kutyával?

Jól, én kérdezgettem, ő meg hemmegtetett.

Ember, kend bolond!

Ettől kezdve az asszony egyre bolondozta az urát. Az emberecske egy kicsit süsüforma volt, nem törődött vele. Neki a kilenc is páros volt.

Na, eltelt a három hét, az ember vette a botját, s elindult, hogy a kutyacskától elkérje a pénzt. Ment hegyeken, völgyeken keresztül. Amikor éppen arra a helyre ért, ahol először találkoztak, kiszökött a sáncból a kutyacska. Csóválta a farkát, ugatta az embert:

Hemm, hemm, hemm! Hemm, hemm, hemm!

Na, kutya, itt vagy? Eljöttem a pénzért. Megadod-e?

Hemm, hemm, hemm!

Te! Nem Hemm, hemm, hemm, hanem add meg a pénzt!

A kutyacska megint mondja:

Hemm, hemm, hemm!

Az ember megharagudott, olyant vágott a kutyacska oldalára, hogy az kínjában befutott a sáncba, kezdte vájni a sánc fenekét. Vájta, vájta, vájta, s halljatok csudát! A földből kifordult egy hordócska, telis-tele aranypénzzel! Híj, megörvendett a szegény ember!

Már bocsáss meg, ha tudsz, hogy így oldalba vágtalak! Nem gondoltam, hogy ilyen gazdag vagy. A pénznek a felét elviszem a háj árába, a másik felét elviszem kamatba.

A hóna alá csapta a hordócskát, s nagy hegyesen hazament. Otthon kiborította az asztalra a temérdek aranyat, az összes gyerek mind aranypénzzel gurigázott. Az asszony meg az ember tanácskozott, hogy mi mindent vegyenek. Örvendeztek erőst. Csak az volt a baj, hogy az emberecske örömében nem tudta összefogni a száját. Ment végig a falun, minden kapu tetején berikoltozott:

Pénzt kaptunk, sok pénzt kaptunk, gazdagok vagyunk!

A felesége veszekedett:

Ember, fogja be kend a száját! Meghallják a rokonok, hogy pénzt kaptunk, mind idejönnek, mind kölcsönkérik. De beszélhetett az asszony, az ura csak dicsekedett. Egy nap azt mondja az asszony az emberecskéjének:

Ember, olyan hideg van, az eső is eseget. Menje be kend a kémény alá, s melegedjék! A szegény embernek olyan égrenézős kéménye volt, az eső is beesett. Az asszony felment a padlásra, felvitt egy vödör vizet. Maradt még egy szál hurka a malacból, azt belevagdalta a vízbe, s az egészet beborította a kéményen át az ura nyakába. Amikor a hurkadarabok kezdtek potyogni, az emberecske kifutott a házból.

Asszony, látod-e? Hurkaeső esik.

Látom, ember, látom. S kend tudja-e, hogy ez most miért esik? Azért esik, hogy ha valaki megkérdezi kendet, hogy mikor kaptunk mi pénzt, mondja azt, hogy akkor kaptunk pénzt, amikor hurkaeső esett. Megjegyezte-e?

Meg!

Nem telt bele három nap, jön a bíró két zsandárral.

Adják elő a pénzt, amit kaptak!

Odaszökött az asszony:

Bíró úr, mikor kaptunk mi pénzt?

Megszólalt a süsü embere:

Asszony, hát nem tudod? Akkor kaptunk pénzt, mikor hurkaeső esett!

Jaj, bíró úr, az uramnak valami hibája van, hát hurkaeső soha nem esett, pénzt se kaptunk sohase!

A bíró s a zsandárok nagyot kacagtak, hogy milyen bolond emberek vannak a világon. A szegény asszony s a szegény ember még ma is költik a pénzt, ha el nem fogyott!

A szegény ember és a kutyácska

A szegény ember és a kutyácska

A szegény ember és a kutyácska