A róka, aki félt a sötétben

A kis róka különös félelme: miért fél a sötéttől?

Az erdő közepén, egy puha, mohás odúban élt egy kis róka, akit Berci néven ismertek a többiek. Berci nagyon kíváncsi, okos és eleven rókakölyök volt, de volt egy dolog, amitől mindenkinél jobban félt: a sötéttől. Amikor a Nap lebukott a fák mögé, Berci mindig gyorsan visszabújt az odújába, és onnan kémlelte a csillagokat. Néha annyira félt, hogy a farka hegyét sem merte kidugni a rejtekéből.

Egyik este, ahogy már kezdett alkonyodni, Berci anyukája odament hozzá. „Berci, gyere, nézzük meg együtt a holdat!” – mondta kedvesen. Berci azonban csak megrázta a fejét, és halkan válaszolt: „Nem megyek, anya. Félek a sötétben. Mi van, ha valami elbújt odakint?” Anyukája megsimogatta, de tudta, hogy ezt a félelmet csak Berci tudja legyőzni.

Az erdő lakói és a sötétséghez fűződő viszonyuk

Az erdőben a sötétség teljesen természetes volt. A bagoly ilyenkor indult vadászni, a sünik összegömbölyödve durmoltak, a denevérek pedig vidáman repkedtek a fák között. Mindenki másképp élte meg az éjszakát. A kis őzike, Lili például kifejezetten szerette hallgatni a tücskök zenéjét, amíg el nem aludt. A mókusok pedig egymásnak meséltek régi történeteket, mielőtt elszenderedtek volna.

Egy este Berci összeszedte a bátorságát, és megkérdezte a bölcs baglyot, miért nem fél a sötéttől. „A sötét csak egy ruha, amit az erdő minden este felvesz” – válaszolta a bagoly. „Ebben a ruhában is ugyanazok vagyunk, csak kicsit másképp látjuk a világot.” Berci elgondolkodott ezen, de még mindig nem értette egészen.

Egy éjszakai kaland kezdete: a bátorság próbája

Egyik holdfényes éjszakán Berci álmából felriadt. Furcsa neszt hallott, mintha valaki halkan sétálna az odúja körül. „Ki van ott?” – kérdezte reszkető hangon. „Csak én vagyok, Lili” – válaszolta az őzike. „Nem tudok aludni, mert elveszítettem a kedvenc falevelemet. Segítenél megkeresni?”

Berci először megrémült, de Lili hangja barátságosan csengett. „De… sötét van odakint” – mondta halkan. Lili bátorítóan nézett rá. „Nem leszel egyedül, én itt leszek veled. Sőt, hívjuk el a sünit is!” Így hárman útnak indultak, Berci, Lili és Süni. Minden lépésnél Berci szíve hevesebben dobogott, de barátai közelsége bátorságot adott neki.

Barátság és összefogás – segítők a sötétben

Amint egyre belebb mentek az erdőbe, Berci észrevette, hogy a sötét nem is olyan félelmetes, ha barátok veszik körül. „Figyeljetek, ott csillog valami a bokor alatt!” – szólt Berci, és közelebb lépett. Ott lapult Lili kedvenc falevele. Lili örömében ugrándozni kezdett. „Köszönöm, hogy segítettél megtalálni!” – mondta Bercihez fordulva.

Süni közben türelmesen világított pici zseblámpájával, amit a nagyapjától örökölt. „Látod, Berci, a sötétben is lehet találni csodás dolgokat” – mosolygott. Berci rájött, hogy nem csak veszélyek rejtőznek az éjszakában, hanem barátok, kalandok és izgalmas meglepetések is.

Hogyan győzte le a róka a sötéttől való félelmét?

Miután visszatértek az odúhoz, Berci már nem félt annyira. „Anya, most már tudom, hogy a sötét nem ellenség” – mondta büszkén. „Ha barátok vannak velem, semmi rossz nem történhet.” Anyukája mosolygott, és megsimogatta Bercit. „Nagyon bátor vagy, kisfiam. A félelem akkor is eltűnik, ha szeretet és barátság van a szívedben.”

Berci aznap este már nyitott szemmel figyelte az erdő sötétjét, és hallgatta a tücskök zenéjét. Tudta, hogy bármikor számíthat barátaira, és nem félt többé a sötéttől.

Így történt, így nem történt, ilyen volt ez a mese. A történet megtanít arra, hogy a félelmeket sokszor szeretettel, összefogással és bátorsággal lehet legyőzni. Ha segítünk egymásnak, együtt minden sötétség világosabbnak tűnik.