A rejtélyes lámpások éjszakája

Egyszer volt, hol nem volt, egy kis faluban, amit fenyveserdő vett körül, közeledett Halloween éjszakája. A falu lakói minden évben izgatottan készültek erre az alkalomra, hiszen ilyenkor a gyerekek jelmezbe öltözve járták a házakat, és cukorkát gyűjtöttek. Azonban ebben az évben valami különös történt.

„Miért égnek a lámpások az erdő szélén?” – kérdezte Peti, miközben a jelmezét igazgatta. Ő volt a legbátrabb a barátai közül, és mindig kereste a kalandot.

„Tényleg furcsa,” bólogatott Zsófi, a legjobb barátnője. „Senki sem tesz ki lámpásokat az erdőbe. Lehet, hogy valaki tréfál?”

„Menjünk, nézzük meg közelebbről!” – vágta rá Dani, aki mindig készen állt arra, hogy Petivel együtt vágjon bele valami izgalmasba. A negyedik társuk, Nóri, kissé habozott. Ő volt a csapat esze, aki mindig előre átgondolta a dolgokat.

„Biztos jó ötlet ez? Mi van, ha valami baj van ott?” – kérdezte, de a többiek már el is indultak.

Ahogy közeledtek az erdőhöz, a lámpások egyre fényesebben világítottak. Kísérteties narancssárga fényük táncolt a fák között, mintha valami mágikus erő irányítaná őket. A gyerekek megálltak egy pillanatra, amikor meghallották a levelek zizegését a szélben.

„Hallottátok ezt?” – suttogta Zsófi.

„Nyugi, biztos csak a szél” – próbált megnyugodni Dani, de a szíve gyorsabban vert.

„Vagy talán nem…” – felelte Peti, akinek arcán izgatottság tükröződött.

Mikor beléptek az erdőbe, hirtelen egy titokzatos alak jelent meg a lámpások fényében. Egy magas, köpenyes férfi állt előttük, arcát részben eltakarta egy maszk. A gyerekek dermedten álltak, de Peti előrelépett.

„Ki vagy te?” – kérdezte bátorságot erőltetve a hangjára.

A férfi lassan levette a maszkot. Barátságos arcú öregember volt, de a szemei olyan mélyek és bölcsek voltak, mintha évszázadok titkait őriznék. „A nevem Varázsló Márkusz” – mondta halkan. „És segítségre van szükségem.”

„Milyen segítségre?” – kérdezte Nóri, aki kíváncsiságtól fűtve végre előrébb lépett.

Márkusz sóhajtott. „Ezek a lámpások nem csak egyszerű fények. Egy ősi átok rejtőzik bennük, amely Halloween éjszakáján ébred fel. Ha nem sikerül megtörni, az egész falu veszélybe kerülhet.”

A gyerekek összenéztek. Ez már több volt, mint egy egyszerű kaland. De vajon készen állnak-e arra, hogy szembenézzenek egy ilyen kihívással?

„Mit kell tennünk?” – kérdezte Peti, eltökélten.

„Meg kell találnotok az erdő mélyén a Titkok Kútját, és bele kell dobnotok egy varázsszót, amit csak a bátrak tudnak kimondani” – felelte Márkusz.

A gyerekek nem tétováztak sokáig. Elindultak az erdő sötétebb része felé, ahol a fák egyre sűrűbbek lettek, és a levegő nehéz volt a titkokkal. Dani elöl ment, a többiek szorosan mögötte. Hirtelen egy különös hangra lettek figyelmesek – mintha valaki suttogott volna a fák között.

„Ez lesz az a hely” – mondta Zsófi, és megmarkolta Peti kezét.

A Titkok Kútja egy régi, mohos kút volt, amelyet a köd szinte teljesen eltakart. Ahogy közelebb értek, Márkusz szavai jutottak eszükbe: „Csak a bátrak mondhatják ki a varázsszót.”

„Mi lehet az?” – töprengett Nóri.

Peti mély levegőt vett, majd előrébb lépett. „Hit, bátorság és összefogás” – mondta hangosan.

Ekkor a kút fénnyel telt meg, a lámpások fénye kialudt, és a suttogás elcsendesedett. A varázslat megtört.

Amikor visszatértek a faluba, Márkusz már nem volt sehol. A gyerekek tudták, hogy a titokzatos varázsló a helyén van, és ők megmentették a falut. De Halloween éjszakája soha többé nem lesz ugyanaz.