A nyuszi és a szivárványhíd

Egy különleges történet: A nyuszi útja a szivárványhídhoz

Egyszer volt, hol nem volt, egy napsütéses kis faluban élt egy fehér bundájú, rózsaszín orrú nyuszi, akit Cseresznyének hívtak. Cseresznye minden nap vidáman ugrándozott a kertben, ahol a gazdija, Lili, szeretettel gondoskodott róla. Szerette a friss répát, a napfényt, és ha Lili megsimogatta a fejét.

Egy reggel, amikor a harmatcseppek még csillogtak a fűszálakon, Cseresznye valami különlegeset látott az égen. Egy ragyogó, sokszínű szivárvány húzódott át a rét felett. Cseresznye kíváncsian nézte a színeket, és úgy érezte, mintha a szivárvány hívogatná.

„Mit gondolsz, Lili, mi van a szivárvány végén?” – kérdezte a nyuszi.

„Talán egy csodás kert, ahol minden állat boldogan élhet” – felelte Lili, és megsimogatta Cseresznyét. „De most még maradj itt velem, jó?”

Cseresznye boldogan bújt Lilihez, és együtt álmodtak a szivárvány titkairól.

Az elválás pillanata: amikor a kisállat búcsúzik

Teltek-múltak a napok, és Cseresznye egyszer csak fáradtabbnak érezte magát. Nem ugrándozott már olyan vidáman, mint régen. Lili aggódott, szeretettel ápolta kedvencét. Cseresznye érezte, hogy valami változik, és egy estén csendesen odabújt Lilihez.

„Lili, köszönöm, hogy szerettél engem” – suttogta a nyuszi.

„Mindig szeretni foglak, Cseresznye” – mondta Lili könnyes szemmel. „Ha egyszer el is mész, a szívemben örökké itt leszel.”

Cseresznye elmosolyodott, és álmosan lehunyta a szemét. Az éjszaka csöndjében megjelent előtte megint a varázslatos szivárvány. A nyuszi lassan elindult felé, lépteit már nem nehezítette fáradtság, könnyedén ugrált a fények mentén.

Mit jelent a szivárványhíd a gazdik számára?

A szivárványhíd nemcsak egy csodás híd a mesevilágban, hanem azoknak a kedves kisállatoknak a helye, akik már nincsenek velünk. A gazdik úgy tartják, hogy ott, a szivárvány túloldalán a nyuszik, kutyák, cicák és minden apró barát boldogan szaladgál, fájdalomtól és bánattól mentesen.

Ha a gazdik visszagondolnak régi kedvencükre, szívükben érzik, hogy a szeretet sosem múlik el. Lili is sokszor nézett az égre, és amikor szivárványt látott, tudta, hogy Cseresznye jól van, és várja őt a nagy rét szélén.

Egyik nap, ahogy Lili a kertben sétált, kicsi szellő simogatta meg az arcát, mintha Cseresznye üzent volna: „Ne szomorkodj, Lili! Szívedben mindig veled vagyok.”

Hogyan segíthetünk gyerekeknek a veszteség feldolgozásában?

A búcsú sosem könnyű, különösen, ha valakit nagyon szeretünk. Lili anyukája leült hozzá, és megsimogatta a hátát, amikor a kislány sírdogált.

„Tudod, Lili,” – mondta kedvesen – „Cseresznye most a szivárványhídon túl szaladgál, sok kisállat társaságában. És amikor szivárványt látunk az égen, gondoljunk arra, hogy Cseresznye integet nekünk.”

Lili lassan megtanulta, hogy a szeretett nyuszira emlékezni jó dolog, és hogy nem kell szégyellni a szomorúságot sem.

„Anyu, mesélsz még Cseresznyéről?” – kérte esténként.

„Persze, kicsim. Ő mindig a történeteink része marad” – mosolygott az anyukája.

Emlékek megőrzése: a nyuszi szeretetének továbbadása

Lili minden nap vitt virágot Cseresznye kedvenc helyére a kertben. Rajzolt róla képeket, és ha szomorú volt, megsimogatta a puha játéknyusziját, amit Cseresznye emlékére kapott. Barátaival is sokat beszélgetett a régi közös kalandokról.

Egy nap, amikor új kisnyuszik érkeztek a szomszédba, Lili örömmel segített gondoskodni róluk. Tudta, hogy Cseresznye szeretetét most továbbadhatja más állatoknak is. Mindig kedves volt hozzájuk, és így Cseresznye emléke tovább élt minden boldog pillanatban.

Hát így volt, úgy volt, volt egyszer egy nyuszi, akit nagyon szerettek, és aki a szivárványhídon túl is boldogan ugrándozik. A szeretet, amit adunk, mindig velünk marad, és segít átvészelni a legnehezebb napokat is.

Így volt, úgy volt, talán igaz volt, talán mese – de a szeretet mindig igaz.