Egy varázslatos éjszaka kezdete az erdőben
Az erdő mélyén, ahol a fák lombja suttogva üdvözli a szelet, és a levegőben mindig érezni lehet az édes virágillatot, élt egy kíváncsi kis nyuszi. Rózsaszín orrocskája minduntalan remegett, miközben puha tappancsain szökdécselt a bokrok között. Az erdő lakói már jól ismerték őt, mert minden este, amikor a nap lebukott a domb mögé, a nyuszi új kaland után nézett.
Egy este különösen csendes volt minden. Az ég sötétkék takaróján ezernyi csillag ragyogott, a telihold pedig úgy világított, mint egy hatalmas, aranygombóc. A nyuszi felnézett és azt suttogta: „Milyen szép ma az éjszaka!” A bokrok között még a tücskök is elhallgattak, mintha mindannyian meghallani szerették volna, mire készül a nyuszi.
A kis nyuszi kíváncsisága és bátorsága
A nyuszi sosem félt az újtól, de most valami egészen különleges érzés járta át a szívét. „Mi lehet az a fény ott, a rét közepén?” gondolta magában, amikor észrevette, hogy a hold sugara mintha táncolni hívná. Ugrándozott hát a réten át, egyenesen a fényfolt felé.
Ahogy közelebb ért, észrevette, hogy a holdfény valahogy melegebb, lágyabb, mint bármikor azelőtt. „Jó estét, holdfény!” szólt halkan, mintha a fény is hallaná őt. Erre a holdfény halkan susogni kezdett, mintha válaszolna: „Gyere, táncolj velem, kedves nyuszi!”
A holdfény titokzatos táncra hívja a nyuszit
A nyuszi meglepődött, hiszen sosem beszélt még fényhez. De aztán bátorságot vett magán, és körbe-körbe szökdécselt a rét közepén. A holdfény olyan volt, mint egy puha selyemkendő, amely finoman simogatja a bundáját.
Egyszer csak különös dolog történt: a rét szélén megjelent egy kis őz, egy mókus és egy bagoly is. Mindannyian kíváncsian figyelték a nyuszit, aki boldogan táncolt a holdfényben. A bagoly lehajolt, és így szólt: „Ó, milyen szép tánc! Megtanítanád nekünk is?”
A nyuszi szégyenlősen elmosolyodott, majd bólintott. „Persze! Csak érezni kell a fényt, és hagyni, hogy vezessen!” Így mind együtt kezdtek táncolni, a holdfény pedig varázslatosan átölelte őket.
Barátságok születnek a csillagos ég alatt
Az állatok nevetve forogtak az éjszakában. „Milyen jó, hogy együtt vagyunk!” mondta az őz, miközben elegánsan lépett a puha fűben. A mókus kacagva ugrált egyik bokorról a másikra, a bagoly pedig a szárnyát billegette, mintha csak tapsolna.
A nyuszi szíve megtelt örömmel. „Soha nem gondoltam volna, hogy egy táncból barátságok születhetnek!” mondta. A hold még fényesebben világított rájuk, mintha csak az ő örömüket akarná ünnepelni.
A tánc egészen hajnalig tartott. Az állatok fáradtan, de boldogan huppantak le egymás mellé. „Köszönjük a táncot, kis nyuszi!” szólt a bagoly. „Ez volt a legszebb éjszaka, amit valaha átéltem!” mondta a mókus. Az őz pedig hozzátette: „Most már tudom, milyen fontos a szeretet és a barátság.”
A tánc emléke örökké a szívében marad
Amikor a nap első sugarai besütöttek az erdő fái közé, a kis nyuszi elbúcsúzott új barátaitól. „Találkozunk holnap is?” kérdezte reménykedve. „Igen, találkozunk!” kiáltották egyszerre.
A nyuszi hazafelé ugrándozott, de a szíve most könnyebb volt, mint valaha. Tudta, hogy a szeretet, a bátorság és a kedvesség mindig új barátokhoz vezet. És ha valaha is szomorú lenne, csak felnéz a holdra, és eszébe jut az az éjszaka, amikor a holdfénnyel táncolt.
Így volt, úgy volt, talán igaz sem volt, de a szeretet, a barátság és a jóság mindig valóságos csodát teremtenek. Ez volt „A nyuszi, aki a holdfénnyel táncolt” meséje.
