Egy különös éjszaka – A róka elindul útjára
Az erdő mélyén, ahol a fák lombjai susognak, élt egy kis vörös róka. Barátságos, kíváncsi teremtés volt, szerette az erdő minden zugát bejárni. Egy este, amikor a hold különösen fényesen világította meg a tisztást, a róka leült a puha fűre, és felnézett az égre. Nagyot sóhajtott.
– Milyen csodaszép a hold! Bárcsak egyszer eljuthatnék oda! – suttogta maga elé.
Ahogy ezt kimondta, titkos vágy költözött a szívébe: elindul a hold felé, hogy meglátogassa azt a fényes kerek arcú csodát. Nem várt, nem gondolkodott sokat, hiszen a kíváncsiság vezette. Lassan felkelt, körbenézett, majd elindult az erdei ösvényen, amelyet ezüstös holdfény borított.
A holdfényben csillogó erdő ösvényei
Az erdő ilyenkor éjszaka is izgalmakkal teli volt. A fák árnyékot rajzoltak a földre, a bokrok között neszek hallatszottak. A róka azonban nem félt, hiszen a holdfény barátságosan őrizte minden lépését.
Ahogy haladt, látta, hogy minden levél másként csillog, mintha apró csillagok ragyogtak volna a földön. A madarak álmosan fészkelődtek, de a tücskök hangja mintha bátorította volna a rókát. Úgy tűnt, az egész erdő drukkol neki.
– Gyerünk, kis róka, vár a nagy kaland! – ciripeltek a tücskök.
Találkozások az úton: segítők és akadályok
Az ösvény kanyargott, mélyebb lett az erdő. Egyszer csak egy bagoly szólította meg a rókát.
– Hová sietsz ily nagy lelkesedéssel, kis barátom?
– A holdhoz szeretnék eljutni! – felelte a róka lelkesen.
A bagoly elmosolyodott.
– A hold messze van, de ha hiszel magadban, minden lehetséges. Vigyázz, sok akadály lehet az úton!
A róka megköszönte a jó tanácsot, s továbbment. Egy kidőlt fatörzsön kellett átmásznia. Megcsúszott, de egy vakond gyorsan segítségére sietett.
– Hadd fogjam meg a mancsod! – mondta a vakond.
A róka hálásan elfogadta a segítséget. Együtt sikerült átjutniuk, majd a róka folytatta egyedül az útját. Nem sokkal később, egy sötét, sûrű bozót állta útját. Egy sün épp akkor bújt ki onnan.
– Mit keresel itt éjjel, róka koma?
– A holdhoz tartok! – felelte a róka.
– Szívesen megmutatom a legrövidebb utat – mondta a sün, s kis lámpással világította meg a bozótos titkos ösvényét.
A róka kitartása – hogyan jutott el a holdig
A róka fáradt volt, de nem adta fel. Egy tisztásra ért, ahol a hold olyan közelinek látszott, mintha csak egy ugrásnyira lenne. A róka nagyot szökkent, aztán még egyet, és egyszer csak… hirtelen egy fényes híd jelent meg előtte, amely egészen a holdig vezetett.
– Ez varázslat! – suttogta, s bátorsággal lépett rá a hídra.
A hídon át a róka eljutott a holdra. Ott minden fehér volt és puha, mint a habfelhők. A hold mosolygott rá.
– Üdvözöllek, bátor kis róka! Miért jöttél el hozzám?
– Azért, mert olyan gyönyörűnek talállak, és szeretném megköszönni, hogy fényt adsz az éjszakánknak – mondta a róka.
A hold boldogan ragyogott.
– Köszönöm, kedves róka. Vigyél magaddal egy kis fényt, hogy soha ne félj a sötétben!
A róka a szíve mélyén elraktározta a hold fényét, s boldogan tért vissza az erdőbe.
Mit tanultunk a róka holdhoz vezető kalandjából
A róka útja tele volt kalanddal, néha nehézségekkel, de segítőkész barátokra is lelt. Megtanult bízni magában, elfogadni és adni segítséget, s megtanulta, hogy a szeretet és a jóság mindig fényt hoz az életünkbe.
Így volt, úgy volt, igaz mese volt, vagy talán mégsem egészen. De egy biztos: a csodák annak mutatkoznak meg, aki hisz a jóságban és a szeretetben.









